Nyolc kis kritika

publikálva
1998/3. (01. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1980-86 körül lelkesen és naivan azt gondoltam, az lenne az élet, ha hétről hétre tehetséges, ismeretlen, fiatal zenekarok küldözgetnék nekem a kazettáikat, megannyi felfedezendő gyöngyszem, akiket majd jól a Hungaroton orra alá dörgölök. Persze, nem lévén a hátam mögött egy rendszeresen megjelenő rocklap, soha nem árasztottak el a küldemények. Talán jobb is így, sok csalódástól megkímélt ez, meghagyta az illúzióimat. Miközben Pesten megvoltak a magam zenekarai (hadd ne soroljam), mindig bennem bujkált a kétely, hogy valami fontos kimarad, csak mert vidéki. Ma már biztos vagyok benne: tényleg itt történtek a nagy dolgok, nem hiszem, hogy bármi igazán lényegestől megfosztott volna a fővárosi lét, ami kincset meg a vidék rejtett, az ide is eljutott (lásd Kispál).

LEMEZ

Volt jobb

Éhezõ Apácák: Légy jó mindhalálig 1986-1996

1980-86 körül lelkesen és naivan azt gondoltam, az lenne az élet, ha hétrõl hétre tehetséges, ismeretlen, fiatal zenekarok küldözgetnék nekem a kazettáikat, megannyi felfedezendõ gyöngyszem, akiket majd jól a Hungaroton orra alá dörgölök. Persze, nem lévén a hátam mögött egy rendszeresen megjelenõ rocklap, soha nem árasztottak el a küldemények. Talán jobb is így, sok csalódástól megkímélt ez, meghagyta az illúzióimat. Miközben Pesten megvoltak a magam zenekarai (hadd ne soroljam), mindig bennem bujkált a kétely, hogy valami fontos kimarad, csak mert vidéki. Ma már biztos vagyok benne: tényleg itt történtek a nagy dolgok, nem hiszem, hogy bármi igazán lényegestõl megfosztott volna a fõvárosi lét, ami kincset meg a vidék rejtett, az ide is eljutott (lásd Kispál).

Mindez arról jutott eszembe, hogy felhívott Kaposvárról egy Éhezõ Apáca, és megkérdezte, elküldhetné-e a CD-jüket. Hogyne, mondtam, de semmit sem ígérek. Hát megkaptam. Én már rosszat nem szeretek írni, csak jót, azt viszont errõl alig tudok. Disznó módon azzal intézem el, hogy bocs´, de nagyjából ezt a dolgot az Európa Kiadó már sokkal jobban megcsinálta, korábban. Pedig látszik, mekkora mûgonddal játszották most fel a fiúk tízévnyi repertoárjuk javát; a 90-es évekre datált számok egyébként verik a 80-asokat. Utóbbiak közt van egy ostoba (megengedem: a szûk baráti kör számára érthetõ eredetû) poén a "négerekrõl", elõbbiek közt viszont egy kifejezetten erõs gesztus (négy percen át üresen serceg a tû hangja a lemezen egy elmúlásról, nirvánáról szóló nyolcsoros végén).

Sz. T.

Szerzõi kiadás, 1997; bõvebb info: http://www.csvmtkf.hu/apacak/; e-mail: apacak86@mail.matav.hu

**

RÁDIÓ

Vendég a háznál

A vízilabda-VB-döntõ közvetítése - Petõfi rádió

Odakészítettem a pezsgõt és hátradõltem. Még volt tizenöt perc. Szepesi György találomra országneveket olvasott fel, Kedves Hallgatóim, úgy látom, elég nehéz csoportba kerültünk az Európa-bajnokságon, labdarúgóink Brazíliával és Indonéziával lesznek egy csoportban, de nem, ez nem lehet, de kit érdekel, mindjárt kezdenek a számunkra sokkal lényegesebb vízipólósok, a stúdióban Lantos Gábor, vendégei Benedek Miklós, valamint két menyasszony, és már indul is a közvetítés, 1:3, jó napot kívánok, mit lehet ilyenkor mondani, semmit, Benedek Miklós feláll, leül, menyasszonyok szeppennek megfele, tovább, még mindig 1:3, ilyenkor rutinos magyar már tudja, hogy lehet visszarakni a pezsgõt a hûtõbe, de riporter ilyet nem tehet, nem lehet csak úgy egyszerûen kirúgni a lányokat, hogy na köszönöm, innentõl inkább egyedül, vége a harmadik harmadnak, 2:3, a felcsillanó utolsó remény, aztán vége, Török László sírdogál kicsit, amikor megtudja Budapestrõl, hogy mennyi az eredmény, mert olyan magasan van, aztán megpróbálja férfiasan összeszedni magát, ez a legcikibb, ez a férfias összeszedés, mert ugye kit érdekel az ezüstérem az egészen hülye és idõs nõrokonokon kívül, senkit, a menyasszonyokat például nem, de õk is úgy csinálnak, mintha, persze sírva, gondolom, az örömtõl, Benedek Miklós egyáltalán nem szólal meg, Lantos Gábor pedig már nagyon, de nagyon bánja, hogy nem hívott szakértõt, az ilyenkor olyan okosan tudja mondani, hogy a sorozatban vívott nehéz mérkõzések kivették az erejét a csapatnak, meg ilyen baromságokat, de legalább nem a szipogó csönd, ráadásul olyan magasra, ahol Török László van, oda még játékosok sem mennek fel, úgyhogy ezzel a szomorú, kaotikus csönddel és az erõltetett örömmel, hogy de jó, hogy nem rákos, igaz, a lábát le kell vágni, de ugye mennyi híres féllábú ember, és akkor kikapcsolom.

