KÖNYV - Philip K. Dick: Figyel az ég A fékezett habzású sikert elköny-velõ Különvélemény (fõszerepben: Tom Cruise) oldalvizén a Szukits Kiadó három éve sikertelenül próbálta a toplistákra lõni a film alapötletét is megíró Philip K. Dick tíz novelláját tartalmazó kötetét. Ilyen kezdés után felettébb meglepõ, hogy a korábban legfeljebb a galaktikásoknak ismerõs amerikai író mára ismertté tette az Agave Kiadót pusztán azáltal, hogy tavaly öt Dick-regényt jelentetett meg.
A Kizökkent idõ és a Valis közé kifeszíthetõ, 23 éve lezárult, de ma is friss életmûben a Figyel az ég középre tart, olvasható sci-finek és teológiai vívódásnak. Leginkább mégis Philip K. Dick lelki kirakójának újabb darabja. Az ötleteibõl mozivászonra vitt Szárnyas fejvadász, Emlékmás, Truman-show, Második változat vagy éppen A felejtés bére éppen csak megkarcolta a felszínét Dick minduntalan feltett kérdésének: mi van akkor, ha az egyént körülvevõ világ nem a valóság? És ha nem az, akkor mi?
Az 1957-ben íródott Figyel az ég története szerint nyolc ember belezuhan egy hatmillió volton mûködõ protonsugár-deflektorba, és életben marad. Az eszmélés után azonban valami furcsa érzés kezdi hatalmába keríteni a fõhõst és az olvasót. Amikor a történet az elsõ fejezet után gyorsuló búgócsigaként kezdi forgatni a valóságot és benne Isten szerepét, akkor érdemes egyre erõsebben a könyv közepén olvasható gondolatba kapaszkodnunk: "A hétfõ minden lehetséges világban ugyanolyan."
- szabmi - Agave Kiadó; fordította Pék Zoltán; 2005, 205 oldal, 1980 Ft
*****
LEMEZ - FAntomas: Suspended Animation Azért annak volt huzata, amikor ez a kompánia összeállt. Hiszen tudható volt elõre, hogy ha az évek óta radikális vokális kísérleteivel tüntetõ Mike Patton maga mellé veszi Lombardót a Slayerbõl, Buzzót a Melvinsbõl és Trevor Dunnt, a kísérleti dzsessz ifjú hõsét, akkor abból csak valami feltûnõen csúf zajhalmaz kerekedhet ki. És valóban: a Fantomas experimentális szerzeményeiben akárha a Naked City legvadabb pillanatai egyesülnének valami kalandozó természetû thrash-metallal, megfejelve mindezt Patton hol rémisztõ, hol rémisztõen szórakoztató hangszálgyötrésével.
Az viszont, hogy akkor most jó zenekar-e a Fantomas vagy sem, pillanatnyilag nem megválaszolható. Ez a meccs ugyanis éppen döntetlenre áll. A zenekar elsõ két lemeze (Fantomas, The Director's Cut) mindenképpen erõs és szerethetõ teljesítmény, a második filmzenés átdolgozásai pedig bebizonyították, hogy lehet fantázia abban is, ha ez a négy zenész hagyományosabb tételek abajgatására adja a fejét. Ellenben a banda tavalyi munkája, a Delirium Cordia formátlan ambiente-masszája már kimondottan hallgathatatlan volt, és ez az új album is méltatlan megpróbáltatás.
Szerkezetét tekintve a Suspended Animation a társaság elsõ lemezével állítható párhuzamba: itt is nagyszámú rövid, éles váltásokkal tarkított, intenzívebb szerzemény zsúfolódott össze, majd mártózott meg a különféle rajzfilmes hangmintákban. Tapsi Hapsi elmajszol egy bélyeget, aztán huncut pajtásaival vaskos metalnótákra gyújt: mindez lehetne akár egy perverz módra szellemes utazás alapja is, ám ez a lemez minden, csak nem magával ragadó. Hiába van ugyanis technikailag igen magas színvonalon eljátszva, attól még csupa rutinból odakent blöffölés, ihlettelen önismétlés széltében-hosszában. Az a néhány jól sikerült pillanat meg csak aláhúzza az alábucskázás tényét.
