Koncert

Örökkék ég a felhők fölött (és alatt)

Concerto Budapest, Rácz Zoltán

  • (ba)
  • 2019. június 9.

Zene

Milyen szerencsések ezek a franciák, náluk mindig süt a nap és kék az ég, még fedett pályán is, bent a hangversenyteremben, sőt az élményt a felhők sem tudják megzavarni.

Ezt a benyomást keltette a Concerto Budapest francia zenekari estje (odaillő magyar kompozícióval kiegészítve). Berlioz Római karnevál nyitányában a vonós futamok hajlékonysága, forszírozottságtól mentes dinamikus játéka a Budapesti Fesztiválzenekar 35 évvel ezelőtti bemutatkozó koncertjének Glinka-nyitányát idézte – akkor ütőhangszeresként már közreműködött a mostani est karmestere, Rácz Zoltán. A darab lendülete, népünnepély jellege addig a pontig érvényesült zavartalanul, amikor a tutti hangereje, anélkül, hogy féktelenné vált volna, egyszerűen kinőtte a Zeneakadémia Nagytermét, a zenekar ezeken a pontokon is megfelelő kontrollal játszott.

Debussy Három noktürnjében Rácz megmutatta, hogy az impresszionistának mondott zenéből sem hiányozhatnak a kontúrok. Határozott szólamrajzokkal festette meg a három képet – Felhők, Ünnepek, Szirének –, az utolsó tételben a szirénhangokat az Új Liszt Ferenc Kamarakórus női szekciója énekelte. A kar dallamformálása, ritmikai rugalmassága jól illett a zenekarhoz, csupán a puhán szóló hangszereknél szóltak egy hajszállal nyersebben. A hasonló apparátusú Ligeti-műben, a Clocks and Cloudsban fellépő tizenkét női kórustag hibátlanul oldotta meg a feladatát. Ketten a darab közben hangvillával adtak maguknak segítséget, s amíg egy mű ennyire „új” (majdnem 50 éves!), és egyébként is nehéz, addig ez az eljárás csak helyeselhető.

Ravel Bolérójához mintha új hangszerekkel ültek volna le a fúvósok. A darab elején az addigiakhoz képest más – lényegesen puhább, melegebb – hangszínnel lépett be sorban a fuvola, a klarinét, a fagott és így tovább. A friss hangszínek teljes nyugalommal telepedhettek rá a konokságában is rugalmasan pergő kisdob osztinátójára (kisdobos: Dzsanda Vitalij). A témát egymás után intonáló szólóhangszerekre úgy kellett figyelni, mint amikor a gyerek minden felnőtt rokontól örömmel hallgatja meg ugyanazt a mesét (mert sosem teljesen ugyanaz). Mi is az a ritmikus, meglehetősen egyforma mozgás, melyet nem szokás megunni? Igen, arra célzok, hogy az előadás erotikusan indult, de a mű közepénél egy erkölcscsősz már kiterelte volna a kiskorúakat a hangversenyteremből. Rácz keze alatt (egész este nem használt pálcát) az izgalom természetes módon fokozódott, tán két olyan pillanat akadt, amikor úgy lehetett érezni, hogy most crescendót „csinálnak”, egyébként a zene mintegy magától duzzadt egyre intenzívebbé. A zene az előadók mozgásigényét sem hagyta érintetlenül, különösen az első klarinétos, Klenyán Csaba mutatott irányt az összművészet felé varázslatos hangszerjátékával, valamint azzal a zenekari játék közben is előadható tánccal, melyet szabatosan az ülőboleró névvel tudok leírni. Lehet, hogy (önkéntelen?) performansza már bemelegítés volt a koncertet követő éjszakai ősbemutató-hangverseny szólójához (e produkcióról lásd Molnár Szabolcs beszámolóját). Mindenesetre a Boléro csúcsteljesítménye volt az egyébként is magas színvonalú estnek, a jazz szabad lüktetését idéző előadást a jazzkoncertekről ismerős tombolás fogadta.

Zeneakadémia, május 4.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."