Para-Kovács Imre

***

LEMEZ

Könnyen megy

Kanizsa Csillagai: Plinzsjé puju

Rossz hírt kaptam a cigány folkzene frontjáról: a Kalyi Jag pereskedni kíván az Ando Drommal. Egy bizonyos Fáni címû dal fajult idáig, amirõl Varga Gusztáv azt vallja, saját szerzeménye. (Az elsõ Kalyi Jag-albumon, legalábbis, így jelent meg.) Zsigó Jenõ azonban azt állítja, népdal a Fáni, ennélfogva nem eshetett csorba Varga szerzõi jogain, amikor "tradicionálisként" a tavalyi Phari Mamo címû Ando Dromra került.

Hát így. Rossz hír, mondom. Még szerencse, hogy elterelték róla a figyelmemet a fiatalok. A Bahia Music régóta szeretett volna magának egy cigány folkzenekart. A "nagyok" azonban nem jöhettek számításba, így találtak végül -az épp kiadót keresõ - Kanizsa Csillagaival egymásra. Húsz-egynéhány éves fiatalok e társaság tagjai, beás dalokat gyûjtenek és adnak elõ. Miként a zenekarvezetõ Horváth Zoltántól megtudtam, a jórészt Dunántúlon élõ, archaikus román nyelvet beszélõ cigányokat nevezik beásoknak. A Kanizsa Csillagai családi vállalkozás - férj és feleség, öcs, sógor plusz unokatestvér -, hatodik éve mûködnek, bejárták az országot, hívták már õket francia és olasz fesztiválokra is.

Tizenkét dal: a beás hagyományból merítkezõ, kiforrott anyag. Hallgatós is, táncos is - változatosságával és technikai felkészültségével egyaránt meggyõzõ. A hangszerek közt gitár, kanna, szájbõgõ, mandolin, valamint a beás muzsikára jellemzõ teknõ és hegedû (bár ez utóbbi, sajnos, csak szordínósan, a Bojtár együttes vendégeskedésével). Igazán ígéretes debütálás, komolyan. Már csak azt a mélységet kell kivárni, amelytõl "lerázhatatlan" kísérõvé válnak az efféle zenék; addig még muszáj egy kicsit öregedni, kínlódni. Az meg elég könnyen megy ebben az országban.

m. l. t.

Bahia, 1997

****

film

Magányos õrült megosztaná

A gyûjtõ

Hollywood megtanított az esztétizált borzalomra: a gonosz nemcsak öl, butít és nyomorba dönt, de még szépérzéke is van nekije, az összegyûjtött és külön e célra földalatti járatokba zárt, skalpolás elõtt álló lányokat például szép félkörbe ülteti, szexi fekete egyenkombinéba öltözteti, csellóztatja õket - hát így. Kifinomult, intelligens macho gyilkos keresi annak az értelmes, okos, kickboxoló lánynak a társaságát megölés céljából, aki ékköve lehetne a lánygyûjteményének. Ha az ember alkot, hat, gyarapít, az nézzen is ki valahogy, legyen nyoma, mégpedig esztétikai és logikai síkon egyaránt. Így volt ez számtalan thrillerben (legutóbb a valószínûleg sokáig überelhetetlen a Hetedikben, ahol szintén Morgan Freeman nyomozott). A magányos gyilkos személyének és tettének értelmetlensége így nyeri el végsõ értelmét: a megfilmesíthetõséget.

Míg azonban a Hetedik egyedülállóan nyomasztó, noir atmoszférájában a bûn egy alapvetõen depressziós, bûnös és beteg világ kissé túlhajtott, de logikus kifejezõdése, addig A gyûjtõ világában alapvetõen minden rendben van, eltekintve attól az apróságtól, hogy egy nõhiányban szenvedõ, értelmes, Interneten real audio kommunikáló fiatalember Casanovának gondolja magát, és egyfajta történelmi félreértésbõl kifolyólag azt hiszi, hogy olasz példaképe szó szerint értette a skalpgyûjteményt.

