sziget - YEASAYER

  • - minek -
  • 2010. augusztus 26.

Zene

A brooklyni, jelenleg éppen kvintettként üzemelő Yeasayer kétszer már bizonyította, hogy tud jó és izgalmas lemezeket csinálni. Most azt is megmutatta, hogy baromi jól szólal meg a színpadon - minden értelemben.
A brooklyni, jelenleg éppen kvintettként üzemelõ Yeasayer kétszer már bizonyította, hogy tud jó és izgalmas lemezeket csinálni. Most azt is megmutatta, hogy baromi jól szólal meg a színpadon - minden értelemben. Nem egyszerûen arról van szó, hogy profi minõségben, ha úgy tetszik, szabályos audioélményt nyújtva hallható a zenéjük (bár ez a Szigeten igen jó eredmény - igaz, ebbõl a szempontból az A38-Wan2 Színpad amúgy is üdítõ kivétel volt). Az egyszerre több hangszert is kezelõ kismesterek úgy passzítják össze a szintikbõl, ütõsökbõl, gitárokból kicsiholt hangokat, hogy nagyjából minden a helyére, egy gondosan felkent kontúrokkal ellátott panorámába kerül. A zenehallgató számára - az elsõ benyomás alapján - mindez megbonthatatlan egésznek látszik, s csak ezt követõen kezdi analizálni, számokra bontani a produkciót. Ennek nyomán persze már szétválnak az elsõ album (All Hour Cymbals) hol folkosan borult, hol meg jól eltalált afroütemeken lépdelõ dalai, meg a második (Odd Blood), sokszor a nyolcvanas éveket (sõt néha szinte már a Scissor Sisterst) idézõ "popzenéje". Csak éppen ahogy egymást ellenpontozzák a különbözõ periódusokból való számok, s majdnem meditatív darabot követ egy-egy ugrálós téma, gyorsan kiderül, hogy a két nyersanyag kellõképpen meghangszerelve összeér és egységes koncertanyagot alkot.

Chris Keating szintis, Anand Wilder gitáros és Ira Wolf Tuton basszer/szintis nemcsak a hangszeres, de az énektémákat is jól osztja el egymás között, s nem csupán lejátsszák, hanem le is mozogják a repertoárt - pont annyira, hogy kellõen elevennek tûnjön a színpadkép. A Yeasayer nem éppen slágergyárosként ismert, de a zárószámként eljátszott (a legendás bokszoló, Joe Louis élettörténete által ihletett) Ambling Alp a maga módján már az - legalábbis velük énekli a lassan félházas publikum. Nem kell nagy merészség hozzá: ha legközelebb jönnének, már jóval többen választanák õket.

A38-Wan2 Színpad, augusztus 15.

*****

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.