- greff -
Ipecac/Neon Music, 2005
**
wEB - Www.filozofia.hu "A filozófia a bölcsesség szeretete. - A gyakorlati filozófia az önismeret útja" - ragyog méteres betûkkel a nyitóoldalon a spanyolviasz. A honlap fenntartója "A Filozófia Gyakorlati Iskolája", melyet az 1937-ben alakult School of Economic Science szervezete mûködtet. A londoni iskola a világ számos pontján tart fenn intézményeket, Venezuelától Ciprusig. Célja nem kevesebb, mint a szintézis: az összes bölcseleti iskola közös pontjainak megtalálása.
A szerkesztõk nem beszélik túl a lényeget, ezáltal óhatatlanul is egy kis ezoterikus fényt kap az egész oldal. Elképzelem, ahogy cinikus testvéreink elméjén átcikázik az õsmagyar truváj: egy nagy állami biznisz lehetõsége. Leültetni törökülésben a parlamentbõl vagy épp a munka nélkül lévõ közvetítõkbõl idevezényelt megannyi meg nem értett honfiút, honleányt. Igazi beiskolázási láz indulhatna! Beszállnának sokat szenvedett pedagógusaink is, néhány kreditpontért elmerülve Nietzsche illatos ingoványában.
Az anonim szerkesztõk nem hivatkoznak semelyik tanszékre, egyetemre, tudományos folyóiratra sem. Nem tudom, kik õk. Félelem vagy szemérmesség? Kóklerség vagy szabadság? Ez a névtelenség azért egy icipicit nyomasztó. "Az Iskola által nyújtott bevezetõ tanfolyam teljesen gyakorlati alapokon közelíti meg a kiemelkedõ keleti és nyugati tanítások tanulmányozását." Sajnos az ilyen homályos állítások sem feltétlenül a tisztánlátást segítik.
A legvilágosabb mondandó, hogy fizess be! Tanfolyamuk 13 témára épül, köztük olyan nyalánkságokra, mint: "Az elfogulatlanság ereje", "A fecsegõ elme irányítása", "A szellemi korlátok lebontása" vagy épp "Az elme kiképzése és az értelem megerõsítése". Ha ezek kibontása meg is valósul, akkor tényleg kecsegtetõk a távlatok. Az egy fõre jutó Nárciszok és váteszek számában verhetetlen országunknak igazán nem ártana egy kis öntükröztetés.
Az Erkel Ferenc Gimnáziumban mûködõ három hónapos tanfolyam díja 14 000 Ft. Nem tudok róla, hogy Szókratész pénzt szedett volna. De lehet, csak a rossz májam fecseg.
Pollágh Péter
*
SZINHÁZ - Csõdcsicsergõ, avagy mûvésznõ a csúcsponton Nem fognak meglepõdni. A Szõke Szabolcs vezette Hólyagcirkusz társulatot a nyolcadik évében és a kilencedik bemutatóján is pont azért szerettem, amiért anno odáig lettem tõle. Ugyanaz a csetlés-botlás, éppen annyi testi-lelki nyavalya, s hozzá a régi röhögés, legfeljebb ezúttal más Thomas Bernhard-szövegek kerültek sorra. Ebben a társulatban, ebben a darabban mindenki a padlón van, ez egy ilyen "földhöz ragadt" színház, ha nem veszi zokon.
Most történetesen egy zenekart látni, amint a dolgát végzi a zenekari árokban: szokás szerint arra vár, hogy az utolsó pillanatban befusson az énekesnõje. Egy ilyen énekesnõt akár Godot-nak is hívhatnának, ugye, de neki Tóth Evelin a neve, ha nem lõttem le ezzel a poént.
Maradjunk hát inkább a várakozásnál, abban mégiscsak több a köszönet: lehet közben kibukni, pattogni, fontoskodni, szerencsétlenkedni, szunyálni, tojást sütni, borozni, vizelni, kifakadni, panaszkodni, megint vizelni, no és ugye ott vannak a hangszerek.
Elvégre arról is szól minden Hólyagcirkusz-darab, ahogyan ez a zenebohóc-zenekar muzsikál. És hogy miféle instrumentumokat kreál. Megmondom, ha már így felmerült: nagyon szépen játszanak, és mindig elõállnak valami új csodával. A madzagbõgõ és az üvegxilofon mondjuk a régi, de szöghegedût és szivattyúdobot még nem hallottam, ha jól emlékszem.
Egy óra az egész, de hát nem is kell több: akinek van szíve, annak elfacsarodhat, aki bírja könnyel, az betegre röhögheti magát, és aki eszes vagy jó fülû, az a végén leszámolhat a "megváltók" eljövetele körüli hercehurcával.
