Zene
Deafheaven: Infinite Granite
Manapság ritkán beszélhetünk műfajteremtő zenekarokról, de a kaliforniai Deafheaven pontosan ilyen.
Amber Smith: Superficial
„Ritka az, hogy egy zenekar a szólógitáros kiválása után gitárszempontból ennyire erős lemezt készít, de az idén 20 éves Amber Smith-nek ez most sikerült, és így a szintik hiánya sem fájó”, írtuk tavaly az együttes Record című lemezéről.
Jamie Winchester: "Amikor a pénz bekerül a képbe, számomra valami elvész"
Díva és Társa
Kétszer kell bejönnie a színpadra, hogy egyszer bent legyen, szól a szépkorú színházi lekicsinylés, amelyet a Tosca alakítóira rendszerint nemigen lehet elhasználni.
„Elmúltak már a derék idők”
Súlyfelesleg
Sokan szimbolikusnak tekintették a Beatles 1970-es megszűnését, a „legendás” hatvanas évek méltatlan lezárásának. A közönséget a béke és a szeretet helyett már az izgatta, hogyan ugrik egymás torkának Lennon és McCartney, miért halt meg Janis Joplin és Jimi Hendrix, milyen új szupergroup jelenik meg a színen.
„Így már 102 évig kellene kihúznom”
Nyolc év telt el azóta, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözött Írországba, ahol teljesen hétköznapi, civil életet él. Csak akkor áll színpadra, ha Magyarországra látogat, legközelebb szeptemberben érkezik az 50. születésnapjára rendezett nagy koncert alkalmából.
„Ezt sehol máshol nem hívják demokráciának”
„Nem kell agyhalottá válnod, ha bulizol” – állítja a Dubioza kolektiv, akik táncos reggae-, dub- és punkslágereket írnak balkáni oligarchákról, a menekültválságról vagy épp a torrentezés szépségeiről, legutóbbi lemezüket pedig az álhírek kifigurázásának szentelték. A bosnyák zenekar két alapítójával, Brano Jakubović billentyűs-DJ-vel és Vedran Mujagić basszusgitárossal a Budapest Parkban adott koncertjük előtt beszélgettünk.
Ivan & The Parazol: Budai Pop
A 11 éve alakult zenekarnak eddig csak néhány magyar nyelvű dala volt, de a Ha megnyitod a szíved és a Jól áll nekem az élet komoly népszerűséget ért el, ami borítékolta, hogy előbb-utóbb jobban el fognak mozdulni ebbe az irányba.
Brad Mehldau – Orpheus Chamber Orchestra
Napjaink egyik vezető jazz-zongoristája azt álmodta, hogy Brahms egy reggel erősen bluesos hangulatra ébred. Ezt a jelenetet zenésítette meg.