Nevet a végén - Nick Mason: Pink Floyd Inside Out -Kifordítva (könyv)

  • - legát -
  • 2005. december 1.

Zene

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich).

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich). Nem vált popsztárrá, mint Ringo Starr, nem játszott rá háttérember mivoltára, mint Charlie Watts, végezte a dolgát különösebb feltűnés nélkül, s ezzel a Pink Floyd legszimpatikusabb tagjává vált.

Az egyszerű zenehallgató ennél többet nem nagyon tudna Nick Masonról elmondani, ezért is meglepő az a páratlan képanyaggal illusztrált, pazar kiállítású kötet, melynek Mason a szerzője.

Bevallom, a Pink Floyd szokásos, hatásvadász lemezborítóit idéző csomagolás láttán valamiféle hőskölteményre számítottam, s arra, hogy felül kell bírálnom az "árnyék Mason" alakjáról alkotott véleményem. Attól tartottam, az idő múlásával ez az öregfiú is valami csődközeli megnyilvánulással próbál közelebb kerülni az örökkévalósághoz, egy ilyen színes, szélesvásznú "kódexszel" híva fel magára a figyelmet.

Szerencsére szó sincs erről. Mason könyve nemcsak szép album, amit zenehallgatás közben vagy után, az ihletett pillanatokban leemelhetünk a polcról és meghatódva nézegethetünk, hanem legalább ennyire remek olvasmány is. Olyan munka, ami csomagolás nélkül - egy szerényebb kivitele-zésű kötetben - is élvezhető lenne. A legnagyobb meglepetés ugyanis az, hogy Masonról kiderül: valóban tud írni, mi több, nagyszerű szerző. És mivel "neveltetése folytán" egy olyan műfajban (rocktörténet) kamatoztatja tehetségét, ami szinte kizárólag a nagyotmondásról, a rajongásról vagy a marketingről szól, a Pink Floyd-könyv párját ritkító vállalkozássá válik.

Nemcsak jól megírt, hiteles, fordulatos a Kifordítva, hanem kimondottan humoros is, és talán ez a legörömtelibb. A sokak számára félistenként kezelt, kritikát nem tűrő zenekart ugyanis végre lehozza nekünk a földre. Mivel a szerző tán a legautentikusabb forrás (Mason az egyetlen, aki a kezdetektől tagja az együttesnek), a legelvakultabb rajongóknak is el kell fogadniuk: a Pink Floyd történetében is előfordultak olyan epizódok, amiket csak iróniával lehet emlegetni.

Rock Hard, 2005, 360 oldal, 14 500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.