Palackba rajzolt hajók - Shira Geffen, Etgar Keret: Medúzák (film)

  • Kovács Bálint
  • 2007. november 29.

Zene

Mindig öröm, ha a Cannes-ban trófeát nyert filmek nem valamilyen "egyéb" indokból válnak díjazottakká, hanem azért, mert valóban megérdemlik. Ebbe a kategóriába sorolható a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát elhódító Medúzák is. Az izraeli rendező házaspár viszont elkezdhet azért dolgozni, hogy lemossák magukról az "Alejandro González Inárritu legjobb tanítványai" címkét. Nem mintha az annyira rosszul mutatna.

Mindig öröm, ha a Cannes-ban trófeát nyert filmek nem valamilyen "egyéb" indokból válnak díjazottakká, hanem azért, mert valóban megérdemlik. Ebbe a kategóriába sorolható a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát elhódító Medúzák is. Az izraeli rendező házaspár viszont elkezdhet azért dolgozni, hogy lemossák magukról az "Alejandro González Inárritu legjobb tanítványai" címkét. Nem mintha az annyira rosszul mutatna.

Ahogy Inárritu filmjeiben, úgy fonódnak össze, úgy érintik egymást finoman a Medúzák borús hangulatú történetszálai - az öregasszonyokat ápoló japán vendégmunkásé (Ma-Nenita de Latorre úgy tud sírni, hogy a közönség fele is vele tart), a nászútját kényszerűségből saját városában töltő házaspáré, az öngyilkos írónőé és Batyáé, akit árnyékként követ a tengerparton talált, senkinek sem hiányzó néma kislány. Hiába várjuk, nincs csavar a sztoriban - szerencsére. A látszólag a tengerből kisétáló lányról mindvégig nem tudjuk meg, kicsoda - a rendezők még annyira sem adnak válaszokat, mint Inárritu szokott. Hiányérzetünk azonban nincs, a sok sejtetett megoldás (hogy néha csak Batya képzeli a kislányt, mikor az már rég újra eltűnt, mert benne lát meg valamit saját múltjából, amivel eddig nem tudott szembenézni; hogy a barátjával való szakítás krízise hív elő egy gyerekfigurát amúgy is kissé zaklatott elméjéből, s még sorolhatnánk) együtt épp annyit mesél el, amennyit kell.

No meg ott a tenger, a víz és a hajók - nem lehet azt mondani, hogy túlzottan eredeti szimbólumok volnának, de Geffen és Keret még sokadikként is erőteljes, kifejező jelképrendszert épített belőlük. Szép, ahogy Batyát folyvást körülveszi a víz (s mint egy medúzát, úgy lökdösi az élet minden területén kénye-kedve szerint), hogy csöpögni kezd lakása plafonjából, mikor egyedül marad, s hogy mikor végleg öszszeomlik, az egész lakást elárasztja. És Tel-Aviv is ott van - magyarázza otthon maradt gyerekének a japán nő -, ahol a tenger véget ér ("olyan hely nincs is", válaszolja a gyerek). De hogy valami igazán eredetit is említsünk, a film egyik legkifejezőbb jelenete, ahogy a lábtörése miatt a szállodaszobájából ki se mozduló nászutas lány palackot rajzol egy hajó fényképe köré.

Végül szimpatikus az is, hogy nincs igazi happy end.

Forgalmazza a Cirko Film - Másképp Alapítvány

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.