A releváns zeneblogok időről időre feldobnak egy-egy olyan punkzenekart, ami az internet előtti időkben örök foglaltházra lett volna ítélve. Legutóbb talán a White Lung volt ilyen a riot grrrl-vonalról, de azt a zseniálisan kiforgatott gitártémák ellenére se tudtam igazán szeretni az énekesnőjük affektálása miatt. Ezzel szemben a Perfect Pussyban nem sok kivetnivaló akad.
A zenekar a lemez első kétharmadában nagyjából rendbe teszi mindazt, ami kifogásolható volt a tavalyi, négyszámos demójukon: a zaj és az eszeveszett tempó ellenére epikusan ívelő gitárok mellett végre kivehető Meredith Graves üvöltése, vannak dalstruktúrák, ragadós refrének, frappáns tempóváltások, sőt még egy megafonos ballada is. Az utolsó harmadban pedig meglepetésre ambientes intermezzo, majd egy noise-os lezárás jön! Összességében - a király hc-punk dalokon túl - arról szól ez a lemez, hogy a punk nem halt meg, hanem az egyik lehetséges kifejezési forma lett - bárki számára. És hogy már alig meglepő, ha egy mosolygós lány a pofánkba üvölti, hogy soha többé nem akarja azt érezni, hogy nem tökéletes.
Captured Tracks, 2014
