Saját térfelén - Coldplay: Viva la Vida or Death and All His Friends (lemez)

  • Hó Márton
  • 2008. június 26.

Zene

Nehezen találni még egy olyan zenekart a kurrens popzene élvonalában, mint a Coldplay. Meglehetősen bizarr, de a legtöbb toposz, ami egy zenei újságíró agyából csak kipattanhat, a londoni társaság kapcsán került elő az elmúlt években: a 2000-es évek U2-ja, a Radiohead-iskola éltanulója, a családanyák és az érzékenyebb lelkületű tinik közös mentsvára és így tovább. Pedig nem érdemes túlbonyolítani: Chris Martin és kompániája szimpla popzenekar, néhány igen erős és emlékezetes dallal (Yellow, The Clocks, In My Place, Don't Panic, Fix You így, első körben), minimum egy kimagaslóan erős lemezzel (Parachutes és/vagy a Rush Of Blood...) és - ha túl tudunk lépni a "nyálas hangú, szomorkodó Chris Martin" sztereotípián - egy sokoldalúan tehetséges dalszerző-énekessel.

Nehezen találni még egy olyan zenekart a kurrens popzene élvonalában, mint a Coldplay. Meglehetősen bizarr, de a legtöbb toposz, ami egy zenei újságíró agyából csak kipattanhat, a londoni társaság kapcsán került elő az elmúlt években: a 2000-es évek U2-ja, a Radiohead-iskola éltanulója, a családanyák és az érzékenyebb lelkületű tinik közös mentsvára és így tovább. Pedig nem érdemes túlbonyolítani: Chris Martin és kompániája szimpla popzenekar, néhány igen erős és emlékezetes dallal (Yellow, The Clocks, In My Place, Don't Panic, Fix You így, első körben), minimum egy kimagaslóan erős lemezzel (Parachutes és/vagy a Rush Of BloodÉ) és - ha túl tudunk lépni a "nyálas hangú, szomorkodó Chris Martin" sztereotípián - egy sokoldalúan tehetséges dalszerző-énekessel.

A U2-hasonlat különben azért sem állja meg a helyét, mert egyrészt Chris Martin nem annyira tenyérbe mászó és erőltetetten politizáló, mint Bono, másrészt zenekarával nem kalandozik annyira távol saját, jól bevált stílusuktól. A Coldplay a negyedik lemezével is megmarad a saját térfelén - tesz ugyan néhány egészen ötletes, de semmiképpen sem forradalmi lépést újabb zenei tájak felé (hallhatunk például távol-keleti ízű hegedűt és ütősöket), de nem rugaszkodik el egyáltalán önmagától. A művészettörténeti utalásokkal bíró Viva la Vidát (a borító Delacroix A szabadság vezeti a népet című festménye előtt tiszteleg, a címet Frida Kahlótól kölcsönözték) a Coldplay erősebb lemezei című mappába kell menteni: bár igaz, hogy Brian Eno produceri kézjegye nem tűnik ki annyira (nyilván ez nem egy Bowie-Eno kapcsolat), a hangzás mindenképpen újítóbb, kevésbé steril, mint mondjuk a legutóbbi, 2005-ös X&Y. A bátrabb hangszerelés és a sajátos ritmusok (a törzsi lüktetés és a tapsos kíséret) mellett főként az egymásba úsztatott hat-hétperces, többtételes dalok emelkednek ki (Yes, Death And All His Friends). A zenei kísérletezés inkább a dalszerkezetekben valósul meg (példa erre a 42 című dal, amely úgy kezdődik, mint egy tipikus Coldplay-sirám, aztán hirtelen kap egy feszes art-pop gellert, majd visszatér a lágy zongorás részbe). Azért a jellegzetes, együtt éneklős slágerek sem hiányoznak: a Lost tapsolós-orgonás vagy a címadó Viva la Vida hegedűs húzását egészen biztosan rongyosra játsszák majd a nyáron a különböző rádiócsatornák.

A Viva la Vida egy (vagy inkább két) fokkal jobb, mint az előző Coldplay-lemez, bár nem egyenletesen kimagasló munka. Ha mindenáron a U2-párhuzamot akarjuk előhozni mégis: ez a lemez nyilvánvalóan nem a Coldplay Joshua Tree-je vagy Achtung Babyje, de a lemezanyag alapján úgy tűnik, Chris Martinék egyszer még arra is képesek lehetnek. Szerencsére jó passzban, jó lemezzel érkezik majd Budapestre, a sportarénába a zenekar szeptember 23-án - azért csendben reménykedjünk, hogy nem kell majd negyedelni a BS nézőterét, mint legutóbb, a Muse-koncerten.

EMI, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.