Interjú

„Mediterrán válasz”

Enzo Favata szaxofonos, zeneszerző

Zene

Hagyományos jazz-zenészként kezdte, de ma már a folk és az elektronika sem áll távol tőle. Tavaly a The Crossing nevű kvartettjével lépett fel Budapesten, az idén a szárd folkénekegyüttes, a Tenores di Bitti vendégeként érkezik a Jazzfest Bu­dapestre.

Magyar Narancs: Mennyire tekinthető eredetinek az olasz jazz?

Enzo Favata: Mifelénk ritka madár az eredetiség. Kényelmesebb volt együtt menetelni az irányzatokkal: ha a fusion jazz jött divatba, mindenki azzal akart foglalkozni, amikor a bebop, akkor meg azzal. Persze ez nem csak olasz specialitás. Az viszont elszomorító, hogy hiába tartják Itáliát a művészet és a kultúra bölcsőjének, inkább a kereskedelmi és a népszerűségi szempontok érvényesülnek.

MN: Máshol nem?

EF: Úgy látom, hogy a svédek, a norvégok, a hollandok, a németek sokkal kezdeményezőbbek nálunk, nyitottabbak az újdonságokra, ráadásul nemcsak egyénileg, hanem kormányzati szinten is. Ezekben az országokban megelőlegezik a bizalmat, például úgy, hogy ismeretlen zenészeket támogatnak, illetve olyan kulturális eseményeket, amelyek nem piaci alapon működnek. Visszatérve az eredetiségre, nehéz eligazodni a mai beláthatatlan kínálatban, de talán nem is nekem kell ezt megfejtenem. Az idén leszek 68 éves, ugyanahhoz a nemzedékhez tartozom, mint Stefano Bollani, aki világszerte nagyon népszerű showman, jazz-zongorista. (Interjúnk Stefano Bollanival: „Elsődlegesen showman”; Magyar Narancs, 2023. május 3.) Mi még olyan srácok voltunk, akik nem jártunk ilyen-olyan zeneiskolákba, mégis kialakítottuk a magunk felismerhető, eredeti zenei nyelvezetét, nekem a melodikus, bel cantóval fűszerezett olasz-szárd jazz a „specialitásom”. Bollanihoz hasonlóan harminc éve vagyok a színpadon, de még mindig igyekszem valami újat mutatni.

MN: Régen minden jobb volt?

EF: Lemezeket hallgattunk, könyveket olvastunk… Világprobléma, hogy manapság villámgyorsan hozzá lehet jutni szinte minden információhoz, és emiatt a kreativitás, a felfedezés öröme elvész.

MN: Miért tartja fontosnak, hogy harminc év után is újat teremtsen?

EF: Integratív módon közelítek a zenéhez. A „Favata-jazzben” a saját zenei vízióimat próbálom megalkotni, elsősorban távoli népek kulturális örökségének felhasználásával. Ahogy a hétszáz éve meghalt Marco Polo felfedezte Kínát Európa számára, én is bejártam a magam valamiféle „selyem útját”. Úgyhogy nem is zavar, ha olykor a „szárd Marco Polónak” neveznek. Kulturális világutazónak tartom magam, utazásaim során igyekszem a helyi kreatív közösségeket megismerni, és valamiféle párbeszédet kialakítani a hangszerek nyelvén. Véleményem szerint a közös zenélés gesztusa a legtöbb, amit egymásnak adhatunk. De amikor nagyobb ívű zenei projektekben gondolkodom, akkor is a műfaji és a hangszeres kereszteződéseket keresem. Látszólag egymástól távol eső dolgokat szeretek összehozni, most például egy szvingprojekten dolgozom, ám ez csak látszólag esik távol „Marco Polótól”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Györfi Mihály szolnoki ellenzéki polgármester szerint a parlamentben „a mindent megszavazunk Orbán Viktornak” című politikai komédia folyik. A politikus úgy látja, ennek az lesz a végeredménye, hogy bár a magyar társadalom nem szereti a politikai mészárlást, ha kell, jövőre megteszi.