Szétesett, felfokozott - Portishead: Third (Lemez )

  • Hó Márton
  • 2008. május 15.

Zene

Ha egyetlen zenekarral kellene definiálni a befordulást, a szorongást és a klausztrofóbiát, egyértelműen a Portishead lenne az ideális választás: a Beth Gibbons, Geoff Barrow és Adrian Utley alkotta, Bristol környéki tengerparti városból (Portisheadből) indult társulat sötét tónusú, nyomasztó, lebegős muzsikája egyszerűen lenyűgöző és hátborzongató. Sokan még ma is a triphop teremtőinek tartják őket, pedig az 1994-es, zseniális alapműnek számító Dummy inkább új irányt mutatott a brit szaksajtó által elkeresztelt zenei irányzatnak.

Ha egyetlen zenekarral kellene definiálni a befordulást, a szorongást és a klausztrofóbiát, egyértelműen a Portishead lenne az ideális választás: a Beth Gibbons, Geoff Barrow és Adrian Utley alkotta, Bristol környéki tengerparti városból (Portisheadből) indult társulat sötét tónusú, nyomasztó, lebegős muzsikája egyszerűen lenyűgöző és hátborzongató. Sokan még ma is a triphop teremtőinek tartják őket, pedig az 1994-es, zseniális alapműnek számító Dummy inkább új irányt mutatott a brit szaksajtó által elkeresztelt zenei irányzatnak. A Portishead nem követte a nyugat-angliai pályatársakat: nem orientálódott az elektronikus tánczene felé, mint a Massive Attack, és nem kötődött annyira a hiphophoz, mint Tricky, hanem leereszkedett és bezárkózott saját zenei barlangjába, amelyben finoman vagy éppen nyugtalanító módon fért meg egymás mellett a füstös dzsessz, a csapongó breakbeat, a melankolikus pop és a filmzenei utalások. A tizenegy évvel ezelőtt megjelent folytatás (Portishead) bizonyos értelemben folytatta, vagy inkább tovább szélesítette ezt a baljós, sötét hangulatú ösvényt.

Bő évtizedes hiátus után jelent meg a harmadik Portishead. Nem könnyű befogadni ezt a 11 dalt, de tudatmódosító hatása és magával ragadó hangulata miatt erősen ajánlott sok időt szánni erre az egyszerre egységes és szétesett, felfokozott és leszedált remekműre. A Dummyra jellemző koszos, szemcsés bakelithangzás itt is jelen van, és bár nincsenek annyira "slágeres" darabok, mint a korábbi két lemezen, a dalszerzői zsenialitás most is érvényesül: a Silence, a Hunter, a Nylon Smile, a Plastic és a Small a legszebben sikerült, súlyosan kibukott mestermunkák, amelyek közé néhány optimistább, kedvesebb tétel keveredik (a másfél perces, mandolinos Deep Water vagy a már-már szokatlanul vidám The Rip). Ezek kivételével minden dalban folyamatosan fokozódik a feszültség: egyre vészjóslóbb a levegő a magasban, majd hirtelen, még a robbanás előtt egyszer csak visszazuhanunk a földre. A legszebb pillanatok azonban az érthetetlennek tűnő lezárások: az egyedi, géppuskaropogásra emlékeztető ritmusra épülő szürreália (Machine Gun) végén egyszer csak feltűnik egy masszív szintitéma, mint ahogy a záró Threads végén is váratlanul, hajókürtszerűen bedörren még a gitár - őrület, amiben nincs semmilyen rendszer. Részemről alighanem "év lemeze".

Universal, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.