Ne essen félreértés: A gyûjtõ nagyon is nézhetõ, profin szerkesztett és feszült darab, nincsen vele baj. Érzékeltetve van, mennyivel nehezebb fehér közegben nyomozni, ha az ember fekete rendõr, és végre ismét egy nõi fõszereplõ, aki nem szegény, felkarolandó áldozat, hanem önvédelmi sportot ûzõ, aktív, önálló nõ. A tettes tettei azonban nem valaminek a következményei és nem is jelentenek semmit a késõbbiekre nézve. Személyes perverzió, egy visszatérõ, kortalan rémálom a nõi méltóság kivívása elõtti korszakból, de nem több. Kár. A másik Morgan Freeman már egyszer túljutott jón és rosszon.

- seres -

Bemutatja a UIP-Duna Film

****

lap

BNV-prospektus

Múltidõ nosztalgiamagazin

Ebben a nem is tudom micsodában a nosztalgiát már a címlapon tetten érhetik azok, akikben szép emlékeket ébreszt a hatvanas-hetvenes évek fordulója, ugyanis azokban a baljós idõkben operáltak a tipográfusok külföldi magazinokból összebarkácsolt gagyi montázsokkal. Az Albatrosz könyvek borítói voltak ilyenek és még sokan mások, ez a szocialista paperback arculata; ki gondolta volna, hogy a kilencvenes évek végén ez még visszaköszön?

A Múltidõ nosztalgiamagazin borítóján a következõket láthatjuk: Fónay Márta kinézetû asszony végez konyhai munkát, míg egy másik nõ, egy negyvenes, fekete garbós, szemüveges középkorú mosolyogva dugót húz palackból. A lap két oldalán kiegyenesített adventi koszorú, és mindezt René Magritte keménykalapos alakjai nézik. Az elõtérben terített asztal, amire kedvcsinálóként négy cikk címét is rányomtatták a lap tartalmából: Utazás, mint anno... (sic!), 150 éves a magyar gumiipar, Volt egyszer egy moped, A TVK története, mégis olyan szokványosan indul az egész, ahogy tényleg csak egy magyar nosztalgiamagazin tud, vagyis Sziszivel és Ferencjóskával, hogyan is éltek õk a gödöllõi Grassalkowich-kastélyban. A folytatás viszont annyira meglepõ, hogy azt még a címlapból sem gondolnánk. A Sarkadi Cukorgyár - terméke: a kristály- és porcukor címû, kétkolumnás anyag olvasható a királyi felvezetés után, és az elkövetkezõ oldalakon szereplõ többi írás is hasonló jóval kecsegtet: Új erõmû épül Csepelen, Világhírû arab ménes a Dunántúlon, Taurus Agrotyre: több mint 500 munkahely, A magyar mûbõrgyártás regénye (ez folytatásos!) és így tovább harminckét oldalon. A cikkeket (?) nem szignálta senki, de talán jobb ez így, mivel úgyis olyan az egész, mintha BNV-prospektusokat ollóztak volna össze a szerkesztõk.

Legfeljebb az ipartörténet iránt érdeklõdõk találhatnak néhány bekezdést, ami kedvükre való, de azért valószínûleg õk is elgondolkodnának azon, hogy valójában mi a célja az idén már ötödik évfolyamába lépõ Múltidõ magazinnak.

- legát -

*

film

A varjak visszatérnek

A holló 2. - Az angyalok városa

Legeslegelsõ sorban: Tisztelt Márta néni! Ez úton kérem vissza az iskolapénzt, lehetõleg postafordultával (igen, a hollóról van szó, ha már a posta szóba jött). Bizonyára tisztán tetszik emlékezni arra az ordas nagy karóra, nem, Márta néni, nem Ruhla, azt el tetszett venni, mikor tükröztem vele a Gizi szemébe, azóta sem láttam, nem a Gizit, az látszerész lett, az órámat, az apám hozta Jénából, és azt is tudom, hogy a tanárnõ a leépítés után a pontos idõnél helyezkedett el, részmunkaidõben, de hagyjuk a múltat, tényleg ki tetszett lépni a pártból? Szóval érdemjegy, karó, miszerint elégtelen, és mindjárt kettõ, amikor a hollóból és közeli rokonából, a varjúból feleltem. Az elsõt még megbocsátom, spongyát rá, ezt akkor tetszett beírni, amikor azt állítottam, hogy az emlegetett szárnyas orrnehéz állat. Az már sokkal jobban fájt, hogy a másodikat bevésve, íziben helyemre is zavart, mikor eskü alatt állítottam, hogy költözõ madár. (A történelmi tisztánlátás végett: épp akkoriban költözött nagymamám szomszédjába boldogult emlékû Siménfalvy mûvész úr.) És tessék, annyi év után, de megérte, Márta néni! A holló visszatért. Még a halál sem állhatott útjába, nemhogy egy élõvilágtanár, mozgalmi vonalról.

