Nyolc kis kritika

  • 2004. október 14.

Zene

lemez Leonard Bernstein Nem ígér sokat ez az új lemez, de azt korrektül teljesíti. Részleteket kapunk Bernstein színházi és filmzenéibõl, a legismertebbektõl az alig-alig játszottakig.
A sort Voltaire Candide-jának musicalváltozata (1956) nyitja. Stílusosan a Nyitány csendül fel elsõnek (ez a szám egyébként szinte kötelezõ tartozéka a mester életmûvébõl válogató hangversenyeknek), majd egy igazi stílusbravúr betétszám, az I am assimilated spanyolos beütéssel, remek hangszerelésben, kitûnõ énekhanggal (Kim Crisswel). A hölgyet, aki három remek számot abszolvál a lemezen hihetetlen magas szín-vonalon, a borító szerényen csak vocalnak nevezi. Az elsõ színpadi siker, az On the town (1944) betétdala, az I can cook too a maga big-bandes hangszerelésû ragtime-os világával igazi reveláció még a West Side Storyn felnõtt hallgatóknak is. A harmadik dal pedig biztosan eséllyel nevezhetne a legtöbbet elõadott számok kategóriájában. A fent említett musical 1957-es bemutatója óta több száz ezerszer hangzott fel a világon: SomewhereÉ Kim Crisswel tehetsége abban is mérhetõ, hogy a három nagyon is különbözõ zenei világot három nagyon is különbözõ módon adja elõ. Frenetikus. A lemezen helyet kapott még két szvit is. Az elsõ a Candide nyolc rövid zenéjét fûzi egybe Bernstein asszisztensének, Charlie Harmonnak köszönhetõen, míg a másik a Brando fõszereplésével világhírûvé lett Elia Kazan-film, a Rakparton vágószobából megmenekített "eredeti" soundtrackjének szimfonikus változata. A zenei megvalósítással a lassan 15 éve elhunyt mester is meg lenne elégedve.

- té.pé -

Warner, 2004

HHHHH

könyv

Philip K. Dick: Ubik Az Agavé Kiadó szerencsére továbbra is szívügyének érzi Philip K. Dick életmûvének kiadását. Ezúttal az apóriákban tán leginkább bõvelkedõ, eredetileg 1969-ben megjelent regény került sorra, mely mindazonáltal talán a legszórakoztatóbb az eddigiek közül. Philip K. Dicket rajongói filozofikus szerzõnek tartják, egyesek kis túlzással Borgeshez is hasonlítják - annyi biztos, hogy az Ubikban feldolgozott írói ideák, melyek az idõ homogenitását és linearitását feszegetik, kétségtelenül a nagy gonosz argentinra is emlékeztethetik majd az olvasót. Az író által teremtett és használt nyelv azonban sajátos, egyedi, mással össze nem téveszthetõ - nem is szólva sajátos univerzumáról, melyben nyüzsögnek a prekogok, telepaták, animátorok, múltba hatoló, az idõt kizökkentõ parafenomének és ezek szintén paranormál tulajdonságokat mutató komplementerei. A jövõben járunk (1992!), ahol paracégek harcolnak egymással, és az elhunytak még éveket töltenek kommunikációképes félhalottként, míg végleg el nem enyészik belõlük a lélek. A valószínûtlen jövõ egyik befolyásos cégvezetõje merénylet áldozata lesz - látszólag életben maradt munkatársai pedig mind különösebb tüneteket észlelnek. Egyre nehezebben dönthetõ el, ki halt meg, és ki él tovább - ráadásul a végén a szerzõ többször is csavar egyet a sztorin, így a befejezést is tökéletesen nyitva hagyja. A Dick által felvázolt jövõ szokás szerint sivár és riasztó: szarevéssel kitöltött, reménytelen évszázadok várnak ránk - úgy tûnik, a jelen sosem ér véget.

