Lemez

World music: nézhetjük

bárhonnan, az alábbiakban mindenki megtalálhatja a magáét. Szóval, tessék választani!

She'Koyokh: Wild Goats & Unmarried Women Az utóbbi tíz évben két olyan zenekar tűnt fel az európai klezmerszíntéren, melyek nagyságrendje csakis a műfaj legnagyobbjaihoz mérhető. Két multinacionális társaság: a Daniel Kahn & the Painted Bird Berlinben, a She'Koyokh tagjai Londonban adták össze, ami a klezmerbe fér. Az előző kissé durvábban, olykor punkosra véve a figurát, az utóbbi pedig kelet-európai, balkáni és török szálakkal szőve át.

A She'Koyokh 2001-ben kezdte a Columbia utcai virágpiacnál. A későbbiekben aztán máshol is felbukkant, többek közt az amszterdami Concertgebouw-ban, a WOMAD és a Glastonbury fesztiválon, de a bájuk ugyanaz maradt, mintha még a virágok közt húznák Kelet-London (vagy a szívem) csücskében. A lemezpiacon ugyancsak észrevétették magukat, előbb a Sandansky's Chicken, majd a Busker's Ballroom albummal, mely után "a legjobb angol banda" címre jelölte őket a Songlines magazin. Az a korong nekem is nagyon tetszett, de sehol sem volt a most megjelent Wild Goats & Unmarried Womenhez képest. Ezen képtelenség fogást találni, ez bizony tökély. Ha a jiddis tradíció felől nézzük, akkor a klarinéttól (Susi Evans) és a hegedűtől (Meg-Rosaleen Hamilton) kell elájulni, ha a bosnyák vagy török és görög dalok felől, akkor (az utóbbi hónapokban szólóban is befutott) ‚igdem Aslan hangjától és énekétől. Abban nincs kegyelem, az első hallásra szerelem. (World Music Network, 2014) *****

Aziza Brahim: Soutak Na tessék! Második hónapja vezeti az európai világzenei listát (www.wmce.de) egy olyan lemez, melynek számai köszönő viszonyban sincsenek az ún. rádiós slágerekkel. Csupa akusztikus, tábortűzi dal van rajta, mély érzésekkel, szenvedélyes énekkel és kínos tisztasággal tele. Ki hallott már ilyet?!

Aziza Brahim a nyugat-afrikai Szaharai Demokratikus Köztársaság egyik menekülttáborában cseperedett fel, aztán Kubába keveredett, majd onnan vissza egy algériai táborba, ahonnan 2000-ben Spanyolországba települt. Ott alapította meg első zenekarát, a Gulili Mankoo-t, mellyel tavalyelőtt Mabruk címmel debütált, a sivatagi blues és a latin rock közös hevületével. Hívták utána a WOMAD fesztiválra is, de az egyetemes áttöréshez ez a Soutak kellett. A hangod - fordítható a címe. "A hangod, ami a legszemélyesebb érzéseidet fejezi ki, de amit elnémítottak Nyugat-Szaharában" - fűzte hozzá Brahim.

Az a fajta agresszió és megfélemlítés, ami az észak-mali polgárháborúban tavalyelőtt az énekesek ellen irányult, Brahimot is arra ösztökélte, hogy felemelje a hangját. De akit hidegen hagynak a sivatagi szelek, azt ugyanúgy megérintheti az albuma. Hiszen nemcsak a sorsa és az elkötelezettsége süt át rajta, hanem az is, hogy kimondottan ragyogó dalszerző, akiben varázslatos elegyet alkotnak a latin-amerikai dalok, a sivatagi blues és a kortárs popzene. Aki megindít és felkavar. (Glitterbeat, 2014) *****

Alsarah & Nubatones: Silt Az elveszített szülőföld gyökereibe kapaszkodik Alsarah és együttese, a Nubatones is. A szudáni Kartúmban született Alsarah nyolcéves volt, amikor családja a polgárháborús légkör miatt előbb Jemenbe, majd 1994-ben az Egyesült Államokba költözött. Most Brooklynban él, civilben etnomuzikológus, de ami a lényeg: énekesnőnket immár a "kelet-afrikai retropop" núbiai királynőjeként tartják számon.

Núbia egykor a paradicsom, majd - miután az asszuáni gát megépítésével elöntötte a Nílus - a száműzetés és az otthontalanság jelképévé vált. A kilencvenes években az énekes Ali Hassan Kuban tette ismertté a zenéjét, aztán az ütős Mahmoud Fadl következett, most pedig jött, látott és győzött Alsarah.

Engem legalábbis simán meggyőzött, sőt: núbiai kalandozásaim során még senkit nem kedveltem így. A Silt számai ugyanis úgy retrók, hogy közben bámulatosan frissek, úgy nosztalgikusak, hogy tele vannak erővel, és úgy akusztikusak, hogy kiszakad tőlük a hangfal. Ráadásul egy pillanatra sem engedik meg maguknak azt a luxust, hogy leüljenek. Maradnak a helyükön, a csúcson. (Wonderwheel Recordings, 2014) *****

Jaakko Laitinen & Väärä Raha: Lapland-Balkan Az, ugye, nem újdonság, hogy "a finnek őrültek", ezért is szeretjük őket annyira. Három éve, amikor megismertem Paleface Helsinki-Shangri-La című sivatagi hiphopalbumát, attól tartottam, hogy nehéz lesz überelni, de most elégedetten dőlhetek hátra. A Jaakko Laitinen & Väärä Raha nyerésben van az elborult élvezetek terepén.

Öt éve álltak össze lappföldi kisvárosokból. Ének, trombita, harmonika, mandolin, bőgő. Az énekes Jaakko 2006-ban a szegedi egyetem könyvtár szakán tanult, odavolt a táncházért és a cigányzenénkért. Egyszer egy Ando Drom-szám finnesítésébe is belekezdett, de csak annyi maradt meg belőle, hogy "alom alom". Mindenesetre így jött össze első rádiós durranásuk, a Hän ei lemmi mua.

Ami a finnesítést illeti, az alapeleme a Lapland-Balkannak is. De nem csak a Balkán, hanem a Közel-Kelet befolyása is szembetűnő az albumon. Az Unta Vai Totta például mindent tud, amit egy magára valamit is adó klasszikus arab dalnak muszáj, csak éppen Jaakko ízes finn nyelvén. Nyilván ízlés vagy perverzió dolga... De mondom, én beleszerettem. (Playground Music, 2014) *****

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.