Szándéknyilatkozat - Az első Mahler-ünnep Budapesten

  • Molnár Szabolcs
  • 2005. szeptember 15.

Zene

Ünnepi hangulatban az ember könnyen elcsábul. Lelki szemeivel látja a kéthetesre duzzadt 10., jubileumi Mahler-ünnepet. A város apraja-nagyja Mahler-lázban ég, szobafoglalás híján hoppon maradt külföldiek rohangálnak kétségbeesetten szállodáról szállodára.
A jubileum alkalmat kínál majd, hogy vissza-tekintsünk. Az első Mahler-ünnep szándéknyilatkozatában foglaltak, íme, egytől egyig megvalósultak, sőt: Budapest az elmúlt évtizedben a Mahler-kultusz kiemelkedő központja lett. Az utópisztikus bevezető után nyilván annak kellene következni, hogy az első Mahler-ünnep semmilyen alapot nem adott a bizakodásra, de el kell keserítenem a mások vegzálásában gyönyörködő olvasót, hogy sem a rendezés körülményei, sem a koncertek tisztes színvonala nem ad alkalmat a károgásra. Igaz, az ünnep másnapján - józanul vagy másnaposan, most mindegy - erősen megcsappantnak érezzük optimizmustartalékainkat.

Az alapgondolat egyszerű és világos. Mahler 1888 és 1891 között azt az operaházat igazgatta, melyben mostanság a Színigazgató című világdrámát próbálják eljátszani - úgy hírlik: blokk-rendszerben. Egyszóval, ő a miénk is. Ráadásul az sem kétséges, hogy a közép-európaiság alapesetének számító Mahlernek itt, a régió szívében a 21. században is van keresnivalója.

Az operaház, Közép-Európa hívószavak mellé odakívánkozik egy harmadik, bár nehezebben kommunikálható fogalom, ez pedig a modernizmus. Nem tudjuk pontosan, hogy miben is áll a 20. század modernizmusa, de az elég világosan látszik, hogy e modernizmus kulcsfigurája - és nem csak a zenészek számára - Gustav Mahler volt. Művének megértése és e műhöz való viszonyunk tisztázása alapvetőnek tűnik. És e tisztázás éppúgy célja a Mahler-ünnepnek, mint a Mahler-fanok kenyérre kenése. Utóbbit jó koncertekkel letudhatjuk (ez sem csekélység), előbbivel azonban vannak gondok. Nehéz lesz Mahler ürügyén azt a szellemi izgatottságot előidézni, mely lázban tartja mind a filológus népet ott, ahol - ahogy hivatalos helyeken mondani szokás - sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem adottak. Sajnos Budapest egyhamar nem lesz a Mahler-kutatás, -filológia fellegvára. Kevésbé tűnik kockázatosnak a művész örökségének zenei reprezentációja. Schönbergtől Berióig szép számmal akadnak példák, és valószínűleg az sem okozhat gondot, hogy a legfrissebb kortárs kompozíciók felől közelítsünk az életmű egy-egy darabkájához. Ez az elgondolás hosszú-hosszú időre biztosíthatná a majdani Mahler-ünnepek repertoárjának frissességét, nyitottságát, izgalmát.

Az ünnepalapítók szándékának komolyságát nehéz megkérdőjelezni. Sehol semmi slamposság, igénytelenség vagy ügyetlen kommunikáció. A fesztivál Henry-Louis de La Grange személyében a nemzetközi Mahler-kutatás legnagyobb tekintélyét tünteti fel tanácsadóként, a párizsi Gustav Mahler Zenei Archívum kiállítása pedig ízléssel tálalt és szép dokumentumanyaggal ismertette meg a budapesti közönséget. A fesztivál könyvészeti és tartalmi szempontból is igen igényes, kétnyelvű Mahler-könyvet jelentetett meg (baráti áron, 1500 Ft-ért), mely egyben a műsorkalauz szerepét is betöltötte. Öt külföldi énekes vendégszereplése pedig biztosította a koncertsorozat nemzetköziségét.

