Koncert

Óbudai Danubia Zenekar

Zene

A „Játék”, vagyis a zenei humor jegyében állította össze „Gyerme­kek vagyunk” elnevezésű koncertsorozatának második estéjét az Óbudai Danubia Zenekar. A humorérzék közösségére eleve kockázatos dolog egy művészi vállalkozás sikerét alapozni, pláne akkor, ha csupa huszadik századi szerzemény sorjázik a programon, ám a Vajda Gergely vezényelte hangverseny mégis kirobbanó sikert aratott. Ehhez bizony a remek karmester, az izgalmas tehetségű szólisták meg az egyre jobb formát mutató zenekar mellett a fogékony közönség is elkélt, s voltaképp az is az együttest dicséri, hogy bérletesei nyitott és tehetséges közösséget alkotnak estéről estére.

Stravinsky háromleosztásos Kártyajátéka még csak a kedélyes ráhangolódást szolgálta, de aztán Ligeti György bravúros „koncertáriája”, a Mysteries of the Macabre már frenetikus mulatsággá vált: hála a bőrszerkós Ávónő, Szakács Ildikó koloratúrázó készségének, Vajdáék közbekotyogásban és papírzizegtetésben is élményszerű összjátékának, az énekesnőt a pódiumról levonszoló őröknek, s persze Ligeti zseniális szemtelenségének. „Codename: Lochness Monster” – ilyen és ehhez hasonló posztmodern grimaszokkal nevettetett a Ligeti-ária, hogy aztán a második részben már a zenei paródia százéves klasszikusa következzen: a Variációk egy gyermekdalra Dohnányitól. Itt az est másik szólistája, Palojtay János bizonyíthatta póztalan könnyedségét, játékának példás ritmikai fegyelmét, no és stílusismeretét, mellyel a Hull a pelyhes dallamát végigvezette a teljes klasszikán és romantikán. Míg a németes humorú Dohnányi-mű elementárisnak bizonyult, addig a befejező szám, az egyszerre franciás és latinos Milhaud-slágerdarab, az Ökör a háztetőn egy vonással hosszabb viccnek tűnt az optimálisnál. Ám a könnyeden túlírt szvitet a karmesteri dobogón szinte eltáncoló Vajda Gergely remek lábmunkája így is ámulatba ejtett.

Zeneakadémia, október 20.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.