sziget - YEASAYER

  • - minek -
  • 2010. augusztus 26.

Zene

A brooklyni, jelenleg éppen kvintettként üzemelő Yeasayer kétszer már bizonyította, hogy tud jó és izgalmas lemezeket csinálni. Most azt is megmutatta, hogy baromi jól szólal meg a színpadon - minden értelemben.
A brooklyni, jelenleg éppen kvintettként üzemelõ Yeasayer kétszer már bizonyította, hogy tud jó és izgalmas lemezeket csinálni. Most azt is megmutatta, hogy baromi jól szólal meg a színpadon - minden értelemben. Nem egyszerûen arról van szó, hogy profi minõségben, ha úgy tetszik, szabályos audioélményt nyújtva hallható a zenéjük (bár ez a Szigeten igen jó eredmény - igaz, ebbõl a szempontból az A38-Wan2 Színpad amúgy is üdítõ kivétel volt). Az egyszerre több hangszert is kezelõ kismesterek úgy passzítják össze a szintikbõl, ütõsökbõl, gitárokból kicsiholt hangokat, hogy nagyjából minden a helyére, egy gondosan felkent kontúrokkal ellátott panorámába kerül. A zenehallgató számára - az elsõ benyomás alapján - mindez megbonthatatlan egésznek látszik, s csak ezt követõen kezdi analizálni, számokra bontani a produkciót. Ennek nyomán persze már szétválnak az elsõ album (All Hour Cymbals) hol folkosan borult, hol meg jól eltalált afroütemeken lépdelõ dalai, meg a második (Odd Blood), sokszor a nyolcvanas éveket (sõt néha szinte már a Scissor Sisterst) idézõ "popzenéje". Csak éppen ahogy egymást ellenpontozzák a különbözõ periódusokból való számok, s majdnem meditatív darabot követ egy-egy ugrálós téma, gyorsan kiderül, hogy a két nyersanyag kellõképpen meghangszerelve összeér és egységes koncertanyagot alkot.

Chris Keating szintis, Anand Wilder gitáros és Ira Wolf Tuton basszer/szintis nemcsak a hangszeres, de az énektémákat is jól osztja el egymás között, s nem csupán lejátsszák, hanem le is mozogják a repertoárt - pont annyira, hogy kellõen elevennek tûnjön a színpadkép. A Yeasayer nem éppen slágergyárosként ismert, de a zárószámként eljátszott (a legendás bokszoló, Joe Louis élettörténete által ihletett) Ambling Alp a maga módján már az - legalábbis velük énekli a lassan félházas publikum. Nem kell nagy merészség hozzá: ha legközelebb jönnének, már jóval többen választanák õket.

A38-Wan2 Színpad, augusztus 15.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.