Kevés dolog tud úgy agyonvágni egy koncertélményt, mint amikor egy alapvetően nem nagy színpadokra, hanem inkább kis klubokba illő zenekar játszik egy óriási, szabadtéri helyen, amit épp az idei nyár leggorombább zápora áztat rommá. Szerencsétlen Evergreen Terrace koncertjét meg is gyilkolta a körülmények ilyen szerencsétlen konstellációja, pedig a floridai Jacksonville-ből származó zenekar lemezen a tökéletes lakossági metalcore-t nyújtja: pont úgy tudják a közhelyesnek számító megoldásaikat dalokká formálni, hogy az még szórakoztató maradjon, és még a vicces, popkulturális utalásokkal telerakott dalszövegeik is erősek. Itt viszont nem működött a dolog: lelkesen, de erőtlenül és szétesően játszottak, és még az egyébként tök jól éneklő Craig Chaney gitáros is rigorózusan aláintonált a hangnemnek. Kár.
Az Evergreen Terrace pocsék hangzása a Sick Of It Allt sem kímélte: a magyar származású zenész testvérpár énekes tagja, Lou Koller rekedt kuvaszkaffogásán és a dobdübörgésen kívül nem sokat lehetett hallani belőlük, Pete Koller elrejtett gitárja miatt pedig a felismerhetőség határán csúszkáltak az egyébként remekül összeválogatott műsor dalai. Ami viszont hangzásban nem volt meg, azt olyan energiával pótolták, aminél talán csak a Slayer vagy a Motörhead zenél meggyőzőbben. Pete Koller eleve a hardcore-punkok prototípusa, aki egyrészt így az ötven felé ballagva sem néz ki hülyén bandanában, sittestetkókkal és szőkített tarajjal, másrészt pedig még ennyi idősen is úgy ugrál a színpadon, mint egy nagyon bekokainozott kecskegida. Armand Majidi a kettőnégyes-szinkópás punktémákat elképesztően húzóssá varázsoló dobolása is a mai napig lenyűgöző, ahogy a rendes műsort záró Strach The Surface, illetve az utolsóként ellőtt Step Down is, ahol aztán olyan színpadi tömegjelenetet varázsoltak ezek a queensi melósok, hogy még a zuhogó eső ellenére is egy fülledt New York-i klubban érezhette magát mindenki.
Budapest Park, július 22.
