Opera

Díva és Társa

Puccini: Tosca

Kritika

Kétszer kell bejönnie a színpadra, hogy egyszer bent legyen, szól a szépkorú színházi lekicsinylés, amelyet a Tosca alakítóira rendszerint nemigen lehet elhasználni.

Voltaképpen már csak azért sem, mivel Pucciniék régi trükköt kijátszva úgy küldik be a színpadra mindenkori címszereplőjüket, hogy a szopránnak már előre halljuk a hangját a színfalak mögül. Anna Netrebko belépője most pláne még messzebbről indult: valahonnan a Müpa közönségforgalmi tereitől, a felfokozott budapesti várakozástól. A jelenkor primadonna assolutája ugyanis ma már szinte csak elvétve tapasztalható érdeklődést gerjesztett, s így a nézőtéren nemcsak Áder János és John Travolta jelent meg, de több hazai színész, operaénekes és karmester is, ami szinte példátlan koncerttermi tapasztalás.

Akkor aztán bevonul a pódiumra Netrebko. Nincs tökéletes vokális formában, de ezt egyáltalán nem muszáj észrevennünk. S ha netán mégis észleljük, hát a második felvonásra úgyis revideálnunk kell e vélelmünket. A művésznő ugyanis ekkorra időzítette a lehengerelés fázisát, olyan hőfokra felfűtve az alakítását, hogy nyilvánvalóvá válik: ide nemcsak praktikus szempontból, de művészi értelemben is indokolt visszafogottabb kiindulóponttól eljutni. Itt, majd a harmadik felvonásban igazán mindent megkapunk, amit a mai Netrebko megadhat nekünk: imponáló tudatossággal drámaivá átlényegített szopránját, a múltból gondosan megőrzött eszményi pianókat, a kitörések elemi erejét, s egészében annak a boldog tudatát, hogy dívát láthatunk magunk előtt. Valószerűtlen, vasárnapi lényt: olyasvalakit, akinek természetes alapállapota, hogy sok. Ettől még persze gondolhatjuk, hogy az énekesnő civilben mindössze kedvesen egyszerű, kissé harsány orosz hölgy, de fent a pódiumon a létezése egészen más dimenziót képvisel. Még olyankor is, amikor a koncertszerűnek hirdetett, de voltaképpen előadás-értékű Tosca sutaságai némi önkéntelen komikumot csempésznek a produkcióba.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.