Lemez

Rágd és fújd!

Prince Rama: Xtreme Now

  • Szabó Sz. Csaba
  • 2016. április 24.

Zene

Ha az élet valóban nem más, mint műalkotás, akkor a Larson nővéreket már eleve a legnagyobb élő művészek között kellene emlegetnünk, hisz eredettörténetük annyira varázslatosan szórakoztató, hogy annál hallucinálni se lehetne jobbat.

Szegény hülye Kanye West tervezett valami új sportcipőt, és idiótaságokat írogat a Twitteren? Nem mondod?! Rendkívül izgalmas. Ezzel szemben Taraka (barna, androgün, énekes-multiinstrumentalista, három éve mosómedvék támadták meg a Central Parkban) és Nimai (szőke, énekes-dobos, sikeres vegetáriánus gasztroblogot vezet) egy floridai Krisna-tudatú hippikommunában nőtt fel, és még ott alapították meg zenekarukat majd tíz évvel ezelőtt, amelyre egyaránt hatással volt a new age, a német kísérleti popzene, a kortárs neopszichedélia, a bollywoodi filmzenék és a pop-punk. A nővérek később Bostonba tették át székhelyüket, ahol Taraka művészeti főiskolára járt, majd transzcendentális-utópista közösségeket tanulmányozott New Englandben, a zenekart pedig 2010-ben végre felfedezte az Animal Collective-es Avey Tare, aki le is szerződtette a lányokat Paw Tracks nevű kiadójához. Az addig a szétszórt kísérleti-pszichedelikus zene és a pop határán egyensúlyozó kiadványokat megjelentető Prince Rama világa szép fokozatosan tolódott el az utóbbi felé, majd a lányok, mintha ennél mi sem lenne természetesebb, az észtországi Vormsi szigetén, egy pogány black metal kommunában töltődtek fel spirituálisan, ahol Tarakának szokatlan időutazásban volt része valami viking romnál, amelynek keretében egyszerre létezett a középkorban és 2067-ben, amikor „a szépművészeti múzeumokat energiaital-gyártók szponzorálják, a szépséget pedig a sebesség határozza meg”.

Talán az eddigiekből nem következik magától értetődően, de a viszonylag hosszú szünet után megjelent új lemez az extrém sportok és a Monster energiaital bűvöletében született, a zene pedig annyira tökéletes pop, hogy az erre fogékonyaknak maga a mennyország. De tényleg: az Xtreme Now így 2016-ban gyakorlatilag a popzene Parnasszosza és Helikonja, meghaladhatatlan csúcsteljesítmény. Imádnivalóan fókuszálatlan, összevissza és pszichedelikus rágógumi a szivárvány minden színében, kifogástalan háromperces dalokkal, vidáman bugyborékoló szintikkel, táncolható és együtt énekelhető, azonnal ható dalokkal a kiabálós szintipunktól a himnikus popzenén át az ezoterikus folkig. A végeredmény pedig olyan sok nagyszerű, ám egymástól meglehetősen távol álló popprodukcióra emlékeztet (Bananarama, Danielle Dax, Enya, Cure, Chicks On Speed stb.), hogy az tulajdonképpen feleslegessé teszi a mindenáron való hasonlítgatást. Ezt a lemezt az sem tudja elrontani, ha valamelyik számából netán mindent letaroló telefonreklámzene lesz a közeljövőben.

Carpark, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.