magyarnarancs.hu: Megváltoztatott a Virtuózok sikere?
Gyöngyösi Ivett: Egyáltalán nem. Az igazság az, hogy a versenyre nem is én neveztem be, hanem apukám, teljesen titokban. Én még az első selejtező napján is hisztiztem, hogy nem akarok elmenni, aztán végül mégis rászántam magam. A népszerűség egyáltalán nem célom, külföldre rendszeresen hívtak eddig is, de apukám szerette volna, ha itthon is megismernek. Ebben a műsor valóban segített.
magyarnarancs.hu: Édesapád a menedzsered.
| ||
GYI: Igen, ő az, aki a maga módján megpróbál segíteni nekem nagyon lelkesen. A szüleim kezdettől támogattak, tizenegy éves koromban feladták egész addigi életüket Vásárosnaményban, miattam Pestre költözött az egész család. Apukám azóta is ott van minden koncertemen.
magyarnarancs.hu: Nem is szeretnél hivatásos menedzsert?
GYI: Nem arról van szó, hogy nem szeretnék, hanem olyan menedzserre lenne szükségem, aki a maximális szabadságot tudja számomra biztosítani. Manapság nem könnyű ilyet találni, annak ellenére sem, hogy több menedzserrel is tartom a kapcsolatot.
magyarnarancs.hu: Számos zongoraversenyt játszottál már eddigi pályádon is. Ki az a karmester, aki a legmeghatározóbb volt számodra szakmailag?
GYI: Sok elismert dirigenssel dolgoztam már együtt, karmesterként azonban Kocsis Zoltán volt az, aki a legtöbbet segített nekem. Nemrég Grieg a-moll zongoraversenyét vezényelte a Zeneakadémia Nagytermében, de pianistaként is nagyon sok jó tanácsot adott a darabbal kapcsolatban, meg is fogadtam őket. Az ő tehetségét nem kell bemutatni, de emberileg is fantasztikus élményt jelentett számomra. Zongoristaként a professzoromtól, Dráfi Kálmán tanszékvezetőtől kapok szakmai tanácsokat.
magyarnarancs.hu: Volt olyan dirigens, akivel nem volt jó együtt dolgozni?
| ||
GYI: A rugalmasság, összhang és empátia nagyon sokat jelent mind a két félnél. Egyszer Bukarestben volt egy kellemetlen élményem egy román karmesterrel, az a koncert nem is úgy sikerült, ahogy lehetett volna. Ennek ellenére elnyerte a közönség tetszését.
magyarnarancs.hu: Rengeteg Chopint játszottál, szinte az összes művét. Egy-egy mű hiteles interpretálásához kell ismerni a keletkezés történetét, a zeneszerző életét?
GYI: Mindenképpen hozzátesz. Például amikor Liszt Spanyol rapszódiáját játszottam, tudtam, hogy ezt akkor komponálta, amikor szerelmes volt egy spanyol táncosnőbe. Persze van, aki ösztönösen ráérez egy műre, de nem árt, ha az ember ismeri a darab hátterét.
magyarnarancs.hu: Mit gondolsz, nőként nehezebb lesz érvényesülnöd ezen a rendkívül férfias pályán?
GYI: Mivel a nagy zeneszerzők mind férfiak voltak, egy nőnek talán nehezebb megfejteni, megérezni, hogy ezek a zeneszerzők mit is akartak. Egyszer Vásáry Tamás mondta nekem, hogy az egyik Beethoven-előadásomból hiányolta a nagy, nehéz férfiasságot. Örültem, hogy következő alkalommal már elégedett volt, és nem volt hiányérzete. Ezért is csodálom Fischer Annit, ő abszolút ráérzett erre, és férfiasan interpretálta a férfias műveket. Egyébként legtöbbször meg lehet hallani, hogy egy művet nő vagy férfi játszik, de egy szint felett már csak az egyetemesség van, és ez Fischer Anninak sikerült.
magyarnarancs.hu: És maga az érvényesülés nőként nehezebb vagy könnyebb?
| ||
GYI: Én nem érzek semmiféle gondot ezzel kapcsolatban.
magyarnarancs.hu: Egy előadóművész esetében, különösen egy nőnél, mennyire fontos a külső?
