Ha a fizikailag értelmezhető létezést hullámalapúnak fogadjuk el, akkor a művészetek történetében a Sunn O)))-t kell az egyik legeredményesebbnek tartanunk a valóság realista ábrázolásában. Legalábbis azt a Sunn O)))-t, amely speciális frekvenciáival és különleges erősítőinek embertelen hangerejével az egész testfelületen érzékelhetővé, sőt szinte láthatóvá képes alakítani a hanghullámokat az élő fellépésein. Más kérdés, hogy ez a néhány gondosan kiválasztott hangra épített, monoton zúgás milyen zenévé alakul egy stúdiófelvételen, vagy hogy egyáltalán zenének lehet-e még tekinteni, ami a hangfalakból szól. Nevezzük inkább élménynek, mert az legalább biztosan állítható, hogy a Kannon, a zenekar hetedik önálló kiadványa meglehetősen intenzív élmény. A lemez három tételében Csihar Attila (a gitárduó régi fegyvertársa) vokális teljesítménye ad az ide-oda hullámzó, a formanélküliség határáig hömpölygő, sötét, de inkább emelkedett, mint fenyegető gitárbúgatásnak értelmezhető struktúrát – és a szokásosan borús felütés után meglepően tiszta és minden bizarrságával és komor színével együtt is erősen meditatív hangulatot. Szintetizátorvibrálás és egy didzseridú tülkölése is feltűnik valahol a félórás folyamban, ezzel együtt a Kannon a szigorúan minimalista alapokhoz való visszatérés albuma, amely így is egyszerre képes befelé és beláthatatlan távlatok irányába fordítani elkötelezett híveinek különös pontokon stimulált figyelmét.
Southern Lord, 2015
