Lemez

Philippe Jaroussky: The Händel Album

  • - csk -
  • 2018. január 14.

Zene

Az ember ritkán vitatkozik önmagával, nemzetközi lemezcégek pedig még ritkábban teszik ezt, hiszen a határozott koncepció minden kiadáspolitika nélkülözhetetlen eleme. Nemrég az Erato mégis mintha önmagával kezdeményezett volna vitát, ráadásul a nyilvánosság előtt, ugyanis szinte egy időben jelentetett meg két Händel-albumot: a korábban e hasábokon is méltatott Händel
Goes Wild
címűt, amelyben Christina Pluhar és a L’Arpeggiata jazzesített Händelt játszik, és Philippe Jaroussky The Händel Album című válogatását. A két lemez két teljesen eltérő művészi credót képvisel. Az egyiken az előadók erőteljesen beavatkoznak az anyagba, változtatnak rajta, ha úgy tetszik, „aktualizálják”, a másikon minden hagyományosan és az eredeti kottaszöveg tiszteletének jegyében történik, a historizmus szellemében. A két lemez tagadja egymást. De hát lehet ezt másképp is értelmezni, úgy, hogy az Erato nem „önmagával vitatkozik”, inkább nagyfokú nyitottságról és elfogulatlanságról tesz tanúbizonyságot, mondván: így is lehet, meg úgy is lehet.

Jaroussky maga az egyszerűség, átszellemültség, tisztaság. Nem csinál semmit, csak azonosul minden áriával (ezek többnyire a kevésbé ismertek közül valók, szándékosan). Előadásmódja végletesen részletező, minuciózus, de ez a szellem és a lélek aprólékossága, ha lehet így fogalmazni. A szinte kisfiús kontratenor tónus hangzásideál dolgában a lehető legközelebb jut a hajdani soprano castratók színéhez (legalábbis ahogy ezt ma elképzeljük). Az énekes eggyé válik az áriákkal, a kíséret – saját együttese, a nagyszerű Artaserse – hangszeres játéka pedig szinte eggyé válik ővele. Nincs itt semmiféle „koncepció”, csak végtelen érzékenység, tudás, odaadás, alázat. Tizenkilenc szám, a karakterek és hangvételek pazar sokfélesége, valóságos barokk operai lakoma – nem lehet betelni vele.

Erato, 2017

Figyelmébe ajánljuk

A hatalom lába

A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.

Akarsz-e?

Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.

Innen nézve

  • Pálos György

A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.

Bársonyos halálvágy

A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.

Szlava Ukraini!

Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.

Rész és egész

  • Molnár T. Eszter

A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?

A láthatatlan színész

Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.

Szerelmi csalódás

A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.