Színház - A tőkétől Luluig - Nemzetközi Színházi Fesztivál

  • Csáki Judit
  • 2009. április 9.

Zene

A rigai feketepiacon ötven Mein Kampfért lehet kapni egy A tőkét. Persze nem közvetlen árucsere zajlik: közte van az euró (20, illetve 1000). Ezt a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll közös előadásából tudom, amely a színházilag ellenjavallt A tőke címet viselte, fölé meg Karl Marx nevét írták. De aki ismeri a dokumentarista színházban utazó Riminit, az percig se hitte, hogy valóban A tőkét fogják dramatizálni. Pedig voltaképp ez történt.

A rigai feketepiacon ötven Mein Kampfért lehet kapni egy A tőkét. Persze nem közvetlen árucsere zajlik: közte van az euró (20, illetve 1000). Ezt a Düsseldorfer Schauspielhaus és a Rimini Protokoll közös előadásából tudom, amely a színházilag ellenjavallt A tőke címet viselte, fölé meg Karl Marx nevét írták. De aki ismeri a dokumentarista színházban utazó Riminit, az percig se hitte, hogy valóban A tőkét fogják dramatizálni. Pedig voltaképp ez történt.

Mégpedig annak a Nemzetközi Színházi Fesztiválnak a keretében, amelyet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon belül (a Nemzeti Színházzal közösen) rendeztek meg - sokkal kisebb csinnadrattával, mint amennyi eleddig a meg nem rendezés körül folyt. Sok éve beszélünk-vitatkozunk arról, hogy legyen-e nekünk nemzetközi színházi fesztiválunk, hiszen egyrészt minden magára valamit is adó országban van (esetleg több is), másrészt nincs rá pénz. Az ülésezések szünetében folytak azért az "egyéni akciók" - a Bárka Színházban rendezett nemzetközi találkozón az előadások is; a Trafóban éppen a Riminit láthattuk két éve, a Katonában pedig (a két uniós fesztiválon kívül is) számos külföldi előadást, csak sosem hívták fesztiválnak.

A Rimini Protokoll Helgard Haug és Daniel Wetzel jegyezte előadásában nyolc ember meséli el az élettörténetét; ennyi mintavételből nagyjából biztonsággal következtethetünk arra, hogy Marx opus magnuma valamennyiünk sorsát meghatározza. Pontosabban: benne van mindaz, ami a különböző európai - sőt: ázsiai - országok történelmi kanyarulatait magyarázza. Ezek a száraz, szigorú mondatok telnek meg a nyolc ember sorsával: a vak telefonközpontostól kezdve a rigai történész és filmkészítőn, a brüsszeli forradalmár aktivista diákon át a szerencsejátékba belebódult villanyszerelőig, a megszállott statisztikusig és a tolmácsnőig mindenkinek "a Marxba" van kipányvázva az élete. Az előadás kazettás díszlet előtti dramatizált-szétszabdalt monológsorozat; az ütközőpontok egymásra rímelnek, nevezetes dátumok képeznek fókuszokat - és közben a kezünkbe nyomják a híres irományt, a Marx-Engels Összes 23. kötetét, követhetjük magunk is a citátumokat. Hitelesség, méghozzá valóságos, nemcsak színházi hitelesség áradt a színpadról (beleértve egy-egy élettörténet olykor unalmas szakaszait), és ez láthatóan magával ragadta a közönséget.

A szentpétervári Malij Tyeatr Lev Dogyin rendezte Lear királya sokkal nehezebben és sokkal kevésbé sikeresen tette ugyanezt: alig néhány ember szegődött hívéül a kétségtelenül nehézkesen induló, üres térre épülő, teatralitással fogalmazott gondolatoknak. Persze David Borovszkij sokáig majdnem láthatatlan díszlete a fontos pontokon azután nagyon is láthatóvá vált, amiként a széles gesztusokra, komótos fogalmazásmódra épülő alakítások (a Leart játszó Pjotr Szemaké és a Glostert játszó Szergej Kurisevé) is beszédes kontrasztot képeznek a lányok és fiak (Lear lányai és Gloster fiai) nemzedékének szárazabb beszédmódjával. Ami engem illet, vevő voltam erre a lassú, de súlyos sodrású előadásra, amely a gyerekek viselkedése mellé felkiáltójelként állítja a szülők tetteit.

És amiként egy "normális" külföldi fesztiválon, itt is muszáj volt válogatni, nem lehetett mindent megnézni. De a Purcarete rendezte Lulut - a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház vendégjátékát - már csak a Katonában bemutatott Troilus és Cressida miatt sem volt szabad kihagyni. A Nemzeti színpadára építették föl Helmut Stürmer díszletét, amely magába foglalta a cirkuszi-bírósági-amfiteátrumi karakterű nézőteret is. Középen fényes óriási fémasztal állt - helyét a harmadik felvonástól kezdve egy kád foglalta el. Cirkuszi-színházi miliő veszi körül Lulu "karrierjének" mindvégig tragédiák övezte állomásait; Purcarete expresszív fogalmazásmódja ugyan nem tragizál, sokkal inkább láttat - és ebben is tökéletes választásnak bizonyult a Lulut játszó Ofelia Popii, aki zseniális természetességgel lépdel egyik férjtől a másik szeretőn át egészen Hasfelmetsző Jackig. Útját hullák szegélyezik - de a rendező mindvégig hangsúlyozza a történet ironikus-gunyoros felhangjait is, a művészet és szenvedély, az alkotás és élet fennköltségében is komikus összefonódásait. Lulu élete Wedekind darabjában kész műremek - tragikus műremek -, Purcareténél pedig kifejezetten mai allúziókkal társul. Minden színész remekel, a némiképp hiányzó - és a drámában benne rejlő - fokozás helyett egyenletes, lehengerlő és látványos előadásban volt részünk.

A varsói Nemzeti Színház Kisszínháza Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című művével érkezett. Az előadás mindjárt a legelején összekapcsolta a művet az élettel: a színészek fehér műanyag széken ültek velünk szemben, és szépen elmesélték, hogy bezárják a színházukat, legalábbis a "kicsit", vagyis elveszik tőlük az ő "grundjukat". És ettől kezdve érzelemtől fűtött, dalokkal tűzdelt, kissé nehézkes dramaturgiájú, szerepcserékkel és -váltásokkal zsúfolt előadásban szépen elmesélték az ismert regényt. Volt víz, amelyben Nemecsek sokat lubickolt, volt palánk, volt árulás - és végül odalett a grund.

A találkozó pedig szolid (vagyis masszív, stabil) sikerrel zárult, némi dicsőségére a megtépázott honi színházi életnek.

Budapesti Tavaszi Fesztivál, Nemzeti Színház

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.