Polonia Expressz: Fekete mese (Dariusz Gorczyca: Az Árnyak Birodalma)

szerző
Rút Ernõ
publikálva
1997/10. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ilyen már volt, gondolja az ember, miközben végre-valahára valahogy sötét lesz, a kamaszlányok abbahagyták a vihogást, az ember tarkója mögött lappangó, hallhatóan himlőhelyes illető pedig a magyarázatot, hogy ez meg az meg így meg úgy; már volt, húsz éve is megvan talán, hogy kuporgott az ember, és várta, hogy zendítsenek már végre rá a soros világvége-látomásra, aztán húzzunk haza.

Ilyen már volt, gondolja az ember, miközben végre-valahára valahogy sötét lesz, a kamaszlányok abbahagyták a vihogást, az ember tarkója mögött lappangó, hallhatóan himlőhelyes illető pedig a magyarázatot, hogy ez meg az meg így meg úgy; már volt, húsz éve is megvan talán, hogy kuporgott az ember, és várta, hogy zendítsenek már végre rá a soros világvége-látomásra, aztán húzzunk haza.

Annyi még rendben volna, hogy a főbb szerepeket jobbára szobrok játsszák, a lengyel drámatörténelemből nem ismeretlen ez a fogás, egy roppant hosszú nevű illető Novemberéj című művében például egy park műemlék jellegű látványosságai kelnek duhaj haláltáncra; sőt bízvást állíthatjuk, hogy ennek a joggal tragikus életérzésű nemzetnek a kultúrtörténelmében egymást érik az efféle események, elég, ha rögtön a hol könnyező, hol gödröcskésen mosolygó czesztochowai Szűzre gondolunk, vagy épp a Szczewapczyczna Podrawka-i Przczyczpralaczban őrzött hatvanhat személyes mokkáskészletre, amely a tavaszi holdtölte éjszakáján részleteket idéz a Kalevalából, finnül, de erős galíciai akcentussal.

Vagy a fene tudja, lehet, hogy nem is így van, és ez egy valójában döntő fontosságú kérdéseket értő szellemmel feszegető előadás, komoran szikrázó ékszer az általános ponyvaszínházi és telegiccs-posványban, a szobrok például, akik végítélnek, illetve -vonaglanak, egyenesen zseniálisak, de mégis, miért kell mindehhez úgy tenni, mintha pantomimoznának, amikor nem tudnak pantomimozni, és torokhangú, bagzó szukafarkasok reminiszcenciájával kecsegtető dikcióval aláhúzni mondandójuk fontosságát, miért? A hatvanas években, amikor az ilyesmi elkezdődött, még érthető volt, abban a világvége-hangulatban; a világvége azonban, ma már nagyjából biztosra vehetjük, érdeklődés hiányában elmaradt, minden erre vonatkozó utalás létjogosultsága a tavalyi lottószámokéval egyenlő, és önmaga paródiájává silányítja a legnemesebb szándékot is, azt is, ami Gorczycáék feketemiséjéből úgy egyébként tetten érhető.

Rút Ernő

szerző
Rút Ernõ
publikálva
1997/10. (03. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...