Nos, ha ez a becslés helytálló, úgy rendkívüli élményeket remélhetünk a jövőben a pécsi zenekartól, hiszen Bogányiék már ezen az átmeneti szinten is egészen minőségi hangversenyt adtak francia zeneműveket elősoroló estjükön. Lendületes formában mutatta a filharmonikusokat mindjárt a nyitószám, Arthur Honegger nevezetes mozdonyopusa, a Pacific 231 is, s nem kevésbé imponálóan hangzott fel a program fölfedezésre szánt tétele, Jacques Offenbach gordonkaversenye, a Concerto militaire sem. Hogy azután ez a koncerttermi ritkaság mégsem bizonyult igazán felvillanyozónak, azt - dacára a zenekar mindvégig derűs összjátékának - két ok magyarázza. Az egyik ok, hogy Offenbach csak operettben megunhatatlan, versenyműben korántsem; a másik pedig az, hogy a francia vendégszólista, a rokonszenves elkötelezettséggel játszó Jérôme Pernoo visszatérő intonációs problémákkal küzdött jószerével mindhárom tétel előadása során.
Ám a szünet után megszólaltatott Ravel-mű, a Lúdanyó meséi újra kifogástalan és lelkesítő produkcióvá vált, s a koncert e pontján a Pannon Filharmonikusok jócskán túlléptek a legjobb vidéki zenekar szintjén (s éppígy az ország egyetlen zsakettben játszó szimfonikus együttesének státuszán). A programzáró jutalomjáték, Paul Dukas Bűvészinasa is hasonló nívón szólalt meg, s becsukott szemmel hallgatva már-már érzéki élményt nyújtott volna a Pannon Filharmonikusok muzsikálása. Kár, hogy mindeközben Bogányi Tibor harmadrangú Leonard Bernstein-paródiája tárult elénk, roppant problematikus ízlésűnek mutatva a szimfonikus scherzót elbohóckodó, amúgy oly ígéretes zenekarvezetőnek tetsző karmestert.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 16.
