NAPOZÓ melléklet - Interjú

„Nekem röpködnöm kell”

Jonathan Cohen karmester, zenész

Zene

A régizene elkötelezettje; hívó szava a harmónia, a zenében és a zenélésben egyaránt. Júliusban a Fesztivál Akadémia egyik koncertjén játszik, de korábban saját együttesével, az Arcangelóval többször járt már Magyarországon. A vezénylést vagy inkább a zenészek vezetését William Christie együttesénél, a Les Arts Florissants-nál töltött évei alatt tanulta.

Magyar Narancs: Sok lemezt készítettél, leginkább barokk zenét, Mozarton túl alig. A kortárs nem vonz vagy nincs időd rá? Csak Philip Glasst látok az egyik lemezeden, barokk darabok között…

Jonathan Cohen: Leginkább a barokkban érzem otthon magam, a harmónia világában élek. A kortárs zenében nem hallok harmóniát, és ez összezavar. Egy kortárs, nem harmonikus zene megértése és megtanulása nagyon sok időbe telik, míg ha a kezembe veszek egy Bach- vagy Händel-darabot, azonnal megértem, úgy olvasom, mint egy könyvet.

MN: És a régizenében mi vonz?

JC: Ehhez szoktam hozzá, már nagyon korán. Orgonáltam templomban, énekeltem kórusban. Érdekel a történelem, szeretem a régi épületeket is. Persze vannak nagyon érdekes kortárs épületek, de amikor egy régi városban vagyok, a szememet mindenképpen a régi korok művészete vonja magára, a modern művészet sokkal kevésbé. Nyitott vagyok arra is, de azt hiszem, a legszebb művészetet mégiscsak a régi időkben hozták létre. De azért szeretem a romantikus zenét is, Csajkovszkijt, Richard Strausst, Schumannt meg különösen.

MN: Amikor egy darab előadását készíted elő, tanulmányozod a kor művészetét és történelmét is?

JC: Egy kicsit igen, de nem vagyok tudós. Mindig jó, ha az ember ismeri a kontextust, amelyben egy mű megszületett, tudja, mi volt a komponista sajátos esztétikája, milyen volt a zenei környezet, amelyből meríthetett, mik hatottak rá.

MN: Ha van komponista, akinek a zenéje homlokegyenest ellentétes a régizenével, az Wagner. Hogy viszonyulsz hozzá?

JC: Kétségtelen, hogy az is briliáns zene, Wagner nyilvánvalóan zseni. Előadóként nem szeretek hozzányúlni, de ez persze nagyon személyes dolog. A barokkban az élénkséget, táncosságot szeretem, erre fizikailag is szükségem van, nekem ugrándoznom, röpködnöm kell, és ez egy száz-plusz-fős zenekarral és ezzel a zenével lehetetlen. Az egyetemi éveim alatt csellóztam Wagner-művekben, de ez a folyamatos, soha meg nem álló zene nekem idegen. Olyan, mint egy maraton, ráadásul huszonöt, jó hangos fúvós hangszer mellett kell állandóan fortissimo játszanod, az sem nagy élvezet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.