Utoljára Napóleon oroszországi hadjárata volt hasonló volumenű vállalkozás, mint a Diáksziget fedőnevű monstre rendezvénysorozat. Nagy létszám, bravúrosan megoldott hadtáp, és állandó, elkeseredett küzdelem az őslakókkal.
| ||
Lapzártáig nem sikerült megfúrni az éjszakai koncerteket, melyek szélcsendes időben, tiszta nyári éjszakán az ablakba kiülve tényleg hallhatók a Duna túlpartján. De a szigetlakók ezzel nemigen foglalkoznak, ők azért jöttek, hogy jól érezzék magukat, amiben igazuk is van. A Szigeten talán lődörögni a legjobb. A rengeteg, párhuzamosan futó rendezvényben estére mindig összejön annyi csúszás, hogy az előre kiadott műsorrendnek nem sok hasznát veszi az ember, elég annyi, hogy egy holland és egy amerikai zenekar egyszerre mondja le a fellépést vagy kér időpont-átütemezést; máris ad hoc jellegűvé válnak a koncertek. Szóval a Szigeten ődöngeni a legjobb, mert ha nem tetszik a nagyszínpad műsora, átmehetsz a videósátorba, ahol napi tizenkét órán át mennek azok a filmek, amiket illett volna már eddig is megnézned. Ha úgy döntesz, hogy inkább jövőre pótolod filmművészeti hiányodat, tovább baktatsz a sötétben (csak a fontosabb helyek vannak kivilágítva). Jobbról a kakukktojásnak tűnő Eötvös-cirkusz sátrába botlasz, mely „a látszat csal” című program keretében színházi produkcióknak ad porondot. Ha nem tetszik az előadás, két lépés a kertmozi, ahol olyan filmek mennek, amiket már láttál, de mindig szerettél volna újra megnézni. Továbbhaladván, a sátortábor mellett a spontán show válik uralkodóvá; első éjjel például egy liftajtó méretű őshippi szedte Tinódi Lantos-formába keserveit, sajátos pentatóniában kántálva állandó harcát a világgal. Először morogtak a kempingezők, de néhány perc múlva a dalba rejtett viccek és egyéb aforizmák hatására már inkább folytott röhögés hallatszott a sátrakból, és persze itt amúgy sem kell korán kelni.
Az ődöngés legészakibb pontja a kisszínpad, ahol hasonlóan vegyes stílusú csapatok játszanak, mint a nagyon. Ennek az az előnye, hogy ha az északi irányú kóválygás alatt semmi kedvedre valót nem találtál, vissza, délre vagy eszel valamit, vagy mire visszaérsz a nagyszínpadhoz, nagy a valószínűsége, hogy ott olyasvalaki játszik, akit szeretsz. A zenekarok átlagos műsora (40-50 perc) épp egy laza körsétányi idő. Addigra kapsz eleget az eklektikából. A nagyszínpad előtt néhány eltévedt kiskorú skinhead egy amerikai wave-csapatot éltet, tőlük nem egészen száz méterre kannás-kanalas-gitáros romák nyomják az autentikusat, a vacsorázók nagy örömére. És itt még Vásárhelyi Tanár úr sem cseszegeti Antal Imrét, Róka komával kezében. A feeling hatalmas, a kb. tízezer ember már nem is bánja annyira, hogy Woodstockot kihagyta. A Diáksziget átment élőlénybe. Mozgása még kissé darabos, inkább a Gólem, mint Ónodi Henrietta, de reméljük, jövőre ismét életre kelti a prágai diaszpóra.
- winkler -
| ||
A Diáksziget lakói vidáman tengetik napjaikat, hallgatják a zenét, néznek a moziban, mint a moziban és isszák a 69 forintos csapolt sört vagy a méregdrága feleseket, fröccsözésre nincs lehetőségük, mivel bort nem lehet vásárolni a szigeten. Élelmes vállalkozók ezt az apró hiányosságot kihasználva a híd előtt árulják ihatatlan lőréjüket, hogy aztán odabenn csak szódát kelljen vásárolni hozzá.
Mikor eljutunk a nagyszínpadhoz éppen Kulcsár Szabolcs kezeli az önfényező pisztolyt és rekedten jelenti be a következő zenei csemegéket. A hangulat emlékeztet a nyolcvanas évek nagy rockfesztiváljaira, a nép pajkos elegy, istentudjahonnan előkerült csövesek, bölcsészkommandók, rockerek, egyebek.
A naplemente hideget hoz, reflektorok gyulladnak ki, bőségesen hagyva azonban elvonulásra alkalmas sötét zugokat. Itt van mindenki, aki számít, ellentétben Vúdsztokkal, ahol biztos nem lehetett volna találkozni Király Tamással vagy bazooka joe-val. Ha már itt tartunk, feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy a Diákszigeten a flipperek elnyelik a húszast, aztán csesznek játékot adni.
Mindig arra vágytunk, hogy hatalmas terünk legyen kiélni magunkat, ám most, midőn ez megvalósult, csak azt bátorkodom felvetni, nyafka urbánita lelkünknek-testünknek túl nagy a távolság a két színpad, meg miegymás között. Gyalogol a magyar, nyeli a port, amit felver, aztán dohog, hogy milyen messzi a kondomközpont, addigra már le is lohad a lelkesedése, megnézi inkább a Republicot, vagy korcsolyázik egyet a piros pálmafákkal körbevett műtavon.
Aki nem kívánkozik ki sátrából, csak bekapcsolja rádióját, az FM 95-re tekeri és máris bekapcsolódhat az eseményekbe, mivel a szigetnek saját adója van, ahol vagy az események élő közvetítése folyik, vagy a Diáksziget indulója dübörög. Mindenesetre – eltekintve a teljesen hülyéktől – gyakoribb a személyes részvétel a rendezvényeken.
A Diáksziget valószínűleg beváltja a hozzáfűzött reményeket – eltekintve az anyagiaktól –, és bevonul a rocktörténelembe, mint a legnagyobb alapterületű fesztivál.
Kovács Imre