- barotányi -

Agavé Kiadó, 2004, 217 oldal, 1780 Ft

HHHH és fél

divat

Id'járó címmel rendhagyó divatbemutatót rendeztek a Millenárison. A Barack Divatmûhely a zene, a színjátszás és a speciális látvány elemeivel ötvözte kollekciójának prezentálását. A szándék, hogy egy divatshow-ba némi dramaturgiát csempésszenek, összhangban áll a világtrenddel, mégis vegyes érzésekkel távoztunk a magyar módi helyzetét illetõen. A mûsor az idõjárás elemeire felfûzött, költõi címû kis etûdökbõl állt: szeletvetõk, ködösítõk, jégélezõk, felhõterelõk vonultak füsttel, lufival, ruhában. A divatszínház szabályainak megfelelõen a jelenetek csúcspontja nem az ún. konfliktus, hanem az a drámaiatlan pillanat, amikor természetellenes pózba merevedett színész-modellek egy csoportja a kifutó végén elhelyezett forgószínpadon kollektíve körbefordul, miközben a közönség kedvére gusztálhatja szerelésüket, kivillanó testtájaikat.

Ami a ruhákat illeti, egy-két rafináltabb megoldástól eltekintve a Burda világát idézõ, meglehetõsen hétköznapi darabokat láttunk, melyeket az "egy fodor ide, egy szalag oda" gyanús módszerével igyekeztek érdekesebbé tenni. A kezdeti, kínosan amatõr epizódok után a sárga és piros árnyalatok köré rendezett "napragyogók" jelenettõl kezdve a ruhák és a show színvonala határozottan javult, végül egész izgalmas színeket és formákat is felfedeztünk. A bohócot viszont nem tudjuk megbocsátani: a szerencsétlen félnótás minden etap után gagyi jelmezben, trampli stílusban imitálta a megelõzõ jelenetet, s jóllehet figurájával meg lehetett spórolni egy garnitúra modellt (õk addig átöltözhettek), a produkció végsõ soron többet veszített vele, mint amennyit nyert. A belépõtõl mindenesetre megkímélhették volna a közönséget - elvégre egy Amway-termékbemutatóért sem szokás pénzt kérni, akármennyire jó színész az ügynök és univerzális a puceva.

- oil -

Millenáris, 2004. október 8. Ruhaterv: Barack, Seller Orsolya, Opauszki Szilvia; rendezte: Schermann Márta; belépõ: 900 Ft

HHH

könyv

NAGY PÁL VAGY PÁL Az idén hetvenéves Nagy Pált köszöntik barátai és "tanítványai" ebben a - véleményem szerint - igen komolytalan címmel megvert kötetben, ki-ki a maga módján. Kortársi visszaemlékezések, elemzések, kritikák, valamint (többször is érezhetõen erõltetett módon) ajánlással ellátott "primer" mûvek sorakoznak egymás után a külsõre impozáns gyûjteményben, bár többszörös átolvasás után sem igazán érthetõ rendben és látszólag legalábbis a szelekció minden kényszere nélkül. Nagy Pál a Párizsban 1962-ben alapított Magyar Mûhely egyik õsszerkesztõje; költõ, író, mûfordító és filozófus, a magyar (neo)avantgárd egyik fontos (és minden bizonnyal megkerülhetetlen) alakja, s aligha lehetne túlbecsülni jelentõségét, bár a mai magyar (irodalmi) recepció még mindig nem nagyon vett tudomást róla. Épp ezért megkülönböztetett helyzet, amikor egy teljes egészében róla szóló, neki tisztelgõ kötet megjelenik; ehhez képest csalódás számomra a könyv, ahol a köszöntést jó páran (azért messze nem mindenki) egyszerû házifeladat-megoldássá devalválták, így számos esetben tulajdonképpen teljesen mellékes, hogy az adott mû ebben a könyvben szerepel vagy másutt. A kiadó és a szerkesztõk helyében komolyan elgondolkodnék, vajon valóban elõsegíti-e ez a kiadvány Nagy Pál ismertebbé és elfogadottabbá válását (hogy valódi helyén kezelését már ne is említsem), vagy pedig mint olyat, amilyet ezt is elsüllyeszti (vagy inkább kezébe sem veszi) az egyszeri olvasó?

