Pompás zenekar Charles Dutois együttese, s pompás muzsikus maga a vezető karnagy is, még ha a pesti koncert első felében előzékenyen át is engedték az elsőséget a Beethoven Hegedűversenyét játszó Baráti Kristófnak. Aki amúgy maga sem előtérbe tolakodó fajta, olyannyira nem, hogy a külsőségekre koncentráló jegytulajdonos akár túlságig szenvtelennek is vélhette volna áttetsző tisztaságú hegedűjátékát. Pedig nem: az elegancia és a félreismerhetetlenül egyéni, szilfid hegedűhang "önmagában" is teljes Beethoven-élményt kínált. Amiként Dvorák rogyásig játszott IX. szimfóniája is tisztán, túlhabzásoktól mentesen, a professzionalizmus oly üdítő józanságával került elénk a második koncertrészben. Dutois ugyanis nem poétalelkű dirigens, ellenben egy biztos kezű sebész pontosságával igazítja együttesét, amelynek vonóskara meg fa- és rézfúvósai hallhatóan munkaversenyben állnak a legjobb zenekari szekció címéért. Magunk ezúttal a 110 százalékon teljesítő, minden pillanatukban egységes és gazdag hangzású vonósokat saccoltuk az élre. Az Újvilág szimfónia egyébiránt a londoni zenekarok kelet-európai turnéprogramjának középponti darabja lehet, mert két hónapja Neville Marriner zenészei is ezt hozták Pestre, s hasonló egyezést jelentett a Ruszlán és Ludmilla temperamentumos nyitánya is, amely ezen az estén ráadás gyanánt szólalt meg: kicsattanóan energikus előadásban, megvesztegetően szellemes modorban, és persze felhőtlenül könnyeden. Mintha csak játszanának.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, március 26.