Utána pedig ajánlott még elücsörögni a büfében, mert baromi olcsó, elõkerülnek ott a szereplõk: Spilák Lajos, Szõke Szabolcs, Eszes Fruzsina, Rácz Attila, Nádasi László, Szabó Domokos, Tóth Evelin, Homonnai Katalin, meg amúgy is, valami visszakacsintgat a letûnt idõkbõl.
- m. l. t. -
Stúdió "K" Színház, április 15.; legközelebbi elõadás: április 22., 19.30
**** és fél
A Fehér Ferenc és O. Caruso (Juhász Anikó) alkotta kétszemélyes csapat (Finita la Commedia) Ágens és Gergye Krisztián vendégszereplésével Lautréamont 1868-ban írt rémálmait vitte színpadra. Az elõadás azt a kiábrándultságot igyekszik bemutatni, mely a világ jóságáról lemondva saját labirintusába vesz, törvény és erkölcs nélkül.
A kezdõjelenetben szívritmuszavart okozó zenére videofilmet vetí-tenek, melyrõl a késõbbiek során ki-derül, hogy a voltaképpeni elõadás egyes emblematikus részleteibõl összevágott szép anyag. Majd Ágens jelenik meg a színen, akit különleges énektechnikája és színpadi jelenléte után most mozgásmûvészként ismerhetünk meg. A bugyiban és melltartóban fellépõ, olykor kissé tétova mûvésznõ azonban háttérbe szorul Gergye és Fehér tangába öltözött kettõse mögött. A két profi táncos ugyanis betölti az egész teret, duettjük szenvedélyes, és hûek Lautréamont víziójához.
Míg a táncosok valóban munkás játékot produkálnak, a rendezés több kívánnivalót hagy maga után. Elõször is, Ágens sokszor üresjáratba megy át, jelenlétének nincs funkciója. Másodszor, egyes jelenetek túlságosan elöl zajlanak, így az Artus Stúdió szimpla nézõterének hátsó részén ülõk az elõadás tekintélyes részét egyszerûen nem látják. Így O. Caruso mint rendezõ most két csillagot kap. Az egész azonban bõvelkedik ijesztõ és atavisztikus részletekben, a két táncos jelenetei eltakarják a hibákat. Így azt ajánlom, tegyék félre gátlásaikat, és nézzék meg.
- mama -
Artus Stúdió, 2005. április 7.
****
FILM - Fehér zaj Vajon van-e túl-világ? És lehet-e ott zuhanyozni? Woody Allen szellemesen szentségtörõ kérdésére sajnos most sem kapunk egyértelmû választ, de azért valamivel sikerül beljebb kerülni az odaát uralkodó lakhatási körülményeket illetõen. Egyebek mellett például az is kiderül Michael Keaton homlokráncolós thrillerébõl, hogy príma távközlési lehetõségekkel számolhatunk, ha egyszer áttesszük székhelyünket az Árnyékvilág lakóparkba. A megözvegyült exdenevérembernek elõször csak a mobilját csörgeti meg vízbe fulladt felesége, mivel azonban a kapcsolatfelvétel a szkeptikus férj jóvoltából meghiúsul, ideje konzultálni egy bennfentessel. Minthogy a kövér epizodisták Hollywoodban korán halnak, a hústoronnyi szakerõnek bizony iparkodnia kell, ha még idõben be akarja vezetni emberünket a fehér zaj titkaiba. Igyekezete nincs is hiába, mielõtt még utolérné a fitneszfasizmus általi végzet, szerencsétlen flótásunknak még sikerül rávilágítania a túlvilági üzenetek hátterében lappangó összeesküvésre. Ennek leleplezése hõsünkre marad, aki a mûfaj szabályai szerint egy üresen álló gyárépületben bukkan a halottak birodalmába vezetõ megoldás nyomára. A drámának ezen a pontján filmünk látványvilágát, amely mindeddig néhány tévéképernyõ szürkés vibrálásában és egy kazettás magnó trükkös közelképeiben teljesedett ki, számítógépes effektek teszik színesebbé. A mûfaj rajongói szerény, de a lehetõségekhez mérten korrekt tûzijátékban részesülnek, de elégedetten baktathatnak hazafelé az Elektronikus Hang Jelenség hívõi is. Arról azonban, hogy mi a helyzet a tisztálkodási lehetõségekkel, továbbra is hallgatnak a halottak.