Azt hiszem, Nagy Pál nemcsak (irodalomtörténeti) jelentõségénél, hanem elsõsorban is emberségénél fogva többet és jobbat, egy nagyobb szigorral összeállított (és tisztességesebben közremûködõ szerzõk munkáit közlõ) köszöntõ kötetet érdemelt volna. Vagy legalábbis az erre való felhívást. (Végül egy személyes közlemény: Isten éltessen, Pali!)

- kkabail -

Magyar Mûhely Kiadó, 2004, 155 oldal, 1800 Ft

HH

lemez

Woven Hand: Consider The Birds Szinte minden a régiben, de ez el nem hallgatható. A Woven Hand, mint már írtuk kétszer, a denveri 16 Horsepower zenekart mennyekbe éneklõ-pengetõ David Eugene Edwards önálló projektje. Három évvel ezelõtt, amíg pihentek a lovak, egy szolidabb szabadidõs vállalkozásnak indult, aztán lecsapott rá egy brüsszeli táncszínház, és most már - külön bejáratú muzsikusokkal - önálló életet él. Persze nincs mit tenni, a halandó azért a Lóerõhöz méri, mert annál nem tud jobbat, és hát David sem bújhat ki a bõrébõl - így aztán egy Woven Hand-szám mégiscsak akkor az igazi, amikor "ráférhetne" egy 16 Horsepower-korongra. Amikor ugyanazt a visszafojtott indulatot, ugyanazt a sûrûséget, ugyanazt a végzetet és ugyanazt a ragyogást hallatja - ahogy ezt már mind elmondtam korábban.

Egy Woven Hand-albumon nem érdemes méricskélni az idõtartamot, és az sem számít, hogy a számainak hány százaléka nyerõ, mert mindig akad kettõ-három, amellyel nem lehet betelni, amely a maga túlvilági countryjával egészen különleges minõség. Ám ha összevetjük õket, akkor elmondható: a három lemez közül a Consider The Birds a csúcs, hiszen abból a "kettõ-háromból" most négy-öt lett, az a négy-öt pedig nemcsak hogy "kárpótol" a tavalyi Blush Musicon elhatalmasodott instrumentalitásért, de pont azokkal a mozdulatokkal facsarja szívünket és borzongatja hátunkat, amikre már olyannyira szükségünk volt új 16 Horsepower-album híján.

Ráadásul a borítója is ennek a legszebb.

m. l. t.

Glitterhouse/Neon Music, 2004

HHHHH

web

www.fantagraphics.com A független képregénygyártók általában az elhagyatottság homályában hervadoznak még Amerikában, ebben a nagy tengerentúli országban is. Pedig aki olvasott gyermekkorában képregényt, aztán független képregényt, az tudja, hogy Batman és mondjuk Chris Ware, a jelenleg egyik legjobbnak tartott, art-decót idézõ rajzoló munkái között körülbelül akkora a különbség, mint Ella Fitzgerald és a Spice Girls zenéje között. Mi sem lehetne hatékonyabb médiamegjelenés a zseniális és örökké elégedetlen, rajzos kedvû mûvészek, comic-tudósok számára, mint az internet, ami olcsó, gyors, színes, szagos, és ahol ha valaki keresi a munkáikat, biztosan meg is találja.

Az agyafúrt rajzoló és kritikus, Gray Groth által alapított Fantagraphics Kiadó oldala tulajdonképpen az internet hõskora óta létezik, kihasználva a médium adta lehetõségeket. Groth már 14 éves korában terjesztett képregényfanzinokat, és 1976 óta adja ki hivatalosan a mûfaj legjobbjait. Ami pedig nem elhanyagolható: õ és kortársai - Dave Cooper, a kritika által nagyra becsült szürreáliagyáros, a hardcore Tonny Millionaire vagy a pop- art melodráma-hercegnõje, Jessica Abel, hogy csak néhányat említsek - is a mainstream képregényszeméten nõttek fel. (A szarból várat tipikus esete.) Könyveiket nehéz fellelni a boltokban, ám ezen az oldalon megrendelhetõk, sõt mûhelytitkaik is kiviláglanak. Bátran lapozhatja mindenki, aki érdeklõdik szomorú és szép világunk szórakoztató és szemrevaló képes "hibajegyzékei" iránt, és még hisz abban, hogy érdemes.

