"Lágy szellő lengedez, madarak édes éneket énekelnek, a költők szerelmesek, a hölgyeik pedig (majdnem) elérhetetlenek. Íme, a hagyományos szerelmi költészet megszokott sztereotípiái" - ezt a közhelyesen leegyszerűsítő képletet sikerült már meghaladni a két éve megjelent, A tavaszidő édessége című versgyűjtemény jóvoltából, mely magyarul elsőként mutatta be valóban reprezentatív módon a középkori népnyelvű lírát, illetve annak a kifinomult szerelemként jellemezhető regiszterét (s melynek előszavából, az azt a kötetet is főszerkesztőként jegyző Bánki Évától idéztem e mondatot). Most pedig összeállt ennek egy szerényebb terjedelmű, ám szintúgy jelentős ellenversgyűjteménye, a középkori obszcén költészet antológiája, melyet egyértelműen annak folytatásaként (ha nem "kiegészítéseképp") definiálnak szerkesztői, akik jórészt ugyanazok voltak mindkét kötet esetében. Ennek megfelelően alapvető szerkesztési elveik is megegyeznek: a lehető legtöbb nyelvterületről válogatják versanyagukat, és az egyes kultúrákat bemutató önálló fejezeteket minden esetben tudományos igényű, de mégis közérthető bevezetővel látják el. A friss fordításokat preferálják, nagyon kevés korábban már megjelent, "klasszikus" fordítónk alkotta magyarítást válogatnak be, valamint elsősorban magyarul még nem létező költeményeket adnak közre fiatal fordítók tolmácsolásában (akik közül mind a fordítások számát, mind pedig azok minőségét tekintve kiemelkedik Horváth Viktor).
Ahogyan a korábbi kötet rámutatott, hogy az ismert közhelykincs mellett nagyon gazdag és termékeny szerelmi terminológia létezett a középkori lírában, úgy ez a mostani azt példázza, hogy az
udvariasságellenes költészet
is komoly formakultúrával bírt. A baszdüh (és - adott esetben - a pinabú) irodalmi értékű megfogalmazásának számtalan poétikai eszközét ismerték és használták - az pedig voltaképpen lényegtelen, hogy eme "alantas" lírának milyen megítélése, "státusa" volt saját korában, különösképp, ha figyelembe vesszük, hogy e versek szerzőinek jó része elsősorban az udvari illemkódexeknek megfelelő, kifinomult költészetével szerzett nevet és rangot magának. Ráadásul ez az "udvariatlan", nonkonformista "szerelmi" líra nem is mindig az udvari kultúra ellenében jött létre, hanem gyakran a városi-polgári kultúra immanens termékeként.
A gyűjtemény természetesen az okszitán nyelvű trubadúrokkal kezdődik, a folytatásban pedig az ibériai (galego-portugál és kasztíliai nyelvű), az itáliai, a francia és a német területek obszcén verseit ismerhetjük meg, s kiegészítésként ízelítőt kapunk a középkori angol és latin nyelvű irodalmak vonatkozó darabjaiból. Számomra viszont igencsak vitathatónak tűnik föl az utolsó fejezet ittléte: ez egy dokumentumfikció (mely műfajt egyébként kifejezetten kedvelek - a maga helyén és megjelenési formáiban), szerepjáték, melynek elnagyoltan megrajzolt keretébe kerülnek mindazon versek, amelyeket a kötet néhány fordítója (és egyik szerkesztője) írt a fordítottak, a létező középkori anyag hatására. Kissé komolytalanná teszi ezt a mégoly komoly és alapos gyűjteményt, hogy utolsó fejezetében egy valósként feltüntetett személy, az itáliaiból "elarabosodott" Jakub al-Muhadzser versgyűjteményét olvashatjuk, melyet Grob Lüger (!), a keinstadti (!) egyetem docense fedezett fel nemrégiben - miközben ezek kortárs magyar versek. (Jeney Zoltán igyekszik ugyan indokolni ezt fordításelméleti indíttatású utószavában, ám engem sajnos nem győzött meg.)
Előszavában Szigeti Csaba a kifinomult szerelmi lírát nevezi igennek, vagyis jelen gyűjteménynek a nemet kell bemutatnia - ám erre a nemre is igent mondhatunk: mint az belátható a teljes kötetet elolvasva, ez a nem udvari(as) líra is éppoly fontos része volt a korszak kulturális életének, mint a "magasabb" költészet (még ha olykor inkább csipesszel ajánlott is csak hozzányúlni); egy eddig alig vagy nem is ismert regiszterrel bővíti irodalmi tapasztalatunkat. Sem a szerkesztők, sem pedig a fordítók nem finomkodtak, majd' mindig néven vannak nevezve a dolgok, de soha nem tévesztve arányt a szükséges és a lehetséges között; bár azt hiszem, egyes sorok hallatán talán még Ganxsta Zolee is elpirulna - ennek megfelelően a könyv olvasása bizonyos életkor alatt kifejezetten ellenjavallt.
Prae.hu, 2006, 318 oldal, 4990 Ft
