Koncert

Uszály és slepp

Szonja Joncseva áriaestje

Kritika

Jeles énekesnő, Anna Netrebko korának egyik kiemelkedő szopránja: őszintén megvallva, sokáig így tekintettem Szonja Joncsevára.

Ott szerepelt a MET-közvetítések egész sorában, fellépett az Opera 2019-es olasz estélyén, a maga bámulatra méltóan meleg árnyalatú hangjával és színpadi profizmusával. Mindenféle főszerepet elénekelt a nagyvilágban: Poppeát és Normát, Mimit és Luisa Millert, Toscát és Médeát, s mindig tiszteletre méltó teljesítményt nyújtott. Tán csodáltam, ámde nem szerettem. S ezzel, úgy tetszik, a magyar operakedvelők jelentős hányada is valahogy így lehetett – egészen mostanáig.

Mert amikor a bolgár díva uszályos lila ruhájában, virágszirmokat tépkedve-morzsolgatva elénk lépett, hogy első szám gyanánt elénekelje Anna alig-alig ismerős áriáját a Lidércekből, a Müpa pillanatok alatt megtelt tántoríthatatlan Joncseva-rajongókkal. S ennek magyarázatául kivételesen nem szükséges a személyiség kisugárzásának varázslatát, ezt a mindig kézre eső kritikusi maszlagot felhoznunk. Merthogy a hang hódított, ez az ereje és szépsége teljében lévő, dúsan kiáradó szoprán hang, amely testközelből hallgatva egészen valószerűtlen, kéjes gyönyörűséget szerez a közönségnek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.