- sisso -

HHHHH

könyv

David I. Kertzer: Pápák a zsidók ellen Terheli-e felelõsség az egyházat hatmillió európai zsidó meggyilkolásáért, és ha a válasz igen, vajon mekkora mértékben? Erre a kérdésre keresi a választ az ismert amerikai történész könyve. A zsidókkal való kapcsolatokért felelõs vatikáni bizottság 1998-ban megállapította: különbséget kell tenni a politikai és társadalmi indíttatású antiszemitizmus és a vallási alapú antijudaizmus között, így az egyház közvetlenül nem felelõs mindazokért a rémtettekért, amelyeket a zsidóság ellen a második világháború során elkövettek. A könyv azonban alaposan és módszeresen számba veszi a kirekesztés különbözõ módozatait, részletesen taglalja az inkvizíció bûneit, bemutatja, hogyan zajlottak a kényszerkeresztelések és a vérvádi eljárások még a XIX. században is. Így óhatatlanul és jogosan mégiscsak összeköti a püspökök által megkülönböztetett vallási alapú antijudaizmust a modern kori antiszemitizmussal. Igaz ugyan, hogy a Vatikán soha nem hagyta jóvá, sõt ellenezte (bár halkan) a zsidók kiirtását (a háború vége felé még menleveleket is osztogattak), a pápák tettei és az egyház tanításai mégis elõsegítették. A pápa még az 1850-es években is azon iparkodott, hogy gettókba kényszerítse a zsidókat, miközben Európa legtöbb országában állampolgári egyenjogúságot kaptak. A zsidók nem viselhettek közhivatalt, és nem érintkezhettek keresztényekkel - kivéve, hogy a zsidó bankároknak szabad volt kölcsönt folyósítani a Vatikánnak. A könyv az elszalasztott lehetõségekrõl, a végig nem járt utakról szól. Talán ezek felismerésérõl tanúskodik, hogy II. János Pál pápa, bár az általa létrehozott bizottság nem találta a közvetlen kapcsolatot, bocsánatot kért az egyház által a zsidók ellen elkövetett bûnökért. Ezért olvashatta Erdõ Péter, a magyar katolikus egyház feje a Holokauszt Emlékközpont áprilisi megnyitóján hosszú percekig az áldozatok neveit. Hiszen aki keresztény, az nem lehet antiszemita.

- vé -

Ulpius-ház, 446 oldal, 2980 Ft

HHHHH

film

Bíbor folyók 2. - Az apokalipszis angyalai Egyes mûfajokat annyira kötnek a követelmények, hogy felmerül a kérdés, vajon a szabályok áthágása vagy szolgai betartása-e a nagyobb bûn. A gótikus akcióthriller története emberemlékezet óta elég egyértelmû stiláris és meteorológiai feltétel-rendszerben zajlik (esõ, sár, hideg, köd), és az is általános, hogy a misztikus homály a film végére felszáll, gyõz a ráció, a nyugati ember. Olivier Dahan filmje nem írja át e hagyományokat, ami dicséretes rendezõi önmérsékletre és mûfajtiszteletre vall, de, ahogy a legújabb sampon esetében is, valami marketingcélú átfazonírozás elkerülhetetlen volt. Ez pedig lészen a mûfajkeveredés - és eredménye, a csalódás. Ám ennek mibenlétérõl és miértjérõl nem mondhatok többet. Amúgy Luc Besson mintha filmes életmûve szorgos leépítésén fáradozna, bár a forgatókönyve tisztességes munka, néha kicsit komplikált, minek következtében a film közepétõl viszont túl simán mennek a dolgok: muszáj a bûnüldözõknek egybõl ráérezni a helyes megoldásra, nincs idõ a tévutakra-töprengésre, ami persze nem erõsíti a hitelesség érzetét. Amúgy az elsõ rész zsarukettõse, az ész és az erõ kettéosztása most is mûködik, de ez is csupán egy variáns kijátszása. A film atmoszférája a szokásos, jól kitaposott Hetedik-ösvényen halad. Vagyis semmi különös, vérprofi krimikísérlet, instant oldódás, kellemesen, bársonyosan, biztonságosan. Egy remek üldözési jelenet azért tán megmarad az opusból, egyébként a felszín fecseg csupán. Egyáltalán, biztos, hogy ezek az ifjú rendezõi székfoglalók annyira nélkülözhetetlenek?

