Lemez

Steven Tyler: We’re All Somebody From Somewhere

  • Soós Tamás
  • 2016. augusztus 28.

Zene

A country az új rockzene, hangoztatja lépten-nyomon – interjúkban, de még a Nashville c. zenés tévésorozatban is – Steven Tyler, s bár nyilván azért kampányol így a rock and roll legnagyobb szájú énekese, mert ebben a műfajban hozta ki élete első szólólemezét, alapvetően azért igaza van. Már évtizedek óta a popcountry tölti be azt az űrt Amerikában, amit a 90-es években az arénarock kimúlása hagyott, ez tud felszínen maradni a rádiókban és megtölteni tízezres stadionokat, részben azért is, mert több köze van az Aerosmith által is játszott nagy ívű, kommersz rockzenéhez, mint Johnny Cash vagy Hank Williams örökségéhez.

Innen, na meg a botrányosan érdektelen legutóbbi Aerosmith-lemez felől nézve teljesen logikus, hogy Tyler az anyazenekar jövőre startoló búcsúturnéja előtt olyan nashville-i szakmunkások segítségével próbálja beindítani szólókarrierjét, akik tudják azt, amit az Aero­smith már rég nem: slágert írni. Az énekes megadja a rádióknak, ami nekik jár – bendzsóra áthangszerelt autóreklám-zenét –, és azt is, ami a rajongóknak – alig leplezetten stonesos ’smith-dalokat –, de ezek után is akad még vagy fél tucat, a country és a rock határán billegő sláger a lemezen, ez pedig, akárhogy is számolom, pont hattal több, mint ahány emlékezetes szám volt a Music from Another Dimension!-ön. És ezek annak ellenére is jobban állnak Tylernek az öregrockeres haknizásnál, hogy az albumot a szakmai profizmus mellett a csúcson maradás kényszere hatja át, nem pedig a zenélés – pláne nem a country – felhőtlen öröme.

Dot, 2016

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.