„Így már 102 évig kellene kihúznom”

Jamie Winchester zenész

Nyolc év telt el azóta, hogy zenei karrierjét hátrahagyva visszaköltözött Írországba, ahol teljesen hétköznapi, civil életet él. Csak akkor áll színpadra, ha Magyarországra látogat, legközelebb szeptemberben érkezik az 50. születésnapjára rendezett nagy koncert alkalmából.

Magyar Narancs: Mekkora szerepet játszik a zene az életedben jelenleg?

Jamie Winchester: Ha konkrét számot kellene mondani, akkor az időmnek legfeljebb 10–20 százalékát tölti ki. Nem ebből élek, ettől függetlenül sokat van a fejemben. Új dalokon is dolgozom, amelyek lassú tempóban, de előbb-utóbb meg fognak jelenni. Emellett stúdiómunkákat is vállalok más zenészeknek, legyen szó keverésről, vokálozásról, vagy akár producerkedésről. Legutóbb épp a nálam is basszusgitározó Giret Gábor szólólemezét kevertem, mindig ez volt a kedvenc munkafolyamatom.

MN: Nem hiányzik, hogy gyakrabban állj színpadra, akár Írországban is?

JW: Amikor ideköltöztem, húztam egy vonalat azzal kapcsolatban, hogy nem akarom összemosni a civil és a zenész énem. Most egy nagy tech cégnek dolgozom terméktámogatási területen, szerencsére home office-ból, ami nagyon kényelmes. Nem véletlenül hagytam ott a zeneipart, azt éreztem, hogy más mederbe kell terelnem az életemet. Abban a másodpercben, amikor a pénz bekerül a képbe, számomra valami elvész, mégpedig az a gyermeki csodálat és naivitás, amivel az ember 14 évesen először eljátssza a Smoke on the Watert elektromos gitáron. Én pedig nem akartam ezt veszni hagyni, ráadásul egészséges sem volt a rengeteg fellépés és a vele járó életmód, ami korábban jellemzett. Kellett találnom egy egyensúlyt, ami az lett, hogy Írországban egyáltalán nem lépek fel. Ha nagyon hiányzik a színpad, nyitva áll az ajtó Magyarország felé, de a koncertezés sosem volt a kedvenc tevékenységem a zenélésen belül, szóval jól megvagyok nélküle.

MN: Mennyire tudtál elszakadni Magyarországtól? Követed az itthoni híreket és a zenei élet alakulását?