lemez

Sigha: Living With Ghosts

  • Velkei Zoltán
  • 2012. december 22.

Zene

Évekig úgy tűnt, hogy James Shaw szereplése a Hotflushnál átjárót hivatott nyitni a dubstep és közeli rokonai egykori fellegváraként tiszteletben tartott kiadó és a legmodernebb berlini technovariánsok közt.

Mostanra viszont, hogy már ott is szinte mindenki egyenesebb ütemű tánczenéket ír, markánsan kivehetővé váltak a Sigha álnévvel aláírt művek mélyebb dimenziói is. Megszámlálhatatlan mennyiségű kislemez után a találóan Living With Ghosts címre keresztelt debütalbum még erősebben kiemeli ezeket a tulajdonságokat, rétegeket. Kilenc felvételt tartalmaz - a CD-n tizenkettőt - sűrűn változó ritmusképletekkel: gyors négynegyedeken erős hullámokban végigsöprő ambientviharokat és tört technókra épülő zajos absztrakciókat hipnotikus vagy talán inkább repetitív elgondolással megalkotva.

S az egészben tényleg ott vannak a szellemek, vagy legalábbis valami meghatározhatatlannak a folyamatos jelenléte: a tempó ezúttal nem vezeti az albumot, hanem igazodik a háttértextúrához, ami alighanem a maszkulin basszusokat előnyben részesítő ütemek nélkül is koherens egész lenne. Ebben rejlik Shaw igazi erőssége, ezzel emelkednek ki a zenéi a hipertermékeny műfaj hétköznapi kínálatából. A Living...-ben megcserélődnek az arányok, s így ez inkább egy ambient/drone album technós háttértextúrákkal, semmint a jóval gyakoribb fordított forma. A hangulata meghitt és bensőséges, ugyanakkor nem nyugodt: gyakran változó impulzusok hálózzák be az egész albumot, amik hol hűvös darálásban, hol statikus és csendes, ám feszült várakozásban öltenek formát.

Hotflush, 2012


Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.