Gyerekkorom egyik legfelejthetetlenebb zenei emléke az a Táncdalfesztivál, amin a KFT zenészei elmaszkírozva, pantomimmozgással játsszák a Bábu vagy című, ma már végérvényesen örökzöldnek számító slágert. Éppen ezért ők is voltak az első magyar zenekar, amelyiknek a pályafutását a legelejétől tudtam követni, és akik azon kevés hazai előadók közé tartoznak, akiknek a koncertjére bármikor szívesen elmegyek. Főleg akkor, ha ilyen klasszikus albumbulit tartanak: a Bál az Operában annak a sorozatnak a része, aminek keretein belül a Macska az úton és az Üzenet a liftből című nagylemezeket már előadták a hajón, teljes egészében.
| ||
Az első pozitív benyomást a hangerő okozza – előző este ugyanitt az And So I Watch You From Afar nevű ír posztrock zenekar megsemmisítette a dobhártyámat, most viszont a potméter szerencsére nem tekerődik a tolerálható határ fölé. A másik különbség az előző estéhez képest, hogy ezúttal roskadásig megtelik a koncertterem – úgy, hogy szinte még a folyosóra is szorulnak emberek. A közönség átlagéletkora kábé 46,7 év, és nem meglepő, hogy mindenki tudja az összes szöveget, még a kevésbé híres dalok sorait is több száz ember üvölti együtt Laár Andrással, aki ezen az estén „Yoda says relax” feliratú pólót visel.
A kezdés amúgy egy kicsit kevésbé pörgős, beletelik pár dalba, amíg igazán egymásra talál zenekar és publikum, de a huszadik perctől kezdve már nincs semmi, ami az összhangot veszélyeztetné. Amúgy jó húzás, hogy nem az eredeti sorrendben hangzanak el a számok: ez azért mégsem a Dark Side Of The Moon (a Pink Floydot Laár is szóba hozza), itt nyugodtan lehet variálni a műsorral. Ekképp az albumnyitó, címadó dal valahol a 20. perc körül csendül fel, és a közepén van egy kiállás, melyben Bornai Tibor narrálása mellett a másik három tag előad egy idétlen drámát jelmezekben. Ebben nincs semmi meglepő, a KFT-nek kezdettől fogva részei voltak a színházas gesztusok; a bohóckodás a félplaybackkel előadott és mindegyik tag által groteszk módon végigtáncolt Rózsák Valériának című darabban is folytatódik aztán.
| ||
Ahogy az szintén elvárható a KFT-koncerteken, kapunk egy Bornai-verset, és Laár is elszavalja saját szerzeményét (Nyúlnyál), az embernek meg szinte az az érzése, hogy az előadás bármikor átcsaphat L’art pour l’art-ba. Végül aztán győz a zene, az együttes visszaáll sztenderd üzemmódba, és az übersláger Afrikát a megszokott stúdióverzióban adja elő. Persze azért nem ússzuk meg ennyivel, mert a ráadásban még egyszer eljátsszák: afrikásan, még Bornai is kongázik benne, Laár pedig egy nyári Afrika-fesztivált is bejelent. A 2016-ban harmincéves Siker pénz nők csillogás albumról és annak várható jubileumi koncertjéről is kapunk egy ízelítőt, ami nem is lehetne más, mint a Balatoni nyár. A vége pedig igazi Beatles-gesztus: ahogy a Fehér Album végén Ringo Starr énekli a Good Nightot, úgy most a Beatles-könyvet is jegyző Márton András jön előre, és énekli, hogy Jó éjszakát. Két év múlva ugyanitt találkozunk.
A38 hajó, 2014. április 25.
