"Meggyőzött, hogy a Mississippi valójában a Niger folyóból ered" - olvastam nemrég egy frappáns kritikát Boubacar Traoré fellépése kapcsán, s nagyon úgy tűnt, a Művészetek Palotája közönségének sem kellett a világzenei fesztivál névadójául szolgáló "varázsszőnyeget" igénybe vennie, hogy a távolságot áthidalva akár az amerikai, akár az afrikai blues folyamában megmártózzon. De a 62 éves mali énekes-gitáros triója engem egy másik dologról is meggyőzött: Boubacar Traoré jelenleg nemcsak Mali vagy Afrika, de a földkerekség egyik legautentikusabb blueselőadója.
Feltéve persze, hogy egyetértünk abban, mit nevezünk bluesnak. "Ugyan a blues anyanyelve az angol, a rabszolgákkal együtt Afrikából került Amerikába, tehát egyértelmű az afrikai eredet. Bár megvan rá a saját zenei kifejezésünk, ez a dansa, de az embereket megnyugtatják az ismerős kategóriák, így csak azért használjuk a blues címkét, hogy rögtön megértsék. De ez a saját muzsikánk" - magyarázza az öltözőben Traoré, majd a kontinensek közös zenei nevezőjét firtató kérdésemre így folytatja: "A meg-élt szenvedés adja meg minden blues alaptónusát. Én is sok mindenen átmentem ahhoz, hogy a sok szomorú, szerelmes dalból blues szülessen, hogy ez az érzés hallhatóvá váljon a játékomban."
Traoré esetében ez a "sok minden" valóban nem egy mindennapi zenei karriert takar, bár az indulásnál még úgy tűnt, az élet tálcán kínálja neki a lehetőséget. A Kar Kar becenév-re hallgató ifjú a hatvanas években rendkívüli népszerűségnek örvendett a függetlenségét frissiben elnyerő Maliban, a fiatalság az ottani Elvisként, Chuck Berryként bálványozta a "fekete dzsekis" jampecet. Reggelente az ő buzdító dalaira kelt az egész ország: "A rádióban nyolc számom ment egyszerre, állandóan magamat hallottam" - emlékszik Traoré. Az 1963-as Mali Twist című száma kvázi nemzeti himnusszá vált, amelyben az ország újjáépítésére kérte a lakosságot.
A hírnév azonban nem hozott számára anyagi biztonságot. "Gyakran még cigire se volt pénzem. Tudod, én nem vagyok griot, nem születtem a kiváltságos zenészkasztba, így nem fogadtak el. Egyszerűen esélyem sem volt, hogy pénzt kaphassak a játékomért. Manapság meg tudok élni a zenélésből, de akkor ez még lehetetlennek számított, úgyhogy kitanultam a szabómesterséget, és a zenekarom szervezése mellett a szakmámban dolgoztam."
Ennek tetejében az 1967-ben bekövetkezett politikai változások sem kedveztek Traoré zenei pályafutásának: a kulturális forradalom szigorúbb légköre, majd az általa támogatott és megénekelt Modibo Keita elmozdítása a hatalomból oda vezetett, hogy felvételei eltűntek a Mali Rádióból, majd maga is "kikényszerült" a zenei életből. "A zene >>csinált megApja halálát követően, 1975-től a család falusi birtokán dolgozott Kayesben, illetve egy kis boltot vezetett. A fordulópontot 1987-ben egy, az országos tv számára készített négyrészes zenés riport jelentette, amikor is a mali emberek nem hittek a szemüknek a képernyőn feltűnő egykori hősük láttán. Sokan már eltemették, ugyanis összekeverték a Kubában dolgozó zenetanár bátyjával, aki valóban elhunyt. "Rengetegen telefonáltak, számtalan bátorító levelet kaptam, hogy játsszak újra, így végül '89-ben Bamakóban Mariama címmel felvettem az első kazettámat, amit aztán a Stern's UK adott ki CD-n egy évvel később."
Kar Kar örömébe nem kis üröm vegyült, 1989-ben felesége, Pierrette belehalt a szülésbe. Traoré bánatában és családja fenntartása végett (hat gyerek apja) Franciaországba távozott, ahol két évig építkezéseken dolgozott. Ebből a helyzetből aztán az említett angol kiadó egy munkatársa mozdította ki, aki egészen Traoré falujáig utazott, hogy megtudja, Párizsból kell magával vinnie az énekest a lemezfelvételekre. A szekér végül a második lemez (Kar Kar, 1991) megjelenése után indult meg, az angliai turnét svájci, kanadai, amerikai koncertsorozatok követték, Kar Kar pedig visszaköltözött Bamakóba. Az elmúlt másfél évtizedben további négy CD-t rögzített, ismertsége a világzene térnyerésével párhuzamosan egyre nőtt, az 1999-es, Habib Koitéval felvett Maciré a színtér kiemelkedő albuma.
"Ha öt a maximum, akkor tízet adok neki" - idézem Ali Farka Tourét, a mali zene egyik kulcsfiguráját, akivel Traoré számos további neves afrikai zenész mellett (Toumani Diabate, Rokia Traoré stb.) közös felvételeket is készített. Az életéről készült I'll sing for you című dokumentumfilm már kapható DVD-n, hetedik sorlemeze, a Kongo magni pedig éppen most került a boltokba. "Az album gerincét tradicionális hangszereken, Bamakóban rögzítettük, majd áthoztam az anyagot Párizsba, és felvettük az itteni hangszereket, a szájharmonikát és a tangóharmonikát. A hangszerelést tekintve minden eddigi felvételemnél jobban keverednek az afrikai és az európai színek, alapjában erről szól a lemez."
Mondjuk számomra Vincent Bucher harmonikajátékától egy kicsit se lett fehérebb az új anyag, mint ahogy Budapesten is arról győzött meg, hogy bőrszínét meghazudtolva minimum pár liter afrikai vér csörgedez az ereiben. "Vincentet már nagyon régen ismerem, még egy torontói fesztiválon találkoztunk, de egyszerűen most jött el az ideje, hogy együtt dolgozzunk" - mondja Kar Kar, és tovább firtatni már sajnos nem tudom, hogy akkor most mi is az európai elem a muzsikájában. Na, nem mintha annyira hiányozna, de a fess zakón és a snájdig kis svájcisapeszen kívül a koncerten sem tűnt fel semmi ilyesmi, ellenben Traoré hol belassult, hol felpörgő Afrika-tvisztjét sok itteni focista megirigyelhetné. (A Kar Kar becenév a kari kari kifejezésből jön, ami Maliban annyit tesz, hogy "az, aki sokat cselez".) Mert lehet magyarázni a hangzást, az akkordmeneteket vagy bármit, egy azonban biztos: errefelé nem driblizik így senki.
Varázsszőnyeg Fesztivál, Művészetek Palotája, augusztus 6.; köszönet a tolmácsolásért Gáldi Tamásnak