Összefoglalva: A Holló 2. címû film nagy találmánya, hogy nem folytatása az elõzõnek, hanem ugyanaz. Visszareppent, mit csináljunk. A változásokról: Vincent Perez ezerszer jobb színész, mint Brandon Lee, viszont sokkal rosszabbul verekszik. A gonoszt Iggy Pop kelti életre, mit mondjunk? Van képe hozzá. Ilyenek. Ornitológusoknak ellenjavallott.

Hát így, Márta néni. Biztos, kegyed is látott már karón varjút. Ha nem, tessék moziba menni! Én már láttam ilyesmit, konkrétan: varjún karórát. Tudja, amikor az iskolaszolgának dicsekedett, hogy mit szerzett a hatodik cében.

- turcsányi -

A Mirax filmje

Interjú Vincent Perez-vel a 40. oldalon.

*** és fél

tévé

DJ Vágó

Kifutó, TV 2

A péntek káprázatos nap lehet Vágó István rajongói számára, két órán át, este 8-tól 10-ig tart az eksztázis elõbb a Kifutóban, majd a Mindent vagy semmit-ben. Aki száz csatornát fog, az sem talál még egy mûsorvezetõt, aki ilyen produkcióra képes: két teljesen különbözõ (?) programban teljesen egyformán teljesíteni. A másodikkal nincs is baj, Vágót szeretjük benne, de az elsõbe bármelyik kereskedelmi rádió bármelyik DJ-je jobban illene. Hát nem furcsa, amikor Vágó megkérdezi a kamasztól, hogy akkor most mi is van a Pearl Jammel? Még szerencse, hogy Marylin Mansonra még nem kerített sort egyetlen kiskamasz sem.

Az igazi tisztelet tehát mégis a fellépõknek jár, mert ilyen rossz alapokra csak a Hupikék Törpikék képesek énekelni, de azokat most nem piszkáljuk. Ezeknek a zenedoboz vagy pocket radio jellegû (esetleg lakodalmas) muzsikáknak semmi közük az eredetihez, miért is lenne elvárható, hogy a szerencsétlenek megközelítsék hangilag az igazit. Celine Dion is elcsuklana ilyen alap hallatán, a magyar kislány csak néha tette. A próbák otthon, a tükör elõtt az eredeti CD-re mentek nyilván, ám ha ezt elõbb tudják, csak megkérik Teri ángyomat, ugyan állítaná már hadrendbe a rég porlepte tangóharmonikát.

Egyébként a Kifutó miatt döntöttem úgy, hogy a Savannah-t el sem kezdem, mert vagy-vagy, és gyõzött a jobbik. Ami a legjobban fáj viszont, hogy még egy pasi sem jutott tovább, pedig a kis Koós igazán befért volna.

Gréczi Emõke

Látható péntekenként 19.55-kor

***

klip

Trafa*

Mr. Rick - Zárjon be a gyár

Mr. Rick (Erik, a viking, ha valaki így jobban tudná) erõsen nyomul fölfelé a nemzeti chartokon Zárjon be a gyár címû opusával. A jelszó aktualitása amúgy kétségbe vonható, afelõl viszont nincs kétségem, hogy Gyõrtõl Diósgyõrig mindenütt a hazában megköveznék Rick urat, ha ezt történetesen nem dalolva adná parancsba. A zenérõl szó se essék, biztos, hogy nem ebben a sima, bugyuta kis mixben van a titok. A tárgyalt mûdal erõssége a szöveg, no meg a klip.

Ez itt egy ráépülõs darab, a Csinibaba képi és nyelvi készletébõl dolgozik, de az ötvenes évek szókincsébõl is kimarkol pár igazgyöngyöt. Szívbéli öröm hallanunk, hogy "este eljön, fellép a két Latabár", és ugyanilyen hálásan fogadjuk az újabb szótárakban már kereszttel jelölt, a beszélt nyelvbõl régóta kikopott, de õsiségében is szép lexémát, miszerint Balcsi.

A Zárjon be a gyárnak feltétlenül javára írandó, hogy a sok zagyva, ötlettelen klip között rendesen kitalált, egységes képvilága van, és énekelhetõ szövege, ami nem tesz erõszakot a magyar prozódián, és nem szaglik rajta a rímkényszer kínja. Ennyi.

- borz -

*** és fél

publikálva
1998/3. (01. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...