Lemez

Richard Strauss: Elektra

Zene

Idén januárban, a Berlini Filharmóniában rögzítették, ám az ősbemutató városából, Drezdából való az a nagyszerű Elektra-előadás, amellyel napjaink legjobb német operakarmestere, Christian Thielemann és a "máig első számú Strauss-zenekar", a Staatskapelle együttese új etalonfelvételt toldott hozzá a már eddig is imponáló Elektra-diszkográfiához. Thielemann nem félti a tragédia monumentalitását az érzékien plasztikus kidolgozástól, a darab fojtó légkörét váltig fenntartó-gazdagító lírai szakaszok kitelt szépségű megszólaltatásától. Egy ógörög bázisú pszichodráma, amely gyönyörködtet, és hibátlan sodrású lendületét csupán a lemezcsere technikai szünete képes néhány másodpercre megtörni. Az élő előadás szereplői között pár személyes ismerősünk mutatja fel legjobb formáját. A címszerepben a Wagner-napokon vendégelt Evelyn Herlitzius nemcsak állóképességéért és vokális alakításának intenzitásáért érdemel méltatást, de a szólamból kibontott árnyalatok gazdagságáért is, mely gazdagság bőven feledteti a hallgatóval, hogy az éneklés szenvedélye olykor elhomályosítja a pregnáns szövegmondást. Az emlékezetes pesti Elektra, Nadine Secunde itt a felügyelőnő kis szerepét teljesíti, a múlt évad operaházi Tannhäusere, Frank van Aken kellően hiszteroid Aigiszthosznak bizonyul, Klütaimnésztra megformálója pedig a most is ámulatba ejtő Waltraud Meier: figurateremtő tehetsége és kiismerhetetlen asszonyisága révén Elektra és Klütaimnésztra párjelenete az egymásnak feszülő érzések és indulatok meg az egymással rivalizáló életigazságok és -hazugságok kínos-lenyűgöző döntetlenjét mutatja. A másik csúcspont Elektra és Oresztész találkozása: az apjáért bosszút álló fiú szerepét (mely szerep az évtizedek során a baritonokról a basszbaritonokra, majd immár a basszusokra szállt) René Pape alakítja, némileg elnehezítve a szólamot, ám véres helytállásában és testvéri lírájában egyaránt meggyőzően.

DG, 2 CD, 2014

Neked ajánljuk