Koncert

Royal Philharmonic Orchestra és Baráti Kristóf

Zene

Alig pár hónapon belül immár a harmadik világhírű londoni zenekar látogatott el a Müpába, s a Philharmonia meg a St. Martin in the Fields parádéi után a félig-meddig angol nemzeti együttesnek számító Royal Philharmonic Orchestra teljesítményében sem csalódhattunk.

Pompás zenekar Charles Dutois együttese, s pompás muzsikus maga a vezető karnagy is, még ha a pesti koncert első felében előzékenyen át is engedték az elsőséget a Beethoven Hegedűversenyét játszó Baráti Kristófnak. Aki amúgy maga sem előtérbe tolakodó fajta, olyannyira nem, hogy a külsőségekre koncentráló jegytulajdonos akár túlságig szenvtelennek is vélhette volna áttetsző tisztaságú hegedűjátékát. Pedig nem: az elegancia és a félreismerhetetlenül egyéni, szilfid hegedűhang "önmagában" is teljes Beethoven-élményt kínált. Amiként Dvorák rogyásig játszott IX. szimfóniája is tisztán, túlhabzásoktól mentesen, a professzionalizmus oly üdítő józanságával került elénk a második koncertrészben. Dutois ugyanis nem poétalelkű dirigens, ellenben egy biztos kezű sebész pontosságával igazítja együttesét, amelynek vonóskara meg fa- és rézfúvósai hallhatóan munkaversenyben állnak a legjobb zenekari szekció címéért. Magunk ezúttal a 110 százalékon teljesítő, minden pillanatukban egységes és gazdag hangzású vonósokat saccoltuk az élre. Az Újvilág szimfónia egyébiránt a londoni zenekarok kelet-európai turnéprogramjának középponti darabja lehet, mert két hónapja Neville Marriner zenészei is ezt hozták Pestre, s hasonló egyezést jelentett a Ruszlán és Ludmilla temperamentumos nyitánya is, amely ezen az estén ráadás gyanánt szólalt meg: kicsattanóan energikus előadásban, megvesztegetően szellemes modorban, és persze felhőtlenül könnyeden. Mintha csak játszanának.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 26.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.