Kilenc éve járt nálunk utoljára a Pulp - közben meg nem is tehette, hiszen éppen jól feloszlatta magát. Mindenesetre a koncerten maga a jó memóriával megvert (vagy időben felvilágosított) Jarvis Cocker emlegeti fel a megszépült félmúltat.
Az emlékek feltárásában a későbbiekben is élen jár - elvégre majd évtizedes hiátus után idén kezdte újra a koncertezést a zenekarral, amelynek 2001 óta nem is jelent meg új albuma; s persze nem is az utolsóra (We Love Life, 2001) alapozzák a koncertprogramot, bár a Bad Cover Version és a Sunrise azért lemegy, nem is akárhogyan. Nagyobb baj, hogy - immár hagyományosan - az 1992-es Separationsről sem játszanak semmit, pedig a My Legendary Girlfriend az egyik legjobb szám, amit valaha lemezre rögzítettek. De panaszból legyen ennyi elég, mert amit szerda este láttunk, azt nyugodtan hazavihettük magunkkal és kirakhattuk a vitrinbe.
Minderre garancia volt az is, hogy a nyerő felállás éledt újra. Tudjuk, hogy például a billentyűs Candida Doyle 1984 óta dolgozott együtt Jarvisszal, de a menet közben afféle sztárproducerré avanzsált (például M.I.A.-t is "megcsináló") Andy Mackay basszer is már 89 óta csalogatja elő hangszeréből a nélkülözhetetlen grúvokat. Ezek a zenészek egy percre sem felejtették el egymást: feszesen, precízen és sallangmentesen játsszák a slágereket. És ennek tetejébe megkapjuk még az ismét csúcsra járatott Jarvis Cockert, kinek előadói arzenálja mit sem kopott az idők során: a kabarésztár, a crooner, a rocktrubadúr és még megannyi szerep olvad össze egyetlen összetéveszthetetlen karakterré. Letagadhatatlanul övé egy jellegzetes száj- és kéztartás, a sokszor és rendre jó helyen bedobott rongylábfigura - s azok az apró gesztusok és fanyar grimaszok, melyeket nem rejthet el sem a szemüveg, sem a jól "beérett" szakáll. Nem is nagyon nehezítik a dolgunkat: a koncertprogram négy lemezből válogat, de túlnyomórészt az 1996-os Different Classre épül (amiről nem kevesebb mint kilenc számot játszanak el - miközben összesen is csak tizenötöt). Azért persze előkerülnek a befutásukat jelentő His 'N' Hers slágerei is - mindjárt nyitásként az ebben az esetben kifejezetten programadó Do You Remember The First Time?
Holmi unottságnak nyomát sem lelni a produkcióban: látnivalón sikerült újra felfedezniük a Pulp-korpuszt, s ismét megbizonyosodniuk annak nagyszerűségéről, ami remek előfeltétel ahhoz, hogy mi is így tegyünk. S az egyszeri néző lelkesen igazolja vissza, hogy a hiperkúl Disco 2000-nél, az eksztatikus modorban elővezetett Babiesnél, a kellő pillanatban, a megfelelő hangsúlyokkal tálalt F.E.E.L.I.N.G.C.A.L.L.E.D.L.O.V.E-nál vagy a Sorted for E's & Wizznél aligha születtek nagyobb slágerek az utóbbi pár évtizedben.
A zárásra marad a Common People a külön kívánságra az utolsó percben felhajtott francia hegedűs (amúgy kevéssé látványos) vendégszereplésével. Jarvis még bocsánatot is kér azért, hogy így elszaladt az idő, s este 11 óra elmúltával a szigorú regulák miatt még ráadásra sincs mód. Sebaj, így kerek az egész. S ki tudja: ez talán még nem is a finálé.
Pop-Rock Nagyszínpad, augusztus 10.
