Interjú

"Segítség nélkül"

Jamie Smith - The xx

  • Greff András
  • 2012. október 1.

Zene

Az első anyagával három éve alaposan befutó brit The xx a napokban adta ki második lemezét, a Coexistet. A lassú, sötét, bass musicból, soulból és dream popból is merítő, de kétségkívül eredeti zenét játszó indie-pop zenekar - remixei révén önállóan is elismertté vált - producertehetségét még a Szigeten kérdezgettük.

Magyar Narancs: Amikor kijött az első lemezetek, ti voltatok az egyik legfelkapottabb új zenekar. Mi volt ebben a hirtelen jött sikerben a legrosszabb a számodra?

Jamie Smith: Nem igazán tudnék ilyet mondani, mert számunkra nem tűnt annyira gyorsnak ez a folyamat. Éveken át dolgoztunk a dalokon, és amikor végre megjelent a lemez, akkor is inkább lassú menetnek éltük meg a sikert. Persze rengeteg dolog komoly meglepetést okozott, és sosem számítottunk ekkora figyelemre, de egyikünk sem érezte úgy, hogy egyik napról a másikra kaptunk volna meg mindent.

MN: Mindjárt az első lemezeteken markáns és egységes zenei világot tudtatok felmutatni. Mennyi időbe telt megtalálni ezt a hangzást? Sok dalt kidobtatok az évek során?

JS: Nem, egyszerűen csak így szólalunk meg, ha hárman együtt játszunk. Ez a természetes hangzásunk, és fel is oszlatnánk a zenekart, ha eljutnánk oda, hogy erőltetni kell a zenét valamilyen irányba.

MN: Az új lemezeteken dominánsabb a tánczene hatása, a gitárok pedig hátrébb szorultak. Azt jelenti ez, hogy ezúttal te voltál a vezető figura a dalszerzés során?

JS: Nem; Romy (Romy Madley Croft gitáros-énekes - G. A.) egyszerűen csak más technikákkal akart kísérletezni a gitáron. Közösen készítettük az egész lemezt - mi, hárman a stúdióban, külső segítség nélkül.

MN: Kiadtál tavaly egy kétszámos szóló kislemezt, és azon az egyik szám, a Far Nearer sokkal napfényesebb, mint bármi, amit az xx játszik. Szűknek érzed olykor a zenekarod borongós világát?

JS: Nem, a legjobban ma is a szomorú zenét szeretem. De amikor a nyári hónapokban dj-zem, sokszor fényes nappal kell játszanom, és olyankor nem annyira jó választás, ha kizárólag bánatos zenét játszol - ezért próbáltam némiképp boldogabb dalt írni.

MN: Amikor Rihanna felhasználta tavaly hangmintaként az Intro című számotokat a Drunk On Love-ban, akkor eléggé megerőszakolta azt a finom témát az olcsó szintihangokkal. Neked tetszett az a szám?


Fotó: Németh Dániel

JS: Mindannyian imádjuk a popzenét, Rihannát különösen, úgyhogy fantasztikusnak találtuk, hogy ő - vagy a producere - kezdeni akart valamit az egyik dalunkkal. Nekem egyébként tetszik, amit kihoztak belőle - bár azt nem mondom, hogy én is így csináltam volna. De hát mi is használunk hangmintákat a zenénkben, és biztos, hogy sokszor nem úgy, ahogy azt a szerzők akarnák.

MN: És ahhoz mit szóltál, hogy Shakira lemezre vette az Islandset?

JS: Az nagyszerű dolog! Korábban együtt léptünk fel egy tévéműsorban Angliában, és már akkor mondta, hogy nagyon szereti a zenénket. Aztán megcsinálta ezt a feldolgozást, és el is játszotta Glastonburyben, miközben mi ott álltunk a színpad szélén: teljesen szürreális élmény volt. De klassz is.

MN: Ti meg R&B feldolgozásokat adtatok ki még az első lemez idején, és a zsáner hatása érződik is a zenéteken. A klasszikus, Motown- vagy Stax-féle soult hallgatjátok, vagy inkább a mai indie-R&B előadókat?

JS: Én a régieket bírom: ez volt az első zene, amit életemben hallottam, mert a szüleim igazi rajongók voltak, és így, ezek miatt kezdtem el mélyebben beleásni magam a zenébe. De Oliver (Oliver Sim basszusgitáros-énekes - G. A.) például inkább ezeket a mai, furcsább R&B énekeseket hallgatja.

MN: Készítettél egy remixlemezt a hiphoppionír, Gil Scott-Heron utolsó anyagából. Tudtál még találkozni vele a halála előtt?

JS: Igen, találkoztunk párszor - olykor csak úgy beszélgettünk, máskor viszont szóba került az is, hogy épp mivel és hogyan dolgozom. Aztán hazamentem, megcsináltam a verzióimat, és elküldtem neki, hogy mondjon róla véleményt. Mindig minden ötletemre nagyon nyitott volt, amiért örökké hálás leszek neki.

MN: Magányosan szeretsz ténykedni, ahogy a remixeiden dolgozol, vagy inkább zenekari tagként?

JS: Nehezen tudnék választani. Nagyon szép dolog hónapokon át együtt lenni a két legjobb barátoddal a stúdióban, és kifejezetten szomorú voltam, amikor a második lemezünk felvétele véget ért. De most, hogy turnézni kezdtünk, a legjobb dolognak érzem, hogy elvonulhatok olykor egyedül, és háborítatlanul dolgozhatok valami egészen máson.

MN: Minimalista zenét játszotok, ahol minden lejátszott hangnak szigorúan meghatározott helye van. El lehet egyáltalán térnetek a lemezverzióktól a koncerteken?

JS: Amikor felveszünk egy dalt, mindig észben tartjuk, hogy élőben is jól kell szólnia, és ha a stúdióban végül elérjük azt, amit szeretnénk, akkor később már nem igazán van kedvünk változtatni. A fesztiválfellépések ugyanakkor rámutattak arra, hogy érdemes olykor kicsit beleavatkozni a zene áramlásába - még mindig tanuljuk ennek a mikéntjét.

MN: Végezetül kíváncsi volnék rá, hogy kit tartasz most a legizgalmasabb fiatal művésznek a popzenében.

JS: Ami a producereket illeti, ott annyi van, különösen a megállíthatatlanul fejlődő európai színtéren, hogy képtelen volnék közülük egyet kiemelni. Mostanában Grimes új lemeze az, amit mind a hárman nagyon szeretünk - találkoztunk is vele nemrég Torontóban: na, ő igazán szuper arc, és nagyszerű zenét is játszik.

A The xx új lemezének kritikája itt olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.