Lemez

Richard Strauss: Elektra

Zene

Idén januárban, a Berlini Filharmóniában rögzítették, ám az ősbemutató városából, Drezdából való az a nagyszerű Elektra-előadás, amellyel napjaink legjobb német operakarmestere, Christian Thielemann és a "máig első számú Strauss-zenekar", a Staatskapelle együttese új etalonfelvételt toldott hozzá a már eddig is imponáló Elektra-diszkográfiához. Thielemann nem félti a tragédia monumentalitását az érzékien plasztikus kidolgozástól, a darab fojtó légkörét váltig fenntartó-gazdagító lírai szakaszok kitelt szépségű megszólaltatásától. Egy ógörög bázisú pszichodráma, amely gyönyörködtet, és hibátlan sodrású lendületét csupán a lemezcsere technikai szünete képes néhány másodpercre megtörni. Az élő előadás szereplői között pár személyes ismerősünk mutatja fel legjobb formáját. A címszerepben a Wagner-napokon vendégelt Evelyn Herlitzius nemcsak állóképességéért és vokális alakításának intenzitásáért érdemel méltatást, de a szólamból kibontott árnyalatok gazdagságáért is, mely gazdagság bőven feledteti a hallgatóval, hogy az éneklés szenvedélye olykor elhomályosítja a pregnáns szövegmondást. Az emlékezetes pesti Elektra, Nadine Secunde itt a felügyelőnő kis szerepét teljesíti, a múlt évad operaházi Tannhäusere, Frank van Aken kellően hiszteroid Aigiszthosznak bizonyul, Klütaimnésztra megformálója pedig a most is ámulatba ejtő Waltraud Meier: figurateremtő tehetsége és kiismerhetetlen asszonyisága révén Elektra és Klütaimnésztra párjelenete az egymásnak feszülő érzések és indulatok meg az egymással rivalizáló életigazságok és -hazugságok kínos-lenyűgöző döntetlenjét mutatja. A másik csúcspont Elektra és Oresztész találkozása: az apjáért bosszút álló fiú szerepét (mely szerep az évtizedek során a baritonokról a basszbaritonokra, majd immár a basszusokra szállt) René Pape alakítja, némileg elnehezítve a szólamot, ám véres helytállásában és testvéri lírájában egyaránt meggyőzően.

DG, 2 CD, 2014

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.