Szétesett, felfokozott - Portishead: Third (Lemez )

  • Hó Márton
  • 2008. május 15.

Zene

Ha egyetlen zenekarral kellene definiálni a befordulást, a szorongást és a klausztrofóbiát, egyértelműen a Portishead lenne az ideális választás: a Beth Gibbons, Geoff Barrow és Adrian Utley alkotta, Bristol környéki tengerparti városból (Portisheadből) indult társulat sötét tónusú, nyomasztó, lebegős muzsikája egyszerűen lenyűgöző és hátborzongató. Sokan még ma is a triphop teremtőinek tartják őket, pedig az 1994-es, zseniális alapműnek számító Dummy inkább új irányt mutatott a brit szaksajtó által elkeresztelt zenei irányzatnak.

Ha egyetlen zenekarral kellene definiálni a befordulást, a szorongást és a klausztrofóbiát, egyértelműen a Portishead lenne az ideális választás: a Beth Gibbons, Geoff Barrow és Adrian Utley alkotta, Bristol környéki tengerparti városból (Portisheadből) indult társulat sötét tónusú, nyomasztó, lebegős muzsikája egyszerűen lenyűgöző és hátborzongató. Sokan még ma is a triphop teremtőinek tartják őket, pedig az 1994-es, zseniális alapműnek számító Dummy inkább új irányt mutatott a brit szaksajtó által elkeresztelt zenei irányzatnak. A Portishead nem követte a nyugat-angliai pályatársakat: nem orientálódott az elektronikus tánczene felé, mint a Massive Attack, és nem kötődött annyira a hiphophoz, mint Tricky, hanem leereszkedett és bezárkózott saját zenei barlangjába, amelyben finoman vagy éppen nyugtalanító módon fért meg egymás mellett a füstös dzsessz, a csapongó breakbeat, a melankolikus pop és a filmzenei utalások. A tizenegy évvel ezelőtt megjelent folytatás (Portishead) bizonyos értelemben folytatta, vagy inkább tovább szélesítette ezt a baljós, sötét hangulatú ösvényt.

Bő évtizedes hiátus után jelent meg a harmadik Portishead. Nem könnyű befogadni ezt a 11 dalt, de tudatmódosító hatása és magával ragadó hangulata miatt erősen ajánlott sok időt szánni erre az egyszerre egységes és szétesett, felfokozott és leszedált remekműre. A Dummyra jellemző koszos, szemcsés bakelithangzás itt is jelen van, és bár nincsenek annyira "slágeres" darabok, mint a korábbi két lemezen, a dalszerzői zsenialitás most is érvényesül: a Silence, a Hunter, a Nylon Smile, a Plastic és a Small a legszebben sikerült, súlyosan kibukott mestermunkák, amelyek közé néhány optimistább, kedvesebb tétel keveredik (a másfél perces, mandolinos Deep Water vagy a már-már szokatlanul vidám The Rip). Ezek kivételével minden dalban folyamatosan fokozódik a feszültség: egyre vészjóslóbb a levegő a magasban, majd hirtelen, még a robbanás előtt egyszer csak visszazuhanunk a földre. A legszebb pillanatok azonban az érthetetlennek tűnő lezárások: az egyedi, géppuskaropogásra emlékeztető ritmusra épülő szürreália (Machine Gun) végén egyszer csak feltűnik egy masszív szintitéma, mint ahogy a záró Threads végén is váratlanul, hajókürtszerűen bedörren még a gitár - őrület, amiben nincs semmilyen rendszer. Részemről alighanem "év lemeze".

Universal, 2008

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.