Kevés bizarrabb esetet ismerünk a zenetörténetben Schumann hegedűversenyének újrafelfedezésénél. Főszereplője Arányi Jelly, a magyar származású hegedűs, aki testvéreivel az I. világháború előtt emigrált Nagy-Britanniába, és élete során Bartók és Ravel nagyrabecsülését is kivívta. Egy este titkárával kipróbálták a ouija táblát, amely azt üzente, hogy egy zeneszerző keres hegedűst, és rábízná a hegedűversenye bemutatóját. A komponista nevét világosan kibetűzte: Robert Schumann. Az Arányi nővérek közül Adila volt a legfogékonyabb a spirituális jelenségekre, az ő barátai közé tartozott a svéd diplomata és korábbi külügyminiszter, Erik Palmstierna is, a mániákus spiritiszta, aki komolyan vette az ouija üzenetét: a derék államférfi 1933 augusztusában a berlini Musikhochschule könyvtárában kutatott az elveszett Schumann-versenymű után, mígnem Brahms barátja, Joachim József szelleme azt üzente neki, hogy nézzen szét a Staatsbibliothek állományában. A hegedűversenyre végül tényleg Joachim neve alatt talált rá, de akadt még egy probléma. A művet Schumann özvegye, Clara száz évre embargó alá helyezte, mivel attól tartott, túlságosan hatott rá a komponista elhatalmasodó elmebetegsége. Miután nem jutott dűlőre az örökösökkel, Arányi Jelly a kottakiadókkal folytatta a harcot. S ha eddig nem volt elég a fordulatokból, belépett a képbe Joseph Goebbels. A nácik éppen 1935-ben tiltották be Mendelssohn közkedvelt hegedűversenyét, és megörültek az „árja zeneszerző” felbukkant darabjának. A Schott kiadó csakhamar kiadta a darabot, de egy példányt a zsidó-amerikai Yehudi Menuhinnak is küldtek belőle Amerikába. A világpremierre végül Hitler jelenlétében került sor 1937-ben, Menuhin a második, Arányi pedig a harmadik lett a brit bemutatóval.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
