Lemez

Pazar játék a gimiben

Thelonious Monk: Palo Alto

Zene

A jazz be-bop fordulatának egyik stratégája, Thelonious Monk többször nézett szembe pokoli nehézségekkel és mentális problémákkal.

Nem volt könnyű ember, de sokszor meg is találták: jellemző például, hogy korábbi kiadója, a Columbia a jazz számára válságos 1968-as évben, amikor a zongorista-szerző betegsége miatt meghiúsult a tervezett stúdiófelvétel, az emiatt keletkezett költségszámlát vele fizettette meg. Monk kompozíciói évtizedek óta elképesztően népszerűek, a legtöbbet játszott standardek közé tartoznak, iskolákban és jazzklubokban nap mint nap hallani az Epistrophy, a Blue Monk, a Well You Needn’t, a Ruby, My Dear, a Don’t Blame Me című számokat. Most ezt az ötöt meg egy ráadást kapjuk kézhez autentikus, szerzői előadásban: vágás nélküli, kiadatlan koncertfelvétel került elő és jelent meg először. A Palo Altó-i fehér középiskola egyik diákja ’68 őszén gondolt egy nagyot, és egy jótékonysági koncertre elhívta a közeli San Franciscóban fellépő Monk-kvartettet annak talán leginkább alapvetőnek tekintett inkarnációjában (Charlie Rouse szaxofon; Larry Gales bőgő; Ben Riley dob). Nem mellesleg ezzel a húzással a város feketék lakta és roppant ellenséges részének fiataljait is átcsábította a frontvonal túloldalára, egy kivételesen békés együttlétre. Az iskola gondnoka vette fel a koncertet, teljesen elfogadható minőségben.

Monk idioszinkratikus stílusából kiindulva az utókor már nem gondol úgy rá, mint önzetlen zenekarvezetőre, de ez a kvartett nem fejnehéz. A Slam Stewartra emlékeztető hümmögéssel kísért, két és fél percben is szórakoztató bőgőszóló, meg Riley bombabiztos dobolása, amelyben a monki aszimmetriákat átveszi, de nem viszi túlzásba, és főleg az ekkor még feltételezhetően valamennyire meglévő harmónia az „alulértékelt” szaxofonos és a zongorista között mind erről tanúskodnak. Monk pazarul játszik, összeszedett. Egyedül mutatja be a Well You Needn’t-et, ingabasszussal, nagy­ívű és következetes szerkezettel cáfolva azokat, akik úgy vélték, a fragmentáltság nála kényszer és nem végiggondolt esztétikai döntés eredménye.

Impulse!/Universal, 2020

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.