Rodgers zenéjén viszont inkább a nagyvárosi elektromos blues és a Led Zeppelin-féle, túlpörgetett blues-rock éreztette a hatását. Sosem állt távol tőle a példaképei előtt megejtett, önértékéért kedvelt főhajtás: 1993-ban például Muddy Waters és Jimi Hendrix tribute lemezekkel mutatott fel pár ágat zenei gyökereiből. Rodgers idén a Queennel szőtt kooperációját követő hallgatást szakítja meg egy újabb feldolgozáslemezzel: a The Royal Sessionsre a zenei érdeklődését meghatározó rhythm and blues és soul klasszikusok átiratait véste.
Az énekes most a könnyűzene alakítására nem, csupán a maximális autentikusságra tört. A hatvanas és hetvenes évekbeli slágerek dallamvezetésébe és hangszerelésébe is alig nyúlt bele, amit jól példáz, hogy háttérzenekarát részben az eredeti felvételeken szereplő játékosokból állította össze. A Perry Margouleff producer által hangsúlyozott fúvósszekció és a hozzáadott női háttérénekesek mellett a legendás Hi Records orgonistája, Charles Hodges árnyalja a félszázados szerzeményeket az I've Been Loving Youtól a Born Under A Bad Signig. Újdonságélményt csupán Rodgers lágy hangütése ad: a korong majdnem felét kitevő Otis Redding- és Albert King-dalokban csak Otis magasait tolja ki, de a szénné rekedt tónusukat már kisimítja Rodgers, akit pedig a rocklegendárium szerint Freddie Mercury is az érdes, rámenős énekstíljéért kedvelt.
A csendes eleganciával vonuló soullemezt az andalító tempótól mindkét irányba elmozduló szerzemények árnyalják: a Sam & Dave duó energiáját feltámasztó, feszes I Thank You és a bódító, pszichedelikusra lassított Walk On By. A kizárólag műfajklasszikusokból építkező The Royal Sessions ezzel együtt is biztonsági játék, ami könnyedén érvényesíti a papírformát: a háttérben színező hangszerek helyett Rodgers ihletett hangjátéka tolja fel az élvezeti értéket. Rodgers soul-karaoke-ja nem több kellemes zenetörténeti adaléknál, büszkén vállalt l'art pour l'art műnél, amelynek bevételei is egy memphisi utánpótlás-képzési programhoz vándorolnak.
429 Records, 2014
