Interjú

„Nem a magyar Bob Dylan”

Micsoda Dániel (Zanzinger) énekes-dalszerző

  • Soós Tamás
  • 2015. augusztus 16.

Zene

Pécsen kezdte utcazenéléssel – gitárral és egy Amerikából importált énekhanggal. Tavaly tavasszal első, idén ősszel a második lemezét hozza ki, immár kiforrottabb, személyes és közérzeti témákat pedzegető dalokkal. Az elmúlt évben bejátszotta magát a budapesti klubokba, de adott már koncertet a saját lakásán és a Múzeumok éjszakáján is, augusztusban pedig a Szigeten lép majd fel.

Magyar Narancs: Miért kezd el ma valaki Magyarországon huszonévesen folkzenét játszani?

Micsoda Dániel: Ez a fajta zene abban segít, hogy az ember feldolgozzon bizonyos dolgokat az életében, és nem arról szól, hogy érvényesüljön vele. Huszonévesen jobb esetben azért kezd el zenélni valaki, hogy közelebb kerüljön magához. Az elmúlt három-négy év nekem egy önmegismerési folyamat volt, és most jutottam el oda, hogy ennél talán már többről van szó.

MN: A műfajjal együtt jár, hogy ha nem is közéleti, de közérzeti témákat feszegetsz a dalaidban?

MD: Szerintem kétféle attitűddel lehet nekiállni dalokat írni. Az egyik, amikor az ember szórakoztatni akarja magát, a másik, amikor valamennyire gyötörni. Az egyik helyzetben próbál minél többet kamuzni, a másikban pedig próbál egyáltalán nem kamuzni. A jó popzene valahol félúton van a kettő között. A folk viszont értelemszerűen abba a kategóriába tartozik, amikor inkább gyötröd magad, mint szórakoztatsz.

MN: Az új lemezeden lesz egy politikusabb vonal is.

MD: Az album tematikája úgy néz ki, hogy egy családi körből indulunk el, majd egy politikai vonalon keresztül jutunk vissza a magánszférába. De nincs benne direkt politikai téma. Ha gonosz akarnék lenni magammal, a The Country & The Cuntra azt mondanám, hogy az a magyar Bob Dylan-szám. Ez egy túlsúlyos kislány felnövéstörténete, akinek úgy múlik el az élete, hogy nem tud a vágyairól, a frusztrációiról vagy a szexualitásáról érdemben beszélni. A szám úgy végződik, hogy ez valóban jó hely tízmillió rabszolgának, mert valójában nagyon jól érezzük magunkat, és ünnepeljük azt a pár embert, aki sosem fog válaszolni arra a kérdésre, hogy tényleg csak azért élünk-e itt, hogy meghaljunk. Ez végül is didaxis, de egy erős, polbeates didaxis.

MN: Hiányzik neked a hazai könnyűzenéből, hogy arról szóljon, mi van itt és most?

MD: Az az érzésem, hogy sok párhuzamos univerzum létezik a magyar könnyűzenében, és ezek nem akarnak tudomást venni egymásról. Ez valahol természetes, a gond csak az, hogy bizonyos univerzumok sokkal kiterjedtebbek a többinél, például a hurráoptimista hiphopé vagy a mulatós zenéé jóval nagyobb, mint a kulturális értéket is közvetítő könnyű­zenéé. Érthető ezeknek a zenéknek a hatásmechanizmusa, a „ne törődj semmivel, csak érezd jól magad!” üzenete, amit minden fehér inges üzletember magáénak tud érezni péntek esténként. De azt vettem észre, hogy ugyanazok az emberek, akik minden pénteken mulatósra buliznak, félévente egyszer be tudnak ülni a koncertemre és egy kicsit szarul érezni magukat.

MN: Az első lemezedre még azt mondtad, hogy elhelyezhető egyfajta popzenei esztétikában, a második viszont már nem. Miért fontos neked, hogy kilépj a popzenei keretekből, ha a mai helyzetekről, érzésekről szóló zenének az a lényege, hogy minél több emberhez eljusson?

MD: A popzene nem érdekel zeneileg, ahogy a folk- és bluessémák is egyre kevésbé. Magyarországon eleve furán gondolkodnak a popzenéről ahhoz képest, hogy Nyugat-Európában vagy Amerikában mit értenek alatta. Kaliforniában olyan tört ütemes, elmebeteg leállásokkal teli hiphopszámok lesznek slágerek, amiket Magyarországon senki nem merne bevállalni. Szerintem itthon is agytekervényekre hatóbb formákra lenne szükség, és nem popzeneire. Ideális esetben a popzene célja nem a popzene, hanem a valamilyen irányú előrehaladás. Ha megcsináltam ezt a lemezt, szeretnék majd kísérletezni más műfajokkal és hangszerekkel is. Upor Andrással rég­óta tervezzük, hogy csinálunk egy zajzenelemezt. Lou Reednek van egy nagyon jó dupla lemeze, a Metal Machine Music, amin kizárólag gitárerősítő-zajok vannak. Én eddig azért nem mennék el, mert a szövegcentrikus, történetmesélő személyességet szeretném megtartani a zenémben.

MN: Upor Andrással és egy másik énekes-dalszerzővel, Duke Bluebearddel egyelőre egy kiadót hoztatok létre, a Lone Waltz Recordst.

MD: A kiadóval az a célunk, hogy amikor felbukkanunk, én ne a magyar Bob Dylan, Upor ne a magyar Jack White, Duke Bluebeard pedig ne a magyar Damien Rice legyen, hanem itthon is létrejöjjön egy szövet és egy tradíció, amire lehet hivatkozni. Emellett szeretnénk egymás közönségével is megismertetni olyan dolgokat, amik szerintünk összetartoznak. Nagyon sok ígéretes zenész és produkció fullad bele a soundcloudos, do-it-yourself gettóba, hosszú távon erre is szeretnénk alternatívát kínálni. Ha valaki küld nekünk zenét, azt végighallgatjuk, és alapos, konstruktív véleményt mondunk róla.

MN: Hogyan lehet finanszírozni egy ilyen független kiadót?

MD: Mindhárman pályáztunk az NKA-nál a lemezeink kiadására, majd meglátjuk, hogy kapunk-e támogatást. Jön bevétel a koncertekből és a label nightból is, de ezek egyelőre nem fedezik a költségeket, úgyhogy mindenki a civil munkájából nyúl a zsebébe azért, hogy történjenek előrelépések. Reméljük, hogy ez egy év múlva már nem így lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.