Okoskodás nélkül - Kokas Katalin hegedűművész

Zene

Immár ötödszörre rendezik meg idén a Kaposfestet. Az esemény művészeti vezetőjével beszélgettünk.

magyarnarancs.hu: Az idei immár az ötödik esztendő a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál életében. Más fesztivál esetében ilyenkor a növekedés és terjeszkedés mértéke jelezné a sikert, ám a Kaposfest családiassága eleve más irányt jelölt ki. Hogyan alakul az ötödik fesztivál?

Kokas Katalin: A családiasság változatlan, és idén is kerülni fogjuk az okoskodó vagy túlságosan koncepciózus koncert-összeállításokat. Művészeti vezetőként én továbbra is a kamarazene változatosságának bemutatását tartom fontosnak: a klasszikus repertoár mellett a barokk és a kortárs kamarazenét is kellő súllyal megjelenítve, vegyes programú koncertekkel, egymást jól ismerő és kedvelő muzsikusokkal. Ehhez a kemény mag adott, ezen a nyáron csak Nicolas Altstaedt fog hiányozni, de ő már 4 éve előre jelezte, hogy lesz majd egy év, amit egy másik fesztivál miatt ki kell hagynia. De szokás szerint itt lesz a két hegedűs Alina, Ibragimova és Pogostkina, a brácsás Maxim Rysanov, a zongorista José Gallardo, a csellista Jonathan Cohen, aztán a férjem, Kelemen Barnabás természetesen – nélkülük nincs ez a fesztivál. Rajtuk kívül csak olyanok jönnek a fesztiválra, akiket ha én nem is ismerek zenészpartnerként, de valamelyik visszajáró barátunk ajánlja: így érkezik majd idén Kaposvárra a trombitás Szergej Nakarjakov – Rysanov lelkes javaslatára. Igazából nem is szeretem, amikor ügynökségek ajánlgatnak számunkra embereket.

magyarnarancs.hu: Azért ha szigorú koncepció nincs is, tematikus napok vagy koncertek feltűnnek a programon. Például egymás mellé kerül majd Beethoven és Tolsztoj Kreutzer szonátája.

false

 

Fotó: Narancs

KK: Ezek a tematikus napok is inkább a gyönyörködtetést szolgálják, minden túlagyalás, okoskodás nélkül. Lesz egy olasz nap, ahol – nem feladva a koncertprogram változatosságának alapelvét – egészen széles skálán mozogva itáliai zenéket fogunk megszólaltatni. Ami a két Kreutzer szonátát illeti: egyszerűen érdekesnek gondoltam ennek a két műnek a kölcsönhatását, Bálint András pedig tudhatóan egészen remek előadója lesz a Tolsztoj-részleteknek. Egyébként ezen a koncerten még egy harmadik „Kreutzer-szonáta” is felhangzik majd: Janáček 1. vonósnégyese.

magyarnarancs.hu: A Kaposfest a kamarazenélés valóságos ünnepe, ám tud-e érdemben javítani azon a némiképp mostoha helyzeten, amely a magyar kamarazenei kultúrát jellemzi?

KK: A fesztivál egy fantasztikus nyári hét Kaposváron, de csodát nem tehet. Mi zenészek néha kicsit keserűen azt mondjuk: meghalt Strém Kálmán, oda az igazság. Ő egymagában hihetetlenül sokat tett a kamarazenéért, a hazai kamarazenei kultúráért, s az ő 2005-ös halálával hatalmas visszaesés következett be. Koncertlehetőségek vesztek el, felnőtt egy új művésznemzedék, amelynek a tagjai mind külföldön játszanak, kamaráznak szerte a világban – épp csak itthon nem, vagy legfeljebb alig. Én nagyon szeretnék ezen változtatni, s talán meg is indul majd egy folyamat, ami egyfajta szólista életpálya-modell felé vezethet. Ez kiindulásképp nemzetközi versenyeken győztes, a világban már nevet szerzett fiatal zenészek megélhetését és hazai működését rendezné, méghozzá úgy, hogy egyúttal az országban mindenfelé elvinnénk az ő koncertjeiket, s általuk a kamarazenét. Hogy halljanak vidéken is jó zenét!

magyarnarancs.hu: Vissza a Kaposfest családiasságához: a koncerteket rendesen a gyermekeitek is végigülik. Gondolom, ők idén is ott lesznek majd a fesztiválon, de ott lesz-e Cecilia, a Stradivarid?

KK: A két gyermekemnek meg kellett tanulnia, hogy ez a szabály, de idővel elkezdték élvezni a koncerteket, s most már mind a ketten komolyan zenélnek is. Ők most is ott lesznek majd, de Cecilia már nem: az a hegedű visszakerült a tulajdonos, Zelnik István páncélszekrényébe. Azóta egy állami tulajdonú olasz mesterhangszeren, egy gyönyörű, 1698-ban készült Testorén játszom. Jobban is passzol a kvartettünkbe, kevésbé „Éj királynője”.

 

László Ferenc

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.