Nevet a végén - Nick Mason: Pink Floyd Inside Out -Kifordítva (könyv)

  • - legát -
  • 2005. december 1.

Zene

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich).

A Pink Floyd dobosától mindig távol állt a vaddisznóskodás (vö. John Bonham, Keith Moon), a magamutogatás (vö. Carl Palmer, Billy Cobham), elkerülte a legjellegzetesebb ütősbetegség, a frusztrációból fakadó egoizmus (vö. Roger Taylor, Lars Ulrich). Nem vált popsztárrá, mint Ringo Starr, nem játszott rá háttérember mivoltára, mint Charlie Watts, végezte a dolgát különösebb feltűnés nélkül, s ezzel a Pink Floyd legszimpatikusabb tagjává vált.

Az egyszerű zenehallgató ennél többet nem nagyon tudna Nick Masonról elmondani, ezért is meglepő az a páratlan képanyaggal illusztrált, pazar kiállítású kötet, melynek Mason a szerzője.

Bevallom, a Pink Floyd szokásos, hatásvadász lemezborítóit idéző csomagolás láttán valamiféle hőskölteményre számítottam, s arra, hogy felül kell bírálnom az "árnyék Mason" alakjáról alkotott véleményem. Attól tartottam, az idő múlásával ez az öregfiú is valami csődközeli megnyilvánulással próbál közelebb kerülni az örökkévalósághoz, egy ilyen színes, szélesvásznú "kódexszel" híva fel magára a figyelmet.

Szerencsére szó sincs erről. Mason könyve nemcsak szép album, amit zenehallgatás közben vagy után, az ihletett pillanatokban leemelhetünk a polcról és meghatódva nézegethetünk, hanem legalább ennyire remek olvasmány is. Olyan munka, ami csomagolás nélkül - egy szerényebb kivitele-zésű kötetben - is élvezhető lenne. A legnagyobb meglepetés ugyanis az, hogy Masonról kiderül: valóban tud írni, mi több, nagyszerű szerző. És mivel "neveltetése folytán" egy olyan műfajban (rocktörténet) kamatoztatja tehetségét, ami szinte kizárólag a nagyotmondásról, a rajongásról vagy a marketingről szól, a Pink Floyd-könyv párját ritkító vállalkozássá válik.

Nemcsak jól megírt, hiteles, fordulatos a Kifordítva, hanem kimondottan humoros is, és talán ez a legörömtelibb. A sokak számára félistenként kezelt, kritikát nem tűrő zenekart ugyanis végre lehozza nekünk a földre. Mivel a szerző tán a legautentikusabb forrás (Mason az egyetlen, aki a kezdetektől tagja az együttesnek), a legelvakultabb rajongóknak is el kell fogadniuk: a Pink Floyd történetében is előfordultak olyan epizódok, amiket csak iróniával lehet emlegetni.

Rock Hard, 2005, 360 oldal, 14 500 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.

„Itt nyugszik fiam, Marcel”

A holokauszt minden tizedik áldozata magyar volt. Köztük azok is, akiket a kevéssé közismert északnémet lágerrendszerben, a Neuengammében pusztítottak el. Miért fontos az emlékezés, és hogyan fest annak kultúrája? Mit tehetünk érte, mi a személyes felelősségünk benne? Hamburgban és a környező városokban kerestem a válaszokat.

 

Nacionalista internacionálé

Felejtse el mindenki az ósdi románozást vagy szlovákozást, a 2020-as évekre megújult a szélsőjobb: elsősorban a Nyugatot szidják egymás helyett. Június 9. után az Európai Parlamentben már pártcsaládjuk is van.