koncert

Pannon Filharmonikusok

Zene

40 százalék - alig néhány órával a Pannon Filharmonikusok sorozatindító budapesti koncertjét megelőzően ennyire becsülte a zenekarral való összecsiszolódottság mértékét az együttest tavaly óta irányító Bogányi Tibor.

Nos, ha ez a becslés helytálló, úgy rendkívüli élményeket remélhetünk a jövőben a pécsi zenekartól, hiszen Bogányiék már ezen az átmeneti szinten is egészen minőségi hangversenyt adtak francia zeneműveket elősoroló estjükön. Lendületes formában mutatta a filharmonikusokat mindjárt a nyitószám, Arthur Honegger nevezetes mozdonyopusa, a Pacific 231 is, s nem kevésbé imponálóan hangzott fel a program fölfedezésre szánt tétele, Jacques Offenbach gordonkaversenye, a Concerto militaire sem. Hogy azután ez a koncerttermi ritkaság mégsem bizonyult igazán felvillanyozónak, azt - dacára a zenekar mindvégig derűs összjátékának - két ok magyarázza. Az egyik ok, hogy Offenbach csak operettben megunhatatlan, versenyműben korántsem; a másik pedig az, hogy a francia vendégszólista, a rokonszenves elkötelezettséggel játszó Jérôme Pernoo visszatérő intonációs problémákkal küzdött jószerével mindhárom tétel előadása során.

Ám a szünet után megszólaltatott Ravel-mű, a Lúdanyó meséi újra kifogástalan és lelkesítő produkcióvá vált, s a koncert e pontján a Pannon Filharmonikusok jócskán túlléptek a legjobb vidéki zenekar szintjén (s éppígy az ország egyetlen zsakettben játszó szimfonikus együttesének státuszán). A programzáró jutalomjáték, Paul Dukas Bűvészinasa is hasonló nívón szólalt meg, s becsukott szemmel hallgatva már-már érzéki élményt nyújtott volna a Pannon Filharmonikusok muzsikálása. Kár, hogy mindeközben Bogányi Tibor harmadrangú Leonard Bernstein-paródiája tárult elénk, roppant problematikus ízlésűnek mutatva a szimfonikus scherzót elbohóckodó, amúgy oly ígéretes zenekarvezetőnek tetsző karmestert.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 16.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.