Szalóki Ági: Hallgató; Zakopower: Musichal; Czechomor: What Happened Next:

Zene

Szalóki Ági lemeze mindenképpen meglepetés, most nem számít, hogy az autentikus Ökrös együttesben vagy az elszabadult Besh o droMban szerettük-e jobban.

A Hallgatón csupa szomorkás népdalt énekel, ugyanakkor a népzene határán túllépve a dzsessz mezejére ülteti át ezeket a cigány és magyar "bánatvirágokat". Az egyik hervadni kezd, a másik mintha szomjazott volna némi környezetváltozásra - az albumot egy helyénvaló ötlet felemás megvalósulásának tartom.

Szalóki Ági nem játssza meg a "dzsesszdívát", megőrizte természetességét, és az sem kétséges, hogy mélyen azonosul ezekkel a dalokkal. Eddig oké. Ugyanakkor az lett volna az igazi, ha olyan kí-sérőket választ, akik nemcsak a dzsessz, de a népzene nyelvét is zsigerből beszélik. Jó pár feldolgozásból - ha úgy tetszik, a zongorista Balázs József, a gitáros Lamm Dávid, a szaxofonos Bacsó Kristóf, az ütős Dés András és a bőgős Barcza Horváth József érzékeny-ségéből - azonban inkább csak a dzsessz "beidegződéseit" hallani ki, s például a hangszerszólók túlburjánzásával komoly baj van. Olyankor lőnek a dalok varázsának, megtörik a színét, a személyességét. "A kevesebb több lett volna" - ezt a megbízható közhelyet igazolja végül a Napszállatja, napnyugatja is, melyben (Ági mögött) dicséretes mértéktartással csupán egy szál bőgő szól. (FolkEurópa Kiadó, 2005) *** és fél

Ha hihetek lengyel összekötőmnek, most a Zakopower a legnagyobb durranás náluk. És ha hihetek a fülemnek, ez cseppet sem meglepő. A Zakopower fiatal együttes, még története sincs, legfeljebb adatai: idén besöpörte a legjobb koncertnek kijáró díjat az Opolei és a Top Trendy Fesztiválon, s ugyanerre nevezték az MTV Europe Music Awards lengyel szekciójában is. Alapjáraton négy vonós a tagja (a hegedűs-énekes Sebastian Karpiel vezetésével), akiket azért jegyeztek már korábban is: foglalkoztatta őket Goran Bregovic, Zbigniew Namyslowski, Wojciech Waglewski, Mateusz Pospieszalski s még sok más macerás nevű híresség.

"Alapjáraton" - mondom, hiszen a Musichalt egyrészt ütős kollégákkal, másrészt Piotr Rychlec kütyüjeivel és (a számok többségét szerző) Mateusz Pospieszalski instrukcióival vették fel: a déli hegyi népek vonósmuzsikáját megfejelve az elektronikus klubzenékkel. Hogy égető szükségem lenne szkreccselésre, nem állítanám, de én már kiöregedtem abból a korból - a Zakopowernek pedig nem sokat árt, ha nem is használÉ Elvégre sokkal inkább azzal tűnik ki, hogy majd' kicsattan a lendülettől és az erőtől - hogy olyan intenzitással húzza, mint egy zabolátlan rockbanda. Nincs mese, muszáj leszögezni: ami az utóbbi időben Lengyelországban zajlik, az már több mint figyelemre méltó! (Kayax Production/EMI Music Poland, 2005) **** és fél

A cseheknek is megvan a kirívó sikersztorijuk, talán nem is volt még ekkora. A What Happened Next: pár hónap alatt kétszeres platina. A Czechomor azonban korántsem új csapás, éppen ellenkezőleg: ezek a folk-rock veteránok 1988 óta űzik az ipart. Kezdetben 1. Cseh-Morva Független Zenei Társaság volt a nevük, aztán elmaradt az "első", s végül nettó Czechomor lett, amúgy meg kísérleteztek a cseh-morva népzene tök elektronikus és instrumentális nagyzenekari feldolgozásaival is - többnyire mérsékelt visszhanggal.

No de volt bennük türelemÉ Továbbá mögéjük állt a profi Ben Mandelson producer a maga szolid javaslataival: ide cimbalmot, oda egy énekest az Afro-Celt Sound Systemből - és tessék. Kérdés legfeljebb annyi lehet, hogy olvasóink szívesen fogyasztják-e a cseh-morva népzenét és annak nyelvét. Ha igen, akkor most eljött az idő. Ha nem, egyik-másik szám - mondjuk a Don't Marry vagy a Beyond The Hills, Beyond The Waters - akkor is padló. Nézhetjük bárhonnan, a Czechomor végre a hangjára talált: akusztikus hangszerekkel és kifi-nomult hangszereléssel, de rockos alapállását megőrizve készíti feldolgozásait. Megismétlem: rend-kívüli sikerrel. (Sony BMG, 2005) ****

Marton László Távolodó

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.