HANGADÓ

Öröklés vagy környezet?

A zenészdinasztiákról

Zene

Mitől függ, hogy a tehetséges zenészek gyermekei is zenészek lesznek-e? Megnéztünk néhány híres zenészcsaládot.

A legjobb mindjárt az elején tisztázni, hogy dinasztiáról szólván miről beszélünk. Ehhez a Wikipedia meghatározását követjük. A görög eredetű szó minden összetevőjének és jelentésének szerepe van a zenészdinasztiák esetében is. Tehát: „görög szócsalád: dünasztész (’fejedelem, uralkodó’), dünasztikosz (’korlátlan hatalmú’), dünamai (’erős, képes rá, bírja’).” Noha ma leginkább a rokonsághoz, családhoz tartozó és hasonló képességekkel rendelkező muzsikusokat jelöljük dinasztiaként, de valóban lehetnek saját területükön „uralkodók”, akik azért csak ritka esetben „korlátlan hatalmúak”, de kétségtelenül „erősek és képesek valamire”. A zene vonatkozásában érdemes szűkíteni a fogalmat, vagyis nem lesz szó például hangszerkészítő, impresszárió- vagy éppen mecénásdinasztiákról, bár persze ilyenek is vannak, csak hangszerjátékosokról, énekesekről, karmesterekről, valamint komponistákról.

Míg a dinasztia eredetileg többnemzedéknyi, azonos családból származó uralkodót jelentett, a zene esetében a többgenerációs tehetség – a cigányzene kivételével – viszonylag ritka. Elvileg tehát a tehetséges és híres zenész testvéreket/unokatestvéreket diszkvalifikálnunk kellene, de nem tesszük, mert érdekesek, hiszen azonos házból származnak ugyan, de különböző személyiségek. A személyiségről, mint a hozott és szerzett tulajdonságok komplex együtteséről szólva az összes erről szóló elmélet, könyv, értekezés, cikk ellenére sem dönthető el meggyőző pontossággal, hogy azt mennyiben a genetika határozza meg, illetve mennyiben alakítják a körülmények. Egyesek szerint olyan nincs, hogy „elveszett zseni” – bár persze, ha „elveszett”, akkor nem tudjuk bizonyítani, hogy zseni volt –, de az vitathatatlan, hogy a jó körülmények a közepes tehetséget is kibontakoztathatják. A támogató környezet hatása magyarázhatja, hogy a régebbi időkben, amikor még természetes volt a házi muzsika és az otthoni hangszer, az ilyen irányú tehetségnek jobb esélyei voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.