Sándor László nagyszabású, bő negyvenperces triója a Korálfantázia virágokkal egészen megindító módon szólalt meg a Nádor teremben. A produkcióra érezhetően jó hatással volt néhány közelmúltbéli előadás tapasztalata (budapesti Szent István Konzervatórium, Győr, Nyíregyháza), így Ittzés Gergely (fuvolák, gongok), Monostori Gábor (zongora) és Zétényi Tamás (cselló, kelta hárfa, harangjáték) valóban otthonosan mozgott a háromrészes, tizenhárom tételből álló kompozíció zegzugos világában. S hogy a hallgatóság soraiban se érezze magát senki elveszettnek, a zeneszerző által prezentált bevezető segített eligazodni a mű morfológiájában. A kompozíció szerkezete lazán kapcsolódik a liturgiához, szorosabban pedig Bach egyik korai, húsvét vasárnapjára írt kantátájához (Christ lag in Todesbanden, BWV 4), amely a zenei szervezőelv szerint nem mellesleg korálvariáció. A Luthertől származó vers egyes mondatai mottóként ott állnak Sándor László darabjának hat tétele élén. A komponista bepillantást engedett műhelytitkokba is, elárulta, hogy a kontemplatív funkciójú második rész négy „virág-tételének” mikroléptékében miként jelennek meg sajátos, az adott virágzatot (konkrétan: ujjas keltike, tarka imola, aranyfürt, erdei tulipán) jellemző morfológiai jegyek. Ha Messiaen számára a madarak voltak a kinyilatkoztatás hírnökei, s ekként zenei teológiájában az ornitológia vált segédtudománnyá, akkor (ezt persze már tudtuk róla korábban is) Sándor László esetében mindez a botanika. S hogy miként helyezkednek el a teremtés kristályrácsán Bach és a virágok, miként szólhat egy koncertdarab a feltámadásról és az élet diadaláról, az leginkább hitbéli kérdés, s ezzel Sándor László nem terheli, nem molesztálja és fárasztja hallgatóságát. Felesleges is lenne, hiszen zenéje a maga érzéki és sugalmazó módján oly megindítóan beszél a hit törékenységéről és az ég alatt tátongó mélységről. Nem maradt hatástalan.
Nádor terem, május 25.