- dercsényi -

Az SPI bemutatója

HHH

Figyelmébe ajánljuk

Fülsiketítő hallgatás

„Csalódott volt, amikor a parlamentben a képviselők szó nélkül mentek el ön mellett?” – kérdezte az RTL riportere múlt heti interjújában Karsai Dánieltől. A gyógyíthatatlan ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász azokban a napokban tért haza a kórházból, ahová tüdőgyulladással szállították, épp a születésnapján.

A szabadságharc ára

Semmi meglepő nincs abban, hogy az első háromhavi hiánnyal lényegében megvan az egész éves terv – a központi költségvetés éves hiánycéljának 86,6 százaléka, a teljes alrendszer 92,3 százaléka teljesült márciusban.

Puskák és virágok

Egyetlen nap elég volt ahhoz, hogy a fegyveres erők lázadása és a népi elégedetlenség elsöpörje Portugáliában az évtizedek óta fennálló jobboldali diktatúrát. Azért a demokráciába való átmenet sem volt könnyű.

New York árnyai

Közelednek az önkormányzati választások, és ismét egyre többet hallunk nagyszabású városfejlesztési tervekről. Bődületes deficit ide vagy oda, választási kampányban ez a nóta járja. A jelenlegi főpolgármester első számú kihívója már be is jelentette, mi mindent készül építeni nekünk Budapesten, és országszerte is egyre több szemkápráztató javaslat hangzik el.

Egymás között

Ahogyan a Lázár János szívéhez közel álló geszti Tisza-kastély felújításának határideje csúszik, úgy nőnek a költségek. A már 11 milliárd forintos összegnél járó projekt új, meghívásos közbeszerzései kér­dések sorát vetik fel.

Mit csinál a jobb kéz

Több tízmillió forintot utalt át Ambrózfalva önkormányzatától Csanádalbertire a két falu közös pénzügyese, ám az összeg eltűnt. A hiány a két falu mellett másik kettőt is nehéz helyzetbe hoz, mert közös hivatalt tartanak fönn. A bajban megszólalt a helyi lap is.

Árad a Tisza

Két hónapja lépett elő, mára felforgatta a politikai színteret. Bár sokan vádolják azzal, hogy nincs világos programja, több mindenben markánsan mást állít, mint az ellenzék. Ami biztos: Magyar Péter bennszülöttnek számít abban a kommunikációs térben, amelyben Orbán Viktor is csak jövevény.

„Ez az életem”

A kétszeres Oscar-díjas filmest az újabb művei mellett az olyan korábbi sikereiről is kérdeztük, mint a Veszedelmes viszonyok. Hogyan csapott össze Miloš Formannal, s miért nem lett Alan Rickmanből Valmont? Beszélgettünk Florian Zellerről és arról is, hogy melyik magyar regényből írt volna szívesen forgatókönyvet.

„Könnyű reakciósnak lenni”

  • Harci Andor

Új lemezzel jelentkezik a magyar elektronikus zene egyik legjelentősebb zászlóvivője, az Anima Sound Sys­tem. Az alapító-frontember-mindenessel beszélgettünk.