A program két megismételt estből állt. Szeptember 6-án és 8-án Mahler II. szimfóniája, 7-én és 9-én pedig Tihanyi László és Luciano Berio művei mellett a Dal a Földről kuriózumnak számító kamara-zenekari átirata hangzott el. Magam 6-án és 7-én mentem el a koncertekre. A 2. szimfónia után felemás érzésekkel indultam haza. A mű különböző kompozíciós tervek egybeboronálása után jött létre, meglehetősen hosszú idő alatt. Mahler a mű befejezésével úgy döntött, hogy ez a heterogén anyag végérvé-nyesen egyetlen művé forrt össze, a szimfónia innentől kezdve nem részletek laza halmaza, hanem megbonthatatlan egész. Vajon egy interpretációnak arról kell tudósítania, hogy a mű milyen viszontagságos módon jött létre, vagy arról, hogy milyen formában "van"? A válasz egyértelműen az utóbbi. Fischer Iván minden tételhez talált kulcsot, a Fesztiválzenekar szépen játszott, a Magyar Rádió Énekkara egy-két férfias felhördülést leszámítva megoldotta feladatát, és az iszonyatos ruhákba öltözött vendégszólistákra (Lisa Milne, Birgit Remmert) sem panaszkodhatunk. A szép részletmegoldások azonban nem vittek közelebb az egészhez, végül nem derült ki, miért is játszották el ezt a monumentális remekművet az első hangtól az utolsóig. Az említett kötetben La Grange egy szép tanulmányában rámutat, hogy Mahler a sok egymástól el-ütő és mégis összekeveredő elemet egységes és tökéletesen koherens egésszé tudta építeni, bár ennek logikája nem tárul fel azonnal a felkészületlen hallgató előtt. Különösen akkor nem - tehetjük hozzá -, ha e szervezőlogika kifürkészésében nem szegődik társául, kalauzául az interpretáló művész. Péteri Lóránt az ünnephez kapcsolódó rádió-előadásban úgy fogalmazott, hogy a "II. szimfónia kétségkívül úgy van megkomponálva, hogy a szó megjelenésének pillanata szükségszerűnek, jelentőségteljesnek és új távlatot nyitónak tűnjék". Nos, ez az interpretáció számomra nem igazolta, hogy a három tisztán hangszeres tétel után miért is következik két vokális. Pedig az altszólista belépése gyönyörű volt, Fischer Iván itt és a szimfónia más helyein is ugyanolyan gyengéden bánt az énekeseivel, mint Mahler: hangjukat oboával cirógatta vagy puha vonósdunnába bugyolálta. De mi végre e pillanatnyi gyönyör?

A következő nap ősbemutatóval kezdődött. Tihanyi László Mahler csodakürtje című darabjában Mahler levelezéséből és egy Csodakürt-versből összeállított szövegmontázst zenésített meg. Úgy éreztem, hogy az alkotói ihlet ezúttal megállt a szövegegybecsengések talált tárgyainál, és a zenei megvalósításra Tihanyihoz mérten kevés invenció maradt. Meglepő volt viszont Luciano Berio Népdalok énekhangra és kamarazenekarra nevű alkalmi kompozíciója. A mű éppúgy helytállt volna a diósgyőri Kaláka-fesztiválon, mint itt. Az érintetlenül hagyott népdalokat egy pódiumérzékeny olasz bestia, Cristina Zavalloni énekelte. Néha kicsit modorosan, de az ünneplést megérdemelten zsebelte be. A szünet után a Dal a Földről kamarazenekari átirata következett. Az első és második hallásra is fura ötlet Schönbergtől származik. Nem sokáig jutott az áthangszerelésben, a munka dandárja Rainer Riehnre várt, aki 1982-ben fejezte be. Nagy empátiával figyeltem, hogy egy ilyen vállalkozás szinte kizárólag a lemondásokról szól, s mint ilyen, rendkívül heroikus. Az előadás is az volt.

Művészetek Palotája, szeptember 6-9.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.