Interjú

„Mediterrán válasz”

Enzo Favata szaxofonos, zeneszerző

Zene

Hagyományos jazz-zenészként kezdte, de ma már a folk és az elektronika sem áll távol tőle. Tavaly a The Crossing nevű kvartettjével lépett fel Budapesten, az idén a szárd folkénekegyüttes, a Tenores di Bitti vendégeként érkezik a Jazzfest Bu­dapestre.

Magyar Narancs: Mennyire tekinthető eredetinek az olasz jazz?

Enzo Favata: Mifelénk ritka madár az eredetiség. Kényelmesebb volt együtt menetelni az irányzatokkal: ha a fusion jazz jött divatba, mindenki azzal akart foglalkozni, amikor a bebop, akkor meg azzal. Persze ez nem csak olasz specialitás. Az viszont elszomorító, hogy hiába tartják Itáliát a művészet és a kultúra bölcsőjének, inkább a kereskedelmi és a népszerűségi szempontok érvényesülnek.

MN: Máshol nem?

EF: Úgy látom, hogy a svédek, a norvégok, a hollandok, a németek sokkal kezdeményezőbbek nálunk, nyitottabbak az újdonságokra, ráadásul nemcsak egyénileg, hanem kormányzati szinten is. Ezekben az országokban megelőlegezik a bizalmat, például úgy, hogy ismeretlen zenészeket támogatnak, illetve olyan kulturális eseményeket, amelyek nem piaci alapon működnek. Visszatérve az eredetiségre, nehéz eligazodni a mai beláthatatlan kínálatban, de talán nem is nekem kell ezt megfejtenem. Az idén leszek 68 éves, ugyanahhoz a nemzedékhez tartozom, mint Stefano Bollani, aki világszerte nagyon népszerű showman, jazz-zongorista. (Interjúnk Stefano Bollanival: „Elsődlegesen showman”; Magyar Narancs, 2023. május 3.) Mi még olyan srácok voltunk, akik nem jártunk ilyen-olyan zeneiskolákba, mégis kialakítottuk a magunk felismerhető, eredeti zenei nyelvezetét, nekem a melodikus, bel cantóval fűszerezett olasz-szárd jazz a „specialitásom”. Bollanihoz hasonlóan harminc éve vagyok a színpadon, de még mindig igyekszem valami újat mutatni.

MN: Régen minden jobb volt?

EF: Lemezeket hallgattunk, könyveket olvastunk… Világprobléma, hogy manapság villámgyorsan hozzá lehet jutni szinte minden információhoz, és emiatt a kreativitás, a felfedezés öröme elvész.

MN: Miért tartja fontosnak, hogy harminc év után is újat teremtsen?

EF: Integratív módon közelítek a zenéhez. A „Favata-jazzben” a saját zenei vízióimat próbálom megalkotni, elsősorban távoli népek kulturális örökségének felhasználásával. Ahogy a hétszáz éve meghalt Marco Polo felfedezte Kínát Európa számára, én is bejártam a magam valamiféle „selyem útját”. Úgyhogy nem is zavar, ha olykor a „szárd Marco Polónak” neveznek. Kulturális világutazónak tartom magam, utazásaim során igyekszem a helyi kreatív közösségeket megismerni, és valamiféle párbeszédet kialakítani a hangszerek nyelvén. Véleményem szerint a közös zenélés gesztusa a legtöbb, amit egymásnak adhatunk. De amikor nagyobb ívű zenei projektekben gondolkodom, akkor is a műfaji és a hangszeres kereszteződéseket keresem. Látszólag egymástól távol eső dolgokat szeretek összehozni, most például egy szvingprojekten dolgozom, ám ez csak látszólag esik távol „Marco Polótól”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."