Ott szerepelt a MET-közvetítések egész sorában, fellépett az Opera 2019-es olasz estélyén, a maga bámulatra méltóan meleg árnyalatú hangjával és színpadi profizmusával. Mindenféle főszerepet elénekelt a nagyvilágban: Poppeát és Normát, Mimit és Luisa Millert, Toscát és Médeát, s mindig tiszteletre méltó teljesítményt nyújtott. Tán csodáltam, ámde nem szerettem. S ezzel, úgy tetszik, a magyar operakedvelők jelentős hányada is valahogy így lehetett – egészen mostanáig.
Mert amikor a bolgár díva uszályos lila ruhájában, virágszirmokat tépkedve-morzsolgatva elénk lépett, hogy első szám gyanánt elénekelje Anna alig-alig ismerős áriáját a Lidércekből, a Müpa pillanatok alatt megtelt tántoríthatatlan Joncseva-rajongókkal. S ennek magyarázatául kivételesen nem szükséges a személyiség kisugárzásának varázslatát, ezt a mindig kézre eső kritikusi maszlagot felhoznunk. Merthogy a hang hódított, ez az ereje és szépsége teljében lévő, dúsan kiáradó szoprán hang, amely testközelből hallgatva egészen valószerűtlen, kéjes gyönyörűséget szerez a közönségnek.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
