Nevet a végén - Nick Mason: Pink Floyd Inside Out -Kifordítva (könyv)

  • - legát -
  • 2005. december 1.

Zene

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich).

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich). Nem vált popsztárrá, mint Ringo Starr, nem játszott rá háttérember mivoltára, mint Charlie Watts, végezte a dolgát különösebb feltűnés nélkül, s ezzel a Pink Floyd legszimpatikusabb tagjává vált.

Az egyszerű zenehallgató ennél többet nem nagyon tudna Nick Masonról elmondani, ezért is meglepő az a páratlan képanyaggal illusztrált, pazar kiállítású kötet, melynek Mason a szerzője.

Bevallom, a Pink Floyd szokásos, hatásvadász lemezborítóit idéző csomagolás láttán valamiféle hőskölteményre számítottam, s arra, hogy felül kell bírálnom az "árnyék Mason" alakjáról alkotott véleményem. Attól tartottam, az idő múlásával ez az öregfiú is valami csődközeli megnyilvánulással próbál közelebb kerülni az örökkévalósághoz, egy ilyen színes, szélesvásznú "kódexszel" híva fel magára a figyelmet.

Szerencsére szó sincs erről. Mason könyve nemcsak szép album, amit zenehallgatás közben vagy után, az ihletett pillanatokban leemelhetünk a polcról és meghatódva nézegethetünk, hanem legalább ennyire remek olvasmány is. Olyan munka, ami csomagolás nélkül - egy szerényebb kivitele-zésű kötetben - is élvezhető lenne. A legnagyobb meglepetés ugyanis az, hogy Masonról kiderül: valóban tud írni, mi több, nagyszerű szerző. És mivel "neveltetése folytán" egy olyan műfajban (rocktörténet) kamatoztatja tehetségét, ami szinte kizárólag a nagyotmondásról, a rajongásról vagy a marketingről szól, a Pink Floyd-könyv párját ritkító vállalkozássá válik.

Nemcsak jól megírt, hiteles, fordulatos a Kifordítva, hanem kimondottan humoros is, és talán ez a legörömtelibb. A sokak számára félistenként kezelt, kritikát nem tűrő zenekart ugyanis végre lehozza nekünk a földre. Mivel a szerző tán a legautentikusabb forrás (Mason az egyetlen, aki a kezdetektől tagja az együttesnek), a legelvakultabb rajongóknak is el kell fogadniuk: a Pink Floyd történetében is előfordultak olyan epizódok, amiket csak iróniával lehet emlegetni.

Rock Hard, 2005, 360 oldal, 14 500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.