Saját térfelén - Coldplay: Viva la Vida or Death and All His Friends (lemez)

  • Hó Márton
  • 2008. június 26.

Zene

Nehezen találni még egy olyan zenekart a kurrens popzene élvonalában, mint a Coldplay. Meglehetősen bizarr, de a legtöbb toposz, ami egy zenei újságíró agyából csak kipattanhat, a londoni társaság kapcsán került elő az elmúlt években: a 2000-es évek U2-ja, a Radiohead-iskola éltanulója, a családanyák és az érzékenyebb lelkületű tinik közös mentsvára és így tovább. Pedig nem érdemes túlbonyolítani: Chris Martin és kompániája szimpla popzenekar, néhány igen erős és emlékezetes dallal (Yellow, The Clocks, In My Place, Don't Panic, Fix You így, első körben), minimum egy kimagaslóan erős lemezzel (Parachutes és/vagy a Rush Of Blood...) és - ha túl tudunk lépni a "nyálas hangú, szomorkodó Chris Martin" sztereotípián - egy sokoldalúan tehetséges dalszerző-énekessel.

Nehezen találni még egy olyan zenekart a kurrens popzene élvonalában, mint a Coldplay. Meglehetősen bizarr, de a legtöbb toposz, ami egy zenei újságíró agyából csak kipattanhat, a londoni társaság kapcsán került elő az elmúlt években: a 2000-es évek U2-ja, a Radiohead-iskola éltanulója, a családanyák és az érzékenyebb lelkületű tinik közös mentsvára és így tovább. Pedig nem érdemes túlbonyolítani: Chris Martin és kompániája szimpla popzenekar, néhány igen erős és emlékezetes dallal (Yellow, The Clocks, In My Place, Don't Panic, Fix You így, első körben), minimum egy kimagaslóan erős lemezzel (Parachutes és/vagy a Rush Of BloodÉ) és - ha túl tudunk lépni a "nyálas hangú, szomorkodó Chris Martin" sztereotípián - egy sokoldalúan tehetséges dalszerző-énekessel.

A U2-hasonlat különben azért sem állja meg a helyét, mert egyrészt Chris Martin nem annyira tenyérbe mászó és erőltetetten politizáló, mint Bono, másrészt zenekarával nem kalandozik annyira távol saját, jól bevált stílusuktól. A Coldplay a negyedik lemezével is megmarad a saját térfelén - tesz ugyan néhány egészen ötletes, de semmiképpen sem forradalmi lépést újabb zenei tájak felé (hallhatunk például távol-keleti ízű hegedűt és ütősöket), de nem rugaszkodik el egyáltalán önmagától. A művészettörténeti utalásokkal bíró Viva la Vidát (a borító Delacroix A szabadság vezeti a népet című festménye előtt tiszteleg, a címet Frida Kahlótól kölcsönözték) a Coldplay erősebb lemezei című mappába kell menteni: bár igaz, hogy Brian Eno produceri kézjegye nem tűnik ki annyira (nyilván ez nem egy Bowie-Eno kapcsolat), a hangzás mindenképpen újítóbb, kevésbé steril, mint mondjuk a legutóbbi, 2005-ös X&Y. A bátrabb hangszerelés és a sajátos ritmusok (a törzsi lüktetés és a tapsos kíséret) mellett főként az egymásba úsztatott hat-hétperces, többtételes dalok emelkednek ki (Yes, Death And All His Friends). A zenei kísérletezés inkább a dalszerkezetekben valósul meg (példa erre a 42 című dal, amely úgy kezdődik, mint egy tipikus Coldplay-sirám, aztán hirtelen kap egy feszes art-pop gellert, majd visszatér a lágy zongorás részbe). Azért a jellegzetes, együtt éneklős slágerek sem hiányoznak: a Lost tapsolós-orgonás vagy a címadó Viva la Vida hegedűs húzását egészen biztosan rongyosra játsszák majd a nyáron a különböző rádiócsatornák.

A Viva la Vida egy (vagy inkább két) fokkal jobb, mint az előző Coldplay-lemez, bár nem egyenletesen kimagasló munka. Ha mindenáron a U2-párhuzamot akarjuk előhozni mégis: ez a lemez nyilvánvalóan nem a Coldplay Joshua Tree-je vagy Achtung Babyje, de a lemezanyag alapján úgy tűnik, Chris Martinék egyszer még arra is képesek lehetnek. Szerencsére jó passzban, jó lemezzel érkezik majd Budapestre, a sportarénába a zenekar szeptember 23-án - azért csendben reménykedjünk, hogy nem kell majd negyedelni a BS nézőterét, mint legutóbb, a Muse-koncerten.

EMI, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.