- köves -
Forgalmazza az SPI
**
SZINHÁZ - Vörös Róbert Sade márki 120 napja címû mûve gyorsan "megcsöngette" bennem Pasolini filmjét, a Salót, melyet addig a pillanatig volt szerencsétlenségem látni, amíg a pórázra fûzött nõk a szögre harapnak - hogy akkor elájultam-e, vagy volt még erõm kijönni a moziból, már nem emlékszem. Szóval erõs fogadalmat tettem, hogy amennyiben a Budapest Bábszínházban Alföldi Róbert rendezésében akárki szögre harap, már ott sem vagyok. A kritikus is ember.
Haraptak a szögre, és ott voltam, illetve itt vagyok még. Nem volt vészes, na. Vörös nem Pasolini filmjét írta színpadra, noha annak egyes elemei jól fölismerhetõk, és végsõ soron mindegy is: egy ember, nevezetesen ez a rémséges-formátumos Sade márki idézi föl és meg önmagát egy kimerevített pillanatban.
Vannak színészek és vannak bábok. Jó színészek és jó bábok. És van Alföldi, aki a szükségképpen erõs, brutális, gusztustalan és aberrált mozzanatokat még erõsebben teátrális jelenetekbe rendezte, ezért aztán az - úgymond - igazi durvaságot mindig fölülüti a színházi erõ. Ebbõl fakad, hogy nem a szögre harapás vagy a szar a legdurvább, hanem a bábok elementáris kiszolgáltatottsága. Vagy az, amikor a bábot mozgató ember lép a báb helyére. Vagy az, amikor a Primadonna könynyed-mosolygós fecsegéssel trónol az apokaliptikus játéktér felett.
Remek a stáb. Boráros Szilárd díszlete jól szolgál, bábjai pedig fantasztikusak: az elrajzoltság minimális, de markáns, ezért aztán szépen kézre állnak egymásnak bábok és emberek. És jók a színészek: Udvaros Dorottya éteri bájjal locsogja kimondhatatlan történeteit, és ez a báj, ez vonja félelmetes árnyalatba a színpadot. Ahol viszont Kaszás Gergõ az úr: Sade márkija megállíthatatlan életzabáló, okos gonosz, kifogyhatatlan a kínzásokból. Szép alakítás Ellinger Edináé: õ a Lány, és ha bábot mozgat, vele szenved. Jó a többi színész is, tehetséges csapat: Czipott Gábor, Csajághy Béla, Gyurkó Henrik, Ács Norbert, Csák Zsolt, Kemény István, Teszárek Csaba.
- ki -
Budapest Bábszínház, április 4.
****
FILM - A tolmács Mi tagadás, mindig is kedveltük, ha a kormányépületek tûzlépcsõjén, a hivatali páternoszterek félhomályában vagy a portásfülke takarásában derült fény valami kis zaftos és globális összeesküvésre, népirtásra vagy az elnök elleni merénylet részleteire. Az efféle mókának politikai thriller a neve, a szegény krimik arisztokratikus, a divatos összeesküvés-elméletekre fogékony rokona, melynek mûvelõit illik megkülönböztetni a kétkezi akcióiparosoktól. Harminc évvel azután, hogy A keselyû három napjában kiteregette a CIA szennyesét, Sidney Pollack visszakanyarodott a fent említett, egyszer már jól bevált zsánerhez. Legfrissebb dolgozatában az idõs, bár jó karban lévõ mester hamar eligazít az ENSZ-palota terembeosztását illetõen: a nappali mûszakban a politikusoké a pálya, villanyoltás után azonban az éppen esedékes merényletekrõl szólnak a megbeszélések, amirõl, úgy tûnik, egyedül a tolmácsként szolgálatot teljesítõ Nicole Kidmant nem értesítették: igencsak meglepõdik, amikor fültanúja lesz egy ilyesfajta párbeszédnek. Az afrikai nyelvjárások szakértõjeként Nicole-nak szerencsére nem okoz problémát azonosítani a kiszemelt célpontot, most már csak az a kérdés, hogy sikerül-e meggyõznie az ügyben nyomozó Sean Pennt, hogy valóban merénylet készül az ENSZ-látogatásra készülõ afrikai diktátor ellen. Pollack számára még hetven fölött sem jelent nehézséget, hogy a legegyszerûbb eszközökkel maximális feszültséget teremtsen, a korral járó szentimentalizmus és a tanulságok levonására való hajlam azonban ellene dolgozik, s ez sehogyan sem fér meg a mûfaj legjobbjaira jellemzõ vércinikus, kiábrándult alapállással.
- köves -
A UIP-Duna Film bemutatója
***
