Lemez

Philippe Jaroussky: The Händel Album

  • - csk -
  • 2018. január 14.

Zene

Az ember ritkán vitatkozik önmagával, nemzetközi lemezcégek pedig még ritkábban teszik ezt, hiszen a határozott koncepció minden kiadáspolitika nélkülözhetetlen eleme. Nemrég az Erato mégis mintha önmagával kezdeményezett volna vitát, ráadásul a nyilvánosság előtt, ugyanis szinte egy időben jelentetett meg két Händel-albumot: a korábban e hasábokon is méltatott Händel
Goes Wild
címűt, amelyben Christina Pluhar és a L’Arpeggiata jazzesített Händelt játszik, és Philippe Jaroussky The Händel Album című válogatását. A két lemez két teljesen eltérő művészi credót képvisel. Az egyiken az előadók erőteljesen beavatkoznak az anyagba, változtatnak rajta, ha úgy tetszik, „aktualizálják”, a másikon minden hagyományosan és az eredeti kottaszöveg tiszteletének jegyében történik, a historizmus szellemében. A két lemez tagadja egymást. De hát lehet ezt másképp is értelmezni, úgy, hogy az Erato nem „önmagával vitatkozik”, inkább nagyfokú nyitottságról és elfogulatlanságról tesz tanúbizonyságot, mondván: így is lehet, meg úgy is lehet.

Jaroussky maga az egyszerűség, átszellemültség, tisztaság. Nem csinál semmit, csak azonosul minden áriával (ezek többnyire a kevésbé ismertek közül valók, szándékosan). Előadásmódja végletesen részletező, minuciózus, de ez a szellem és a lélek aprólékossága, ha lehet így fogalmazni. A szinte kisfiús kontratenor tónus hangzásideál dolgában a lehető legközelebb jut a hajdani soprano castratók színéhez (legalábbis ahogy ezt ma elképzeljük). Az énekes eggyé válik az áriákkal, a kíséret – saját együttese, a nagyszerű Artaserse – hangszeres játéka pedig szinte eggyé válik ővele. Nincs itt semmiféle „koncepció”, csak végtelen érzékenység, tudás, odaadás, alázat. Tizenkilenc szám, a karakterek és hangvételek pazar sokfélesége, valóságos barokk operai lakoma – nem lehet betelni vele.

Erato, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.