Lemez

Scuba: Claustrophobia

  • Velkei Zoltán
  • 2015. május 9.

Zene

Scuba személye legalább annyira meghatározó a (poszt)dub­step/techno tengelyen, mint amennyire vitatott. Rengeteg fontos kiadvány, valamint a Hotflush kiadó és az onnan indított mozgalom garantálja kiemelt helyét az utóbbi tíz év elektronikus zenéjének történelmében, ugyanakkor viselkedése, jó pár nyilatkozata és több elhajlása a kommersz tánczene felé kikezdi érdemeit és hitelességét. Claustrophobia című új albuma három évvel követi a legutóbbi Personalityt, és nem csak az előbbiek miatt tekinthető vízválasztónak: a művész egy év kihagyással tér vissza, amelyet komoly egészségügyi okok miatt töltött távol mind a stúdiótól, mind a tánctértől.

A Claustrophobia személyes ihletettsége így nem meglepő, s a beszédes számcímek mellett (Why You Feel So Low, All I Think About Is Death) az érintett műfajokon sem érezni, hogy Scuba direktben követne bármilyen aktuális trendet. Jellegzetes hangzása – fakó-szürkés textúrái, mély basszusai és dallamban visszafogott, felszíni zajként funkcionáló elektronikái – most is markáns: a Why You Feel… erősen pumpáló, hipnotikus technója a zárás előtt robogó párjával (Black On Black) szépen dinamikus keretbe foglalja a lemezt, amely a köztes részekben a korábbiaknál többet időzik a ritmusok nélküli tartományokban. A Drift elnyújtott, kozmikus szintetizátorai vagy az All I Think… elmosódó, szomorú női énekhangja inkább a melankolikus londoni korszellemmel egyeztethető össze, semmint a berlini pörgéssel. Scuba legnagyobb lemeze továbbra is a 2010-es Triangulation marad, de nem kizárt, hogy a sorban ez követi.

Hotflush, 2015

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.