Koncert

Uszály és slepp

Szonja Joncseva áriaestje

Kritika

Jeles énekesnő, Anna Netrebko korának egyik kiemelkedő szopránja: őszintén megvallva, sokáig így tekintettem Szonja Joncsevára.

Ott szerepelt a MET-közvetítések egész sorában, fellépett az Opera 2019-es olasz estélyén, a maga bámulatra méltóan meleg árnyalatú hangjával és színpadi profizmusával. Mindenféle főszerepet elénekelt a nagyvilágban: Poppeát és Normát, Mimit és Luisa Millert, Toscát és Médeát, s mindig tiszteletre méltó teljesítményt nyújtott. Tán csodáltam, ámde nem szerettem. S ezzel, úgy tetszik, a magyar operakedvelők jelentős hányada is valahogy így lehetett – egészen mostanáig.

Mert amikor a bolgár díva uszályos lila ruhájában, virágszirmokat tépkedve-morzsolgatva elénk lépett, hogy első szám gyanánt elénekelje Anna alig-alig ismerős áriáját a Lidércekből, a Müpa pillanatok alatt megtelt tántoríthatatlan Joncseva-rajongókkal. S ennek magyarázatául kivételesen nem szükséges a személyiség kisugárzásának varázslatát, ezt a mindig kézre eső kritikusi maszlagot felhoznunk. Merthogy a hang hódított, ez az ereje és szépsége teljében lévő, dúsan kiáradó szoprán hang, amely testközelből hallgatva egészen valószerűtlen, kéjes gyönyörűséget szerez a közönségnek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)