Hogyha újra megkérdeznék tőlem, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt válaszolnám: élő legenda. Ha történetesen zenész lennék, basszusgitáros, mint az ex-Stone Bill Wyman (69!), s egy kis örömzenélésre jönnék a PeCsaba a haverjaimmal, biztos mindenki engem figyelne, méregetne, pedig szinte meg se mozdulnék a színpadon - akárcsak ő.
Szóval én is jól megnéztem Billt.
Vékony lábú, keskeny vállú, rövid nyakú, alacsony. A hatvanas évekbeli fotókon ugyanaz a sovány, beesett arcú, sötét szemű, hallgatag indián, mint most, élőben. A különbség tán annyi, hogy akkor kissé különcködve, szinte függőlegesen tartotta a gitárját, csaknem az állát súrolta a hangszer. Sokan játszottak ugyanígy, az óriás termetű Chas Chandler (Animals) is például. Ezt a pozitúrát már elhagyta. Csak a hüvelykujjával penget, pontosan "ráragadva" a lábdob ütemeire, ahogyan Charlie Watts mellett tette, jó harminc éven át, 1993-ig a Stonesban. 'k ketten sohasem hibáztak. Nem sok basszusgitáros "teheti" meg, hogy öt ujj helyett egyet használ, csak egy legenda (McCartney is például). Nincs szüksége új kunsztokra, mint mondjuk a slap, amikor a hüvelykujj peremével ütik a húrokat.
Wyman a koncert elején világossá teszi, hogy ha szeretjük a bluest, a rock & rollt, a rockabillyt, a boogie-t és a soult, hát akkor lesz az itt bőven. Tele a színpad zenészekkel. Három hathúros gitáron játszó öreg harcos, egy-egy billentyűs és dobos, két fényes cipős jampi szaxofonos és két fekete énekes - egy fergeteges hangú buja boszorkány meg egy öltönyös soulveterán - terelgette a hallgatóságot a szórakoztató zene archívumában. Bill Wyman cimborái a legnevesebb sessionzenészek, akiket csak a rock égi helytartója ítélt mások szolgálatára. Az Everly Brothers, Joe Cocker, Eric Clapton, Chaka Khan, Robbie Williams, Elton John, Sting, a Jamiroquai, a Spooky Tooth, Stevie Wonder, Roger Waters, Tina Turner, George Michael, Paul McCartney, Gary Moore, a Kinks, B. B. King, Mick Jagger, George Harrison munkáját is segítették már. Albert Lee, az első számú gitáros pattogó nashville-i (picking) szólói "rámutattak", hogy ideje lenne búcsút venni a metálos, nyávogó improvizációktól. Andy Fairweather Low másodgitáros valósággal átvezette a törzsén a dallamokat, egyik-másik hangot a teste "néma" rándulásával jelenítette meg. A szaxisok finoman lépkedtek, cipőik egyszerre csusszantak, összekötve két ütemet, mint egy hangszer. Beverley Skeete hangja még Billt is meghatotta.
Petőfi Csarnok, október 4.
