Az utóbbi évtized egyik legizgalmasabb előadója, a New Jersey–Tennessee–New York vonalat (zeneileg is) végigjáró énekesnő-dalszerző igazi late bloomer, akit egyedi hangzásról árulkodó, házilagos készítésű felvételei és barkácsolt hanghordozói után fedeztek fel, bár azóta bőven bepótolta a késést. A Remind Me Tomorrow az ötödik albuma, és mindent megtalálni rajta, amiért szeretni szokták, sőt még annál is többet, ami nem kis részben a St. Vincenttel is dolgozó Jon Congleton producernek köszönhető. A korábbi akusztikus gitár-ének kombináció a múlté, a jellegzetes vokál is más, elsőre talán szokatlan audiokörnyezetben szólal meg, és ez a szokás szerint okosan összerakott, emlékezetes dalokon még egyet csavar: ahogy például a No One’s Easy to Love emlékezős történetmesélését becsomagolják egy kissé torzított szintetizátoros környezetbe, és ehhez társul még egy bitangul megküldött riff. A Memorial Day ehhez képest még a régi Tricky-repertoárba is beleférne a maga kitekert elektronikus hátterével és lüktető ritmusával, de a Comeback Kid markáns dobalappal kísért elektrorock döngölése, vagy a Hands fémes-experimentális hangkulisszába csomagolt szerelmes száma is remek darab. Halljuk a hajlékonyságában és változékonyságában is egyedi énekhangot, a gazdagon áradó melódiákat és a szokásos, érzelmi hullámvasútról tanúskodó strófákat és refréneket, de közben a friss, újraértelmezett és -formázott Van Etten-világ izgalmasabb, mint valaha.
Jagjaguwar, 2019
