Magyar Narancs: Mit szóltatok volna, ha valaki azt mondja nektek az alakulásotok után, hogy tíz évvel később megtöltitek az Akvárium nagytermét?
Márton Dániel: Azt, hogy valószínűleg nem jól látja a dolgokat, és egy picit buta. Semennyi esélyt nem adtunk volna erre, az első koncertünkön konkrétan senki nem volt, és utána is sokáig legfeljebb csak annyira nagyra törő célokat tűztünk ki, hogy évről évre valamivel nagyobb helyeken játszhassunk, mondjuk mindig kettővel több embernek.
Paál László: Maximumként azt tudtuk belőni, hogy felléphessünk az A38-on valakinek az előzenekaraként, este 7-kor. Végül a tetőteraszra viszonylag hamar, talán már 2012-ben eljutottunk, de a családtagjainkon kívül erre a koncertre se jött el senki. Még a barátaink sem.
Zsirai András: Emlékszem, hogy az elején még azt beszéltük egymás között, hogy soha nem fog eljönni ránk annyi ember Szentendrén, mint a Sajnosbatárra vagy a Presszó Tangó Libidóra, akik akkoriban telt házat csináltak a Barlangban. Ez 150–200 embert jelent, ami rengetegnek tűnt nekünk.
MN: Fel tudtátok dolgozni az azóta jött sikereket?
Márton Dániel: Még sosem ültünk le, hogy igazán őszintén megbeszéljük, mi is történt velünk. Amikor szóba kerül a téma, általában arra jutunk, hogy valószínűleg a szerencsén múlott. Azt gondoltuk, hogy ha érnek is majd bennünket sikerek ezzel a zenével és szöveggel, az semmiképp nem az lesz, hogy rengeteg ember jár a koncertjeinkre. Persze voltak kiugrási pontok, de egyikre sem számítottunk igazán. Mi sosem úgy álltunk a zenekarhoz, amikor megírtunk egy számot, hogy „na, ebből biztosan popsláger lesz”. A Mindenki boldog klipje volt az egyetlen, amelyikről sejtettük, hogy talán cikkezni fognak róla – a témája miatt. De például azt nem feltételeztük, hogy a Palvinbarbiról vagy az Ördögnóráról beszámol majd a bulvársajtó.
MN: A SzintisLaci című dalotok megjelenése mekkora fordulópont volt? Enélkül is itt tartanátok most?
Márton Dániel: Mindenképp dobott egy nagyot az ismertségünkön, bár már előtte is volt egy erős bázisunk, és telt házat csináltunk az Akvárium kistermében, a nagyterem viszont valószínűleg nem jött volna össze enélkül két évvel ezelőtt. Olyan emberekhez is eljutott a dal, akik egyébként teljesen másfajta zenéket hallgatnak. Egy részük meg is maradt, de sokan lemorzsolódtak, amikor rájöttek, hogy a többi számunk egyáltalán nem ilyen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