GYI: A közönségnél nagyon befolyásoló tényező a külső, de én nagyon szeretném, ha ettől független lenne a megítélésem. Nem véletlen, hogy ameddig tudtam, a hosszú hajammal szándékosan rejtettem az arcomat, mert nem szeretem, ha egy mű befogadását az előadó külseje befolyásolja.
magyarnarancs.hu: Ugyanakkor nagyon jó látni a művész arckifejezését, sokat hozzátesz a produkcióhoz, ha a befogadó látja az előadó arcán az érzelmeket.
GYI: Sajnos ezt én tortúraként éltem meg a műsorban, ahogy a sminket is, tőlem ez a megcsinált művész teljesen idegen, és úgy gondolom, hogy a gesztusok se számítanak annyira. Amikor először visszanéztem magam tizenhárom éves koromban, megrémültem, nem gondoltam, hogy ilyenek a gesztusaim kívülről. És nem biztos, hogy a néző azt látja, amit én átélek vagy ki akarok fejezni a játékommal.
magyarnarancs.hu: Mennyire tanulsz könnyen?
GYI: Semmiféle tanulási módszerem nincsen, három nap alatt a fejembe megy egy darab. Miután megtanultam, akkor foglalkozom vele elmélyültebben. Addig megyek a darab mélyére, ameddig csak lehet. Volt már, hogy elfelejtettem enni, mert amikor a nappaliba bevonulok dolgozni, senki nem jöhet be, az olyan nekem, mint egy szentély.
magyarnarancs.hu: Hogy jött a zongora iránt érzett szenvedélyed?
| ||
GYI: A vásárosnaményi óvodában láttam meg először egy nagy, hosszú, fekete zongorát. Annyira meg akartam érinteni a billentyűket, esztétikailag is nagyon vonzott a hangszer. Délutánonként, amikor ott maradtak a gyerekek, mindenki megrohamozta a zongorát, én meg se érintettem, mert az óvónők nem hagytak hozzáférni. Csak a vágy volt bennem. Nagyon visszafogott gyerek voltam. Aztán örültem, hogy anyukám hétéves koromban beíratott a zeneiskolába. Annyira megszerettem a zongorát, hogy másnap vettek is nekem egyet. Napokon át ott ültem mellette, improvizáltam meg komponáltam saját kis költeményeket.
magyarnarancs.hu: Milyen zongorán játszol?
GYI: Steinwayen, az a kedvencem. Steinway-művész vagyok, a Steinway kitüntetett ezzel a díjjal, itt a Zeneakadémián is minden teremben van kettő. Szerencsére a világban már elég jól elterjedt ez a márka, de akárhová megyek, a Steinway & Sons biztosítja a hangszert a számomra.
magyarnarancs.hu: A legnagyobb művészeknek csillagászati összegekre van a keze biztosítva. A tiéd?
GYI: Nincs, bár voltak problémáim testnevelés órán a kosárlabdával, ínszakadásom volt és be kellett kötni. Két hétig nem tudtam játszani, borzasztó volt.
magyarnarancs.hu: Mennyi időt bírsz ki zongora nélkül?
GYI: Előfordul, hogy elmegyünk nyaralni, és két nap után már megőrülök, ha nem tudok játszani. De mivel elég érzékenyen reagálok a külvilágra, olykor előfordul, hogy nem tudok leülni. De ezt nem tudom megmagyarázni, miért van.
magyarnarancs.hu: Kell szerencse ezen a pályán?
GYI: Rengeteg. Szinte csak szerencse kell. Sokkal többet számít, mint bármi más. Vásáry Tamás mesélte, hogy már romokban hevert az élete, amikor hirtelen felkérték egy Deutsche Grammophon lemezre.
magyarnarancs.hu: Mi lennél, ha nem zongoráznál?
GYI: Erre nem tudok válaszolni. Szerintem egy orvos vagy egy gyógypedagógus, mint például az édesanyám, többet ad a társadalomnak, mint én. Sokszor úgy érzem, én ezt magamnak csinálom, a magam gyönyörűségére. Nem tudom, másnak mennyit adhatok a művészetemmel. Mindenesetre jótékonykodni mindig szeretnék. Most is, ha tudok, segítek. Például anyukám beteg gyerekeinek szoktam játszani. Ha nem művész lennék, biztosan az ő hivatását választanám.
