lemez

Sigha: Living With Ghosts

  • Velkei Zoltán
  • 2012. december 22.

Zene

Évekig úgy tűnt, hogy James Shaw szereplése a Hotflushnál átjárót hivatott nyitni a dubstep és közeli rokonai egykori fellegváraként tiszteletben tartott kiadó és a legmodernebb berlini technovariánsok közt.

Mostanra viszont, hogy már ott is szinte mindenki egyenesebb ütemű tánczenéket ír, markánsan kivehetővé váltak a Sigha álnévvel aláírt művek mélyebb dimenziói is. Megszámlálhatatlan mennyiségű kislemez után a találóan Living With Ghosts címre keresztelt debütalbum még erősebben kiemeli ezeket a tulajdonságokat, rétegeket. Kilenc felvételt tartalmaz - a CD-n tizenkettőt - sűrűn változó ritmusképletekkel: gyors négynegyedeken erős hullámokban végigsöprő ambientviharokat és tört technókra épülő zajos absztrakciókat hipnotikus vagy talán inkább repetitív elgondolással megalkotva.

S az egészben tényleg ott vannak a szellemek, vagy legalábbis valami meghatározhatatlannak a folyamatos jelenléte: a tempó ezúttal nem vezeti az albumot, hanem igazodik a háttértextúrához, ami alighanem a maszkulin basszusokat előnyben részesítő ütemek nélkül is koherens egész lenne. Ebben rejlik Shaw igazi erőssége, ezzel emelkednek ki a zenéi a hipertermékeny műfaj hétköznapi kínálatából. A Living...-ben megcserélődnek az arányok, s így ez inkább egy ambient/drone album technós háttértextúrákkal, semmint a jóval gyakoribb fordított forma. A hangulata meghitt és bensőséges, ugyanakkor nem nyugodt: gyakran változó impulzusok hálózzák be az egész albumot, amik hol hűvös darálásban, hol statikus és csendes, ám feszült várakozásban öltenek formát.

Hotflush, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.