Interjú

„Nevezheted liberális mennyországnak”

Bródy János

Zene

„65 évesen már eleve mindenhez úgy nyúl az ember, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó alkalom” – nyilatkozta lapunknak tizenegy éve, koncertje előtt. Idén újra fellép a Budapest Arénában. 2011-ben, Illés szekerén című albumával lezártnak tekintette az életművét is, azóta két újabb nagylemeze jelent meg, és most elkészült egy Bródy-film is.

Magyar Narancs: A méreteken, a hangerőn és a nézőszámon túl, számodra mi a különbség az arénabeli és egy „hétköznapi” koncert között?

Bródy János: Az Arénában és az elődjében, a BS-ben is volt önálló koncertem, számos előadásban voltam vendég meg közreműködő, így elég jól ismerem azt az atmoszférát, ami az ilyen koncerten körülveszi a színpadra lépőt. Ez sok tekintetben jelentősen más, mint egy klubkoncert, ahol nincs előre fixálva a műsorrend, és nem okoz nagy zavart, sőt, néha élvezetes, ha eltérünk az előre megbeszélt dolgoktól. De egy ilyen nagy koncertre sem kell sokat próbálnunk, hiszen mindenki ismeri a számokat. Az igazi kihívás inkább a technika, a közönség felé irányuló hangkép mellett a színpadi hangzás, az úgynevezett kontroll is, amelynek gondos beállítása előfeltétele az örömteli muzsikálásnak.

MN: Te magad mennyire veszel részt a színpadkép, a látvány kidolgozásában?

BJ: Ami engem illet, nem igazán foglalkozom ilyesmivel. Mivel azt én úgyse látom, rá­bízom magam azokra, akik nálam jobban tudják, hogy milyen látványelemek illenek az előadásomhoz. Talán csak abban vagyok következetes, hogy szeretem, ha a dalok szövege, főként az új daloké, felkerül a kivetítőkre, mert erősen szövegközpontú az a forma, amit én a színpadon előadok.

MN: Más hasonló korú fellépőknél gyakori az archív felvételek bejátszása, illetve a vendégjárás. Te nem nagyon éltél ezekkel a hatásos elemekkel. Mi ennek az oka?

BJ: Nem igazán kultiválom a show-elemeket, mert úgy érzem, hogy elvonja a figyelmet a lényegről. Tudom, hogy ma már a látvány legalább annyira fontos, mint a zene, de az nem az én műfajom. A lényeg az, hogy van itt egy figura, aki már több évtizede dalokban próbálja elmondani a véleményét a világról. Aki eljön a koncertre, engem akar még látni élőben a színpadon.

MN: Te állítod össze a számok sorrendjét?

BJ: A műsor összeállítása az én dolgom, de figyelembe veszem a „hozzámértők” véleményét is. Nem könnyű eldönteni, hogy melyik az a huszonnégy dal, ami elég jól kirajzolja az eddigi pályámat, de igyekeztem úgy összerakni a programot, hogy a kihagyhatatlan dalok mellé beférjenek azok is, amiket én nem szeretnék kihagyni. Mind a nyolc szólólemezemről lesznek dalok, így természetesen a legutóbbi Gáz van, babám! című albumról is bekerültek a jelentősnek ítélt számok.

MN: Illés- és Fonográf-számok nem?

BJ: Csak olyan számok szerepelnek a koncerten, amelyeket már valamelyik önálló lemezemre felvettem. Véletlenül sem szeretném magam kiváló orgánummal rendelkező kollégáimhoz hasonlítani, csak olyan dalt énekelek el, amit hitelesen tudok